Retee

Kínában cenzúrázzák az online beszélgetést

Immár több mint két éve Kínában igen szigorú szabályok vonatkoznak az Internetre (is), hiszen akár börtönbüntetésre, de legalábbis pénzbüntetésre számíthat az, aki nincs tisztában az odavágó jogszabályokkal, és főként, ha nem tartja be őket.

Ezek többet között meghatározzák, hogy egy-egy netcaféban mekkora részesedése lehet a külföldi cégeknek, annak okán, hogy nehogy többségi tulajdonrészt szerezzenek bárhol is (maximum tulajdonrész: 49%). De szörfözni sem lehet teljesen szabadon, mivel a Kínai Kommunista Pártot bíráló szövegeket: készíteni, feltölteni, megnézni, véleményezni, észrevételük esetén be nem jelenteni szintén szigorú büntetést von maga után. Ezek tiltása meg is hozta gyümölcsét, hiszen a világ legnépesebb országában mindössze csak harmincezer (!!) aktív polgári netező lelhető fel. Az utóbbi időben azonban már az online beszélgetéseket, azaz a chatelést is komoly módon cenzúrázzák - jelentette a Without Borders.

Kínában ugyanis az aktív chatelők közt igen népszerű szobákban gyakorta fordul elő a rendszert bíráló beszélgetés, amelyet a kormány izgatásnak tekint és fel is lép ellene. Egy huszonkét éves nő például tavaly november óta börtönben tölti büntetését, amiért az egyik népszerű kínai chaten megszegte eme szabályokat. A jelentés kitér arra is, hogy nincs még egy olyan ország, amelyikben annyi ember került a rácsok mögé internetes vétségek miatt, mint az ázsiai óriásban.

A felmérések szerint pedig az átlag netező szereti kifejteni véleményét a hatóságokról, a kormányról, ám ez van, ahol nem túl biztonságos trend.. A cenzúrázás, a loggoláson alapul, azaz minden privát és közös beszélgetést rögzítenek a netcafék, amelyet aztán a központi hivatal elbírálása alá esnek. Szintén nem tanácsos Taiwan függetlenségéről, a BBC-ről és a Falun Gong nevű mozgalomról szót ejteni, esetleg vitába keveredni róluk, sőt a pusztító SARS vírusról is tilos értekezést folytatni. Pornográf tartalommal rendelkező weblapok felkeresése "természetesen" szintén tabu téma - emeli ki a jelentés, amely ezzel komoly mértékben kritizálja a kormányt a nemzetközi emberi jogok be nem tartása végett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz_8 #8
    A politikát inkább a gumiszobában, ha lehetne!
  • [HUN]PAStheLoD #4
    mért? elméletileg a kommunizmus után áll a kapitaluzmus szal kína fejlődhetne tovább :)) de mi már tudjuk hogy végtére is mindegy!
  • daniferi #3
    Hmm... pedig itt is, ha bírálod a hatalmon lévőket, elítélhetnek fajgyűlőlet vádjával...
  • nemcsakfél #2
    "Éljen a kommunista néphatalom.."