Rónai György

Egymilliárd GSM felhasználó 2004-ben

A GSM szabvány a mobil telekommunikációs piac 80 %-át uralta 2003-ban, és idén, 2004 első negyedévében fogja elérni az egymilliárd felhasználót. A GSM számára tehát a 2004-es év mérföldkő lesz.

Decemberben a felhasználók száma elérte a 970 milliót, és csak azóta már 15 millió új felhasználót kötöttek be. A mérföldkő megközelítése lesz a fő témája a februári 3GSM World Congress rendezvénynek is, amelyet Franciaországban tartanak meg minden évben. A 2003-as év folyamán mintegy 180 millió új GSM felhasználót kötöttek be, amely globálisan a 227 millió új digitális mobil felhasználók 80 %-a. A GSM hálózat az egész év folyamán ugyanannyi új felhasználót regisztrált, mint ahányat a CDMA összesen magáénak tudhat.

A legtöbb felhasználót természetesen az ázsiai régió adta hozzá, mintegy 70 millióval. Ebből még mindig Kínáé a legnagyobb szelet, két GSM szolgáltatója összesen 42,8 millió új felhasználót regisztrált. Ez csaknem ugyanannyi, mint amennyit Európa összesen hozzáadott a felhasználók számához (42 millió) ebben az évben, ennek is egyébként a legnagyobb részét a keleti régió tette ki. Az oroszok 16 millió, India és Észak Amerika 10-10 millió, Afrika és az Arab világ pedig 9 millió új felhasználót tett hozzá.

A latin amerikai felhasználók TDMA és CDMA szabványról GSM világhálózatra való folyamatos áttérése újabb16,5 millió felhasználót jelent, amely 130 %-os növekedést jelent a régió számára. Oroszország és India egyébként egyaránt 100 %-os növekedésről számolt be.

Az egy milliárdos stabil felhasználóbázis biztos alapokat jelent már a 3GSM-re való sikeres áttéréshez. A 2004-es év kezdetén már 25 szolgáltató biztosított 3GSM-et 17 ország számára. Az újfajta, kétszabványos mobiltelefonok érkezése pedig még jobban meg fogja könnyíteni a 3GSM-re való áttérést, ami ezáltal még jobban felgyorsul majd. Így ebben az évben már újabb 40 3GSM szolgáltató jön létre majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aDannyBoy #5
    nekem t610 van, ami miatt asszem en nem vagyok feltekeny senki masra, de osztom, mert tele vannak a telok hulye faszsagokkal.

    Mondjuk amit a kis SE t610 tud, az ok, bar ott a fenykepezo pl full felesleges..stb, de azert meg lehet szeretni :P

    megfutamodni a tech elol nem lehet, de hajszolni sem erdemes hosszutavon
  • Adam II #2
    Képzeljék emberek feltaláltak egy csodálatos eszközt: A MOBIL TELEFONT
    Ennek az eszköznek az a lényege ,hogy bárhol tudunk vele telefonálni!!!!!!!!!!!!!!
    És manapság már sajtreszelő,dugóhúzó,rádió,tv,vibrátor,játékgép,mp3 lejátszó,írógép,nyomtató,fésű,wc kefe,zseblámpa,pumpa,szögbeverő,fúrógép,fűrész,ütve fúró,kés,géppisztoly,lángszóró,heggesztő páka,ékszer,magnó,helikopter,lábmelegítő és még sokminden baromság amitől az egész értelmét veszti! Ez olyan mint a nyelvmosó fogkefe MARHASÁG.
    Mi a fas*é kell túlzásba vinni?
    -Jajj neked milyen telefonod van?
    -Noki mitoménhányas asszem 6000 és 7000 között.
    -Az szar nekem Nokia 80120 van és 12222222x33030303 képpontot képes megjeleníteni és olyan polipszónikus hangja van ,hogy csak a kutyák és a denevérek hallják ha "csörög".
    -A francba pedig ezt két napja vettem!>:(
    -Ja és tudom rajta játszani a Comb Rédör 66-ot és 1.5 millió telcsiszám tárolható rajta (igaz annyi haverom nincs is) és képzeld tudom rajta 42000 szólamban halgatni a Gyere és almodjot.
    -És telefonálni szoktál vele?
    -Nem mert nem tudok beszélni csak SMS-t írok és 2 nap alatt leszlopálok 15000 Ft-ot.

    Na ezt utálom! Nem használja csak ilyen szarokra! Ennyi erővel vehetne egy Laptopot!
    Faszság az egész!
  • Darth Sith #1
    hmm, haladunk a technikával.. :)