JohnnyCage

120 napja van a Microsoftnak a Java beépítésére

A SUN Microsystems Microsoft elleni perét vezető amerikai bíró szerdán közölte a szoftveróriással, hogy 120 napja van a Java Windows XP-be való beépítésére.

J. Frederick Motz amerikai bíró meghallgatásra hívta a Microsoft, illetve a SUN jogi képviselőit, mivel a két társaság nem tudott megegyezni a korábban hozott előzetes határozat pontos tartalmát illetően. "Nem akarok az örökkévalóságig meghallgatásokat tartani az ügyben" - mondta Motz. "Azt akarom, hogy 120 napon belül fejeződjön be mindez."

Motz december 23-ai előzetes határozatában leírta, a SUN-nak igen jó esélye van az antitröszt per megnyerésére, és egyúttal kötelezte a Microsoftot, hogy építse be a SUN Microsystems-féle Java megoldást Windows XP operációs rendszerébe. A bíró arra szólította fel a feleket, készítsenek javaslatot a Java Windows XP-be építésére, kössenek kompromisszumot ha szükséges, és állapodjanak meg a feltételekben.

A SUN azonban panaszt tett a Microsoft ellen, mivel a szoftveróriás a társaság állítása szerint egy évet akar várni a Java Windows XP-ben való bevezetésével. A Microsoft szerint ez a lépés komoly körültekintést igényel, és gondot okozhat a vállalati felhasználóknak, ezért nem lehet elsietni. A redmondi (Washington) központú szoftvercég ezért valószínűleg fellebbezni fog a mostani határozat ellen.

A SUN Microsystems azzal vádolja a Microsoftot a perben, hogy az utóbbi társaság egész egyszerűen ki akarja iktatni a Javát, mivel csak így biztosíthatja saját .Net webes szoftvereinek piaci dominanciáját. A Java veszélye elsősorban abban rejlik a Microsoft számára, hogy a Windows mellett több egyéb platformon is használható, állítja a SUN. A társaság szerint a Microsoft egy olyan Java változatot akar ráerőltetni a felhasználókra, amely csak Windows platformon használható, ráadásul a szoftveróriás ki is hagyta a megoldást a Windows legújabb változatából, az XP-ből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #42
    Nagy számlálásba kezdtem és összesen 1 programot találtam, ami Javaban íródhatott anno és a merevlemez-kapacitásomat bitorolja. Ez pedig a VisualRoute.
    http://www.visualware.com
    És mivel ez fut, nekem pedig nincs fent SunJVM-em (ez tuti) és a könyvtáraiban összesen 2 class file-t találtam (az egyik <1k, a másik ~2k) és tele van tömve exe-vel és bin-nel az egész, így feltételezem, hogy nem JVM alatt fut (pedig fut), bár a sebessége és erőforrásigénye valahol ott van, mintha abban menne. Végülis senki nem mondta, hogy a Java alkalmazások a rohanó embereknek készülnek... :)
  • Pheel #39
    Még annyit azért hozzátennék, hogy azok a Javaban írt programok, amiket használok, úgyis le vannak fordítva x86-w32-re és nem JVMben futnak, éppen ezért marhára felesleges a Sun JVM-je, böngészőkben pedig a MS féle megvalósítás gyorsabb, kisebb, kevesebb erőforrást zabál, kevésbé tolakodó (ikon a tálcán) és még letölteni is egyszerűbb. Hát én már csak ezért sem teszek fel Sun JVM-et. Ha meg majd kell, felrakom. Volt is már fenn. De az Explorerem akkor sem fogja azt használni.
    Ja és milyen XP-be kell beleintegrálni? SP2-ben lesz? Vagy minden eladott XP CD-hez postáznak egy másik CD-t, hogy nesztek Sun JVM? :)
  • Gabest #25
    Csabi: "Nem, mert a sun eddig nem adott ki inkompatibilis .net vm-et egy olyan op. rendszeren aminek kilencvenvalahany szazalekos reszesedese van a desktopon.
    Egyszeru nem?"

    Fel lehet rakni a teljesen kompatibilis sun félét is, ráadásul most már ez az egyetlen választás. Akkor most ez jó vagy sem? Amúgy nem látom az összefüggést aközött, hogy ha valaki egy nem teljesen kompatibilist csinál a saját oprendszerébe, akkor utána köteles egy teljes azt is csinálni. A visszavonásra lehetne kötelezni, de ez meg is történt.
  • Gabest #9
    Komolyan nem értem én ezt az egészet, akkor most a sun is be fogja építeni a saját oprendszerébe .net vm-et?
  • sztavrosz #6
    Hát igen! A Microsoft kinőtte magát, ez egy haldokló birodalom első vesztes csatája. És a Java még csak most jön (XBox vs Playstation 2)!
  • Lazarus #5
    Kurva MS, ezért kell mindíg letöltenem a java-t
  • maxtor #3
    a web java
  • maxtor #2
    kár