JohnnyCage

Költségcsökkentő lépéseket hajt végre a SUN

A SUN Microsystems a napokban bejelentette, hogy egy, a nyereségességet célzó, széleskörű költségcsökkentési lépés keretében megválik mintegy 4400 alkalmazottjától.

A Santa Clara-i (Kalifornia) székhelyű gyártó az elmúlt negyedévet 111 millió dolláros nettó veszteséggel zárta 2,7 milliárd dolláros bevétel mellett. Egy évvel ezelőtt a társaság 2,9 milliárd dollár összbevétel mellett 180 milliós veszteséget halmozott fel.

A SUN elmúlt negyedévi bevétele az Egyesült Államokban 7, Japánban 13 százalékkal esett vissza a megelőző három hónapos időszakhoz képest, és az elemzők várakozásai alatt maradt.

Mint Steve McGowan, a SUN Microsystems pénzügyi igazgatója elmondta, a társaság munkaerejének 11 százalékától kíván megválni, vagyis a jelenleg 39400-as alkalmazotti létszám hozzávetőleg 35 ezerre csökken.

"Másfél év alatt 20 százalékkal csökkenteni a munkaerőt nehéz döntés, de ebben a helyzetben ez az egyetlen lehetőség" - mondta Scott McNealy, a SUN vezérigazgatója. McNealy a létszámcsökkentést indokolt és felelősségteljes döntésneknevezte, amely lehetővé teszi, hogy a társaság a jövőben nyereségesen működjön. Az alkalmazottak számának csökkentése negyedévenként mintegy 100 millió dolláros megtakarítást fog eredményezni, tette hozzá McGowan.

A költségek csökkentése lehetővé teszi a SUN számára, hogy kisebb bevételek mellett is nyereségesen működjön. A társaságnak korábban negyedévenként 4 milliárd dollár bevételre volt szüksége a fedezeti pont eléréséhez, vagyis a veszteségek elkerüléséhez. A létszámcsökkentéseket követően a társaság 3,2 milliárd - 3,3 milliárd dolláros bevétel mellett sem lesz veszteséges.

McNealy nem kívánt előjelzésekbe bocsátkozni a jelenlegi negyedévvel szemben. "Reméljük, hogy a gazdaság ismét növekedésnek indul" - mondta a vezető, aki szerint a SUN a jövő év első felében ismét nyereséges lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)