Hunter

Milyen veszélyeket rejt a Mars?

Új dilemmával küzd a NASA. Az élet keresésének tudományos vágya áll szemben az űrhajósok vagy akár a földi élet veszélyeztetésével. A kérdés: küldjenek-e embert a vörös bolygóra.

A Nemzeti Kutatási Tanács (NRC) szerint, - a Nemzeti Tudományos Akadémia része, valamint a Kongresszus tanácsadója tudományos kérdésekben - a biztonságnak elsőbbséget kell élveznie és a küldetésnek meg kell próbálnia elkerülni minden lehetséges ottani létformát. "Bár a marsbeli biológiai hatóanyagok kiáramlásából adódó veszély nagyon alacsony a Föld ökorendszerére nézve, a káros hatások kockázata mégsem nulla, ezért nem lehet figyelmen kívül hagyni." - hangoztatja a tanács egy múlt heti jelentésében.

Az NRC "minimális biológiai kockázatú zónák" felállítását sürget a NASA részéről, automata szondák kiküldésével, melyek szerves vegyületek és más életformák után kutatnak. Ezután lehetne embereket küldeni azokra a területekre, ahol a lehető legkisebb az élettel való találkozás esélye, ami esetleg veszélyt jelenthet rájuk vagy, visszatérésük után a Földre. Ezután a szennyeződés elkerülésének egy további lépésében a tanulmány azt javasolja, hogy a visszatérő űrhajót célszerű az űrben hagyni és a legénységet átszállítani egy másik járműre, mellyel visszatérhetnek a Földre. Bár a NASA nem jelölt meg időpontot egy Marsra irányuló emberi küldetéshez, megkérte a tanácsot, hogy dolgozzák ki, milyen méréseket és tanulmányokat kell előre elvégezniük.


A Mars hosszú ideje magával ragadja a csillagászokat. A bolygó, melyről tudjuk, hogy egykor számottevő felszíni vízkészlettel rendelkezett, az első azok sorában, ahol olyan életformákat sejtenek, mint a baktériumok, amik sok tudós szerint még mindig léteznek a bolygó talajában.

Egy leszállóegység nem kerülheti el, hogy ne vonja be az ott található finom por, amit a bolygóra lépő űrhajósok, a jármű belsejébe is bejuttatnak, mint az a Holdon is megtörtént. Elkerülendő az anyag lejutását a Földre, a jelentés egy űrbeli átszállást javasol, ahol a visszatérő egység egy másik űrhajóhoz csatlakozik, és az űrhajósok steril közegbe kerülnek. Ha a visszatérő jármű nem sterilizálható az űrben, akkor valószínűleg lemondanak róla, és soha nem juttatják vissza bolygónkra. A NASA-nak "karanténnal és a visszatérő űrhajósok megfigyelésével is számolnia kell, mindaddig, amíg meg nem állapítható, hogy nem áll fent veszély".

A tanulmány szerint az űrhivatalnak szondát kell küldenie a lehetséges leszállóhelyekre, ami megvizsgálja a port és felméri az esetleges sugárzást. Tanulmányozniuk kell a Marson előforduló mérgező elemeket és azokhoz szűrőket kifejleszteni, ami megvédi az űrhajósokat. Az egyik tényező a hexavalens króm, a Földön felettébb ritka anyag, ami a tanulmányok szerint a Marson jóval gyakoribb előfordulással bír. A Marson található magas kén és klór koncentráció lehetséges savtartalomra utal a talajban és a légi úton közlekedő porban is. Ezt fel kell mérni és fel kell rá készülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Darius #30
    Annak idején a Holdról hozott kőzetmintákat is a legmagasabb biztonsági szintű laborokban vizsgálták amíg ki nem derült, h nincsen benn semmi szerves vegyület.
  • Diver #23
    Az vagy!!!!
  • corleone #21
    Annak idején az oroszok és a jenkik közti rivalizálás pörgette fel az eseményeket. Ha most a kínaiak valóban elkezdenek valami űrprogramot, akkor az amcsik is lépni fognak, az tuti. Szinte hallom valamelyik USA felső vezető szájából: -Nehogy már a ferdeszeműek először küldjenek embert a Marsra! Roberts ezredes! Mikor indíthatunk leghamarabb egy űrhajót? -4-5 év uram. -Szedjék össze magukat, lusta banda! 2 év mulva legyen indulásra kész hajó legénységgel együtt. Ha nem tudja megcsinálni, most szóljon és keresek valaki mást maga helyett a feladatra. -Meg lesz uram! 2 év mulva indíthatjuk az űrhajót.
  • TheZsenyka #20
    Tartsatok idiótának, lehet hogy üldözési mániám van, de nekem például a MIR földi légkörbe való lassú visszazuhanása is gyanús.

    1., Baromira nem ott érkezett a légkörbe és nem olyan pályán, ahogyan előre jelezték... nehogy valaki véletlenül láthassa. Ki tudja mi csapódott be?

    2., Ha mégis a MIR zuhant le, akkor meg ki tudja miért? Persze, jópofán hangzik hogy elavult, sokba került volna a pályakorrekció etc, de azért gyanús.

    Persze lehet hogy csak túl paranoiás vagyok.
  • TheZsenyka #19
    Egyébként full humbug van a háttérben. Emlékezzetek csak: az egyik felderítő szonda, ami a kis kerekes SURVEYOR-t is ledobta a felszínre, még készített elemzéseket, felvételeket. Gondoljátok hogy a kis cuccos nem küldött helyben elvégezhető rutin elemzéseket a Földre? Nem a túróst nem... Érdekes módon a következő SURVEYOR már nem érkezett meg... LOST CONTACT meg ilyesmi. Persze... Full kammantás. Nyílván eltitkolják az eredményeket.
  • TheZsenyka #18
    Egyébként full humbug van a háttérben. Emlékezzetek csak: az egyik felderítő szonda, ami a kis kerekes SURVEYOR-t is ledobta a felszínre, még készített elemzéseket, felvételeket. Gondoljátok hogy a kis cuccos nem küldött helyben elvégezhető rutin elemzéseket a Földre? Nem a túróst nem... Érdekes módon a következő SURVEYOR már nem érkezett meg... LOST CONTACT meg ilyesmi. Persze... Full kammantás. Nyílván eltitkolják az eredményeket.
  • TheZsenyka #17
    Ha pár űrhajós behozna a földre valami brutális kórt, legfeljebb kijelentik:
    "Kis lépés egy embernek, nagy botlás az emberiségnek..."
  • Kosh #16
    Szerinem semmi értelme embereket küldözgetni a Marsra. A Holdraszálással az bebizonyosodott, hogy el tudunk jutni más égitestre tehát csak azért, hogy a Marson is legyen egy lábnyom tök felesleges. Inkább azzal foglalkozzanak, hogy az űrutazásra kitaláljanak valami alternatív megoldást mert különben foglyok maradunk a saját belső Naprendszerünkben.
    A jelenlegi módszerekkel 9 hónap eljutni a Marsig! (Ennyi idő alatt egy csecsemőt ki lehet hordani)
  • WizarDTommy #15
    hát nemtom mi lesz itt... bár én meg szeretném élni amikor leszállnak a Mars felszínére :)
  • MuERTe #12
    Mióta olvastam egy jó kis könyvet, a holdraszálással kapcsolatban is kétségeim vannak. Remélem a kínaiak tényleg elmennek oda, és akkor kiderül, az amcsik tényleg voltak-e.