Berta Sándor

Nem diktálhat Elon Musk a világűrben

Túl nagy befolyásra tehet szert az üzletember vállalkozása.

A SpaceX társasághoz tartozó Starlink júniusban jelentette be, hogy a műholdas internetszolgáltatása várhatóan szeptembertől világszerte elérhető lesz. A vállalat eddig 1800 műholdat juttatott fel a világűrbe és összesen 12 000 műhold pályára állítását tervezi, ehhez közel 10 milliárd dollárt invesztált be a projektbe.

Most Josef Aschbacher, az Európai Űrügynökség (ESA) vezetője a Financial Times felvetésére azt mondta, hogy a koordináció hiánya miatt Elon Musk és a SpaceX gyakorlatilag harc nélkül szerezheti meg a világűrt. Azzal együtt, hogy Musk és a cége több ezer műholdat fog a közeljövőben Föld körüli pályára állítani de facto saját szabályokat dolgoz ki és alkalmaz. A jövőbeni európai vetélytársaknak így nagyon nehéz dolguk lesz, ha versenyképes ajánlatokkal akarnak majd előállni.

Aschbacher többek között attól tart, hogy olyan sok Starlink műhold kerül a világűrbe, hogy nem marad hely a vetélytársaknak. Problémát jelent az is, hogy ugyan a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) osztja ki a műholdak frekvenciáit, azonban a műholdforgalmat jelenleg semmilyen nemzetközi űrügynökség sem szabályozza. Musk ezért szépen lassan kiépítheti a saját rendszerét. A szakember rámutatott, hogy jelenleg egyetlen személy rendelkezik a világűrben jelenleg működő műholdak felével. Ez egyszerűen hihetetlen, a világ többi része pedig - Európát is beleértve - egyszerűen nem reagál elég gyorsan.

Franz Fayot luxemburgi gazdasági miniszter hasonló álláspontot képvisel a kérdésben. Úgy vélte, hogy jelenleg olyan emberek vannak a piacon, mint Elon Musk, akik egyszerűen műhold-konstellációkat indítanak és Tesla modelleket dobnak az űrbe, ami nem normális. Közös szabályokat kell kidolgozni. Amennyiben egy kézben összpontosulna a világűr, az rendkívül nagy aggodalomra adna okot. Ralph Dinsley, a NORSS brit űrutazási tanácsadó vállalkozás alapítója rámutatott, hogy Musk olyan sebességgel juttatja Föld körüli pályára a műholdakat, hogy szinte az övé a teljes űrélet, mert egyszerűen más nem fér oda.

Aschbacher ugyanakkor meg volt győződve arról, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem fogja megállítani az üzletembert, ugyanis bizonyos gazdasági szektorok dominanciájában, illetve annak kialakításában nemzetbiztonságilag is érdekelt. S ezen a területen pontosan ez történik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #20
    "Musk egy marketinges és period."

    Tévedés. Musk nem csak a befektetője és CEO-ja, de a vezető mérnöke is a SpaceX-nek és nem csak papíron, hanem napi rendszerességgel konkrét mérnöki kérdésekben dönt.

    "Ettől még az eredményei szépek, csak nem az ő érdeme, hanem zömében a NASA elmúlt 40 évnyi kutatásáé."

    A NASA fejlesztései szükséges de nem elégséges feltételei a SpaceX sikereinek, ahhoz nagyon keményen hozzá kellett rakniuk a saját melójukat is. Én pl. nem láttam még drónhajóra rutinszerűen leszálló NASA boostert, de szólj, ha tévedek.

    "Azt ugye tudtad, hogy a Tesla-t sem ő alapította, hanem két mérnök? Musk szállt be pénzzel, ez tény, tehát ismét kiváló üzletember és marketinges volt! De k*rvára nem innovátor!"

    Jah, csak éppen nem a Tesla két alapító mérnöke töltött álmatlan órákat a gyártás optimalizálásával, amikor a gyártási nehézségek miatt a cég kis híján befeküdt, hanem Musk.
    Ez a "Musk csak marketinges" duma egy hatalmas bullshit, amit a saját munkatársai is jó pár alkalommal cáfoltak már.

    "Vagy ha már itt tartunk, a Tesla koncepció is fasza, csak jelenleg a lítium-Ion akkuk újrahasznosítása megoldhatatlan, tehát élete végén megy a szemétre az összes, veszélyes hulladékként."

    Ezt a hülyeséget meg nem tudom honnan vetted. Gondolom van konkrét bizonyítékod arra, hogy a Tesla akkukat nem lehet újrahasznosítani, mert a fellelhető források ennek pont az ellenkezőjét állítják.
  • asgh #19
    @ Tokra Fan:

    "Az USA törvénykezésének nem véletlenül része a tröszt-ellenes törvény, amikor a túl nagyra nőtt vállalatokat felszabdalhatják."

    Az általad idézett mondatomnak semmi köze a trösztellenes törvényhez, mert azt az üzleti manipulációkkal elért mesterséges monopóliumok megakadályozására hozták létre, nem pedig a sikeres cégek büntetésére.
    Nem a túl nagyra nőt vállalatokat szabdalják fel, hanem a konkurencia felvásárlásával teremtett monopolhelyzetet szüntetik meg azzal, hogy a beolvasztott cégeket leválasztják az anyacégről.
    A SpaceX esetében viszont ilyesmi fel sem merülhet, mert egyrészt saját tőkéből építi a Starlinket, másrészt eleve az a SpaceX terve, hogy a net üzletágat tőzsdére vitelkor leválasztják a cégről, így nem nagyon lenne mit felszabdalni.
  • TokraFan #18
    HTC

    Annak picit nézzél már utána, hogy Musk mire alapozva csinálja mondjuk a SpaceX-et! Ugye nem gondolod, hogy a teljes technológiát otthon szülte meg 2 nap alatt? A teljes know-how a NASA-é, ami persze USA-ban full legális, ezzel semmi gond, csak ez a messiássá avatás zavar engem nagyon. Musk egy marketinges és period. Azt viszont jól csinálja, elvégre, a kutyát nem érdekelnlé az egész, ha nem lövöldözne Tesla-kat az űrbe. A népnek itt is a bulvár cirkusz kell, arra figyel fel, és minél hülyébb valaki, annál jobban szeretik. Ettől még az eredményei szépek, csak nem az ő érdeme, hanem zömében a NASA elmúlt 40 évnyi kutatásáé. Abban az egyben értek egyet, hogy a NASA egy korrupt pénztemető, és ebben a tekintetben a vállalkozók bevonása egy egészséges folyamat. De innováció és tech vonalon rohadtul nem Musk a csodaember. Azt ugye tudtad, hogy a Tesla-t sem ő alapította, hanem két mérnök? Musk szállt be pénzzel, ez tény, tehát ismét kiváló üzletember és marketinges volt! De k*rvára nem innovátor!

    "Musknak tökéletesen igaza van, a politikusokkal ellentétben fel bírja fogni hogy itt az emberiség fennmaradása a tét. "

    Hahaha, b*szki. Azért fektetett milliárdokat Bitcoinba, ami a legértelmetlenebbb, legenergiapazarlóbb f*szság manapság, ahol már egy kisbb ország energiaigényét füstölik el digitális nem létező bitekért cserébe. Üzleti alapon nincs ezzel baj, csak akkor hagyjuk már ezt a zöld szabadságharcos marhaságot. Ha a profiton kívül oktányit is érdekelné, hogy mi a tét, akkor nem támogatott volna ilyesmit. Vagy ha már itt tartunk, a Tesla koncepció is fasza, csak jelenleg a lítium-Ion akkuk újrahasznosítása megoldhatatlan, tehát élete végén megy a szemétre az összes, veszélyes hulladékként.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2021.12.18. 01:52:27
  • TokraFan #17
    "veszelyes a jelenlegi amerikai kormanyzati hatterhatalomra"

    Ó b*zzeg, Te meg ne nézzél már annyi konteós f*szságot, mert egyre inkább fanatizálódsz a nagy semmiben. Jelenlegi kormány, aki háttérhetelom? Most akkor háttérhatalom, vagy egy nyilvánosan létező kormány?
    Teljes idiotizmus, ami a neten megy. Ez vezet a világ végéhez, nem az atombomba. A sok hülye konteós idióta, akik a nem létező baromságaikkal harcolnak.
  • TokraFan #16
    "Fel lehet rúgni ezt a rendszert és el lehet tiporni a sikeres vállalkozásokat valamiféle "társadalmi igazságosság" nevében"

    Az USA törvénykezésének nem véletlenül része a tröszt-ellenes törvény, amikor a túl nagyra nőtt vállalatokat felszabdalhatják. Más kérdés, hogy a gyakorlatban ez sokszor sz*rt sem ér. Nem a társadalmi igazságosság a lényeg, az tkp. le van sz*rva részemről is, hanem éppen a sikeresség és az ország gazdasági érdekei. Egyetlen kézebn összpontosuló gazdasági és stratégiai hatalom nem minden esetben előnyös. Ezért szokták időnként az ilyet szétszedni vagy megakadályozni, nem a "társadalmi igazságosság" nevében. Ráadásul itt nem arról van szó, hogy magát a vállalkozást nyírják ki, hanem arról, hogy a felügyeletét kiveszik egyetlen ember kezéből és átadják mondjuk egy testületnek.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2021.12.18. 01:29:43
  • ostoros #15
    Naivitás amit beszélsz. A politikus a milliárdosnak -különösen az USA-ban- nem ellensége, hanem a legnagyobb szövetségese.
  • HTH #14
    "Nem ez a lényeg, hanem az, hogy kifejezetten veszélyes egyetlen ember kezében összpontosítani ekkora gazdasági, stratégiai, és valamilyen szinten politikai hatalmat is."

    Mert a politikusok kezében olyan jó helyen van? Ne haragudj, de én nem tudok olyan sikeres feltalálókról és üzletemberekről akik világháborúkat robbantottak volna ki. Ellenben politikusok akadtak...

    Tetszik vagy nem, az emberiség ha nem telepedik meg más bolygón a következő 20 évben akkor már nem is fog. Egyszerűen kifogyunk az ehhez szükséges erőforrásokból és a társadalmi valamint környezeti problémák is egyre súlyosabbak lesznek.

    Musknak tökéletesen igaza van, a politikusokkal ellentétben fel bírja fogni hogy itt az emberiség fennmaradása a tét.
    Ha a közutálatnak örvendő Musk sikerrel jár akkor az emberiségnek van jövője, ha nem, akkor visszazuhanunk a sötét középkorba, aztán pár száz év alatt szép lassan kihalunk.

    Nagyon komoly a tét, de sajnos sokan nem képesek nagyobb időtávlatokban gondolkodni. Ő azon kevesek egyike aki fel bírja fogni merre is tartunk.
  • kvp #13
    Musk alapvetoen libertarianus, ami kb. a jobboldali liberalis kapitalista kategoriaja manapsag, de joreszt ez volt a fuggetlensegi nyilatkozat kitalaloinak is a nezopontja. Ezzel es a vagyonaval egyuttsen veszelyes a jelenlegi amerikai kormanyzati hatterhatalomra. Arrol nem beszelve, hogy eleve elore kikialtotta a Mars fuggetlenseget (ha ok ernek oda hamarabb es amerikai kormanyzati tamogatas nelkul) es azt mondta, hogy a Mars nem lehet gyarmat, amivel ujabb negativ pontokat szerzett a globalistak szemeben.

    Egyebkent az igaz, hogy a Times-nak volt mar jobb valasztasa is, pl. amikor Hitler volt az ev embere. O sokkal nagyobb hatassal volt vegul az emberisegre.

    Azt sokan elfelejtik, hogy az ev embere a legnagyobb hatasu ember, nem a leginkabb kovetendo pelda. Ez azt jelenti, hogy az ujsag nem mond iteltet az adott ember (vagy neha csoport) folott, csak kiemeli a jelentoseget az adott evben.
  • asgh #12
    #11

    Na látom a 444-nek ismét sikerült megmártóznia az ultrademagógia szartengerébe, gratulálok.
  • Cat #11
    https://444.hu/2021/12/14/tobbek-szerint-a-time-eddigi-legrosszabb-dontese-volt-hogy-elon-muskot-valasztottak-az-ev-emberenek

    "Musk 2014 és 2018 között összvagyonának jelentős növekedéséhez képest csak kis adókulcsot fizetett, 3,27 százalékot. Elizabeth Warren szenátor Twitteren azt írta, a Time döntése rávilágított arra, hogy az adótörvényt meg kell reformálni, „hogy az év embere valóban fizessen adót”." Robert Reich szerint – aki Clinton alatt volt munkaügyi miniszter – pedig azt mondta, ez most jó alkalom, hogy visszaemlékezzünk arra, amikor Musk „törvénytelenül fenyegetett azzal, hogy elveszi a részvényopciókat, ha az alkalmazottak szakszervezetbe tömörülnek”. Kurt Eichenwald író és újságíró pedig arra emlékeztetett Twitteren, hogy Elon Musk semmibe vette a covid veszélyeit, és a korlátozások ellenére is nyitva tartotta kaliforniai gyárát.