Gyurkity Péter

Lezárul a Starlink bétája

Kibővül a hálózat, javul a sebesség, eközben pedig az árak is csökkenni fognak.

Elon Musk másik, szintén ambiciózus elképzelése kapcsán nemrég arról írtunk, hogy szeptember folyamán a hálózat már világszerte elérhető lesz, a munkálatok jelenleg is zajlanak. Hamarosan a bétaperiódus is véget ér, miközben egyéb eredményekről és a várható változásokról is beszámoltak.

A SpaceX első embere a napokban, egy Twitteren feltett kérdésre válaszolva árulta el, hogy a következő hónapban zárul le a Starlink-hálózat bétája, ezzel kapcsolatban azonban további részleteket nem közölt. Egy másik, hasonló bejegyzésből viszont azt is megtudtuk, hogy eddig már több mint 100 ezer terminált adtak el, ami szintén komoly előrelépést sugall, hiszen februárban még egy 10 ezres mérföldkövet említettek meg. A közeljövőben jelentős mértékben csökkenteni fogják az egységek hivatalos árát, ezt egyes jelentések szerint akár meg is felezhetik, dacára annak, hogy az értékesítés jelenleg is komoly veszteség mellett zajlik.

A béta lezárulta várhatóan több, technikai jellegű változást is magával hoz majd, erről ugyanis korábban már szintén említést tettek. Hivatalosan a béta alatt 50 és 150 Mb/s közötti sebességre számíthatunk, miközben a késleltetés a legtöbb esetben 20 és 40 ms között mozog. Előfordulhatnak rövidebb offline periódusok is, a jelet tehát gyakorlatilag bármikor elveszíthetjük, ez azonban nem tart sokáig, hiszen a probléma a rendszer jellegéből és jelenlegi állapotából adódik. A béta után azonban jelentősen javulhatnak a főbb jellemzők, októbertől tehát mind a sebesség, mind pedig a késleltetés kapcsán jóval kedvezőbb számokat láthatunk majd, már amennyiben nem jön közbe valamilyen nem várt fejlemény.

Az antennák kapcsán áprilisban azt közölték, hogy a 499 dollárért árult példányok eredetileg 3000 dollárba kerültek a cégnek, a sorozatgyártás alatt azonban a költséget sikerült először 1500, majd pedig 1300 dollárra mérsékelni – ez valószínűleg azóta még alacsonyabb szintre süllyedt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!