Gyurkity Péter

Januárban jön a Starship első orbitális útja

Musk nem igazán bízik a teljes sikerben, viszont eddig is nagyot léptek előre.

A SpaceX igencsak ambiciózus projektje szép lassan halad előre, bár ezzel kapcsolatban néhány hónappal ezelőtt még az volt kiemelt hír, hogy a Starship végre nem robbant fel a repülés előtt vagy annak során. Hamarosan jöhet az első komplexebb út, ami szintén nagyon kockázatos lépés.

Elon Musk a napokban beszélt a következő fellövésről, amelyre reményei szerint már januárban sort keríthetnek. A cégvezető a National Academies által megrendezett konferencián, a kormányzat számára tanácsokat adó Space Studies Board és a Board on Physics and Astronomy tagjai előtt részletezte a jelenlegi elképzeléseket. Ennek során kiemelte, hogy már több alkalommal sikerült szuborbitális repüléseket végrehajtani, ezt követően pedig egy darabban visszahozni az igencsak méretes rakétát a felszínre. Ezen korábbi próbákat követheti a januári start, amelynek során már alacsony orbitális pályát érnének el, ezzel igazolva a Starship előrehaladott fejlettségi állapotát, a típus létjogosultságát. Hozzátette, hogy ez nagyon kockázatos lépés lesz, jó eséllyel részleges (vagy teljes) kudarccal kell majd szembesülniük a próba során.


A jelenlegi tervek szerint a cég szakemberei december elejére elkészülnek a kilövőállás felkészítésével, ezt követően több tesztet hajtanak majd végre, az ilyenkor szokásos menetrendben. Ezután jöhet majd maga a fellövés, amely azonban csak az első ilyen kísérlet lesz a sorban, hiszen a hosszabb távú tervekben ennél is jóval bonyolultabb utazások szerepelnek. Musk elmondta, hogy már elkészült a Starship-rakéták sorozatgyártását elvégezni hivatott üzem, amire szintén nagy szükség lesz, hiszen a több bolygót magába foglaló, vagyis multiplanetáris civilizáció kialakításához, annak eléréséhez durván ezer ilyen rakétára lesz szükség.

A próbát mi is figyelemmel kísérjük majd, annak eredményeiről mindenképpen beszámolunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #54
    Szép tüzijáték lett. Nem vagyok jövőbe látó, de megmondtam. Érdemes lenne a rózsaszín szemüveget levenni, és megérteni mi vezetett ide. Amúgy leírtam. Na fogadunk még egyett?
  • Irasidus #53
    "Megpróbálok egyértelműbben fogalmazni: szerinted 2022 végéig a SpaceX nem lesz képes megalkotni egy űreszközt, ami képes lesz egyszerre 300-400db. Starlink v2 műholdat LEO-ra állítani, majd a második fokozatot visszahozni a Földre úgy, hogy az nem ég szét az atmoszférában? (Mert hogy ezt a célt tűzték ki 2022-re.)"
    Láthatóan igazam lett. Érdemes lenne átgondolni, amit eddig írtam, és megnézni akár a legutóbbi tesztet is.
  • asgh #52
    "minden egyes teszten volt velük súlyos gond"

    Konkrétan melyik teszten mi? Mert hogy volt jó pár, ezek közül volt sikeres és sikertelen, de ha szerinted az összes kudarc volt, akkor nem ártana részletezni, hogy legalább a sikeresnek minősítettek közül melyikben mi volt szerinted a súlyos gond volt.
    Vagy linkelheted egy olyan hiteles vizsgálat anyagát, ami összegzi az eddigi tesztek eredményét és hasonló általános megállapításra jut.
    (Persze értem én, hogy részletekbe menően indokolni egy általánosító (hangulatkeltő) állítást fárasztó, pont ezért nem célszerű ilyenekkel operálni.)

    "Egy rakéta működése nem a landolásból áll, és a fejlesztést sem azzal kell kezdeni."

    Honnan veszed, hogy azzal kezdték? Mert egy proof-of-concept eszközön kipróbáltak egy olyan leszállási manővert, ami előtte még senki másnak nem sikerült?

    "Tényleg szerencsén múlott a legutóbbi teszten nem robban fel, de most nem tudom, hogy mit is vársz tőlem soroljam fel, és linkeljem be az összes hibát ami eddig volta hajtóművekkel?"

    Ha azt állítod, hogy a szerencsén múlott, akkor nyilván rendelkezel konkrét adatokkal, amelyek ezt alátámasztják. Korábbi sikertelen tesztek adatai nem bizonyítják, hogy egy későbbi sikeres kisérlet a véletlen műve, ha nem tudod bizonyítani, hogy a sikeres teszt körülményei érdemben nem tértek el a sikertelenektől.

    "Jó lenne valami konkrétum is, hogy tulajdonképpen mit vársz el tőlem."

    Jó lenne valami konkrétum is, amivel a kijelentéseidet indoklod, mert eddig a bizonyítatlan állításaidat más bizonyítatlan állításokkal vagy szimpla feltételezésekkel próbáltad alátámasztani.

    Pl:
    "Én nem állítom, hogy nem képesek rá, azt állítom, hogy eddigi reptetés marketing volt, és nem teszt."

    vagy:

    "Érdemi fejlesztés eddig csak a hajtóművek terén volt, viszont idő és pénzügyi gondok miatt a fejlesztések megakadtak, ezért kezdte Musk ez a látványorgiát."

    Arra is jó lenne, ha linkelnél valami bizonyítékot, hogy a raptorok fejlesztése idő és pénzügyi gondok miatt megakadt volna.

    Az egyetlen konkrétum, amit ezzel kapcsolatban felhoztál, az Musk emailje volt, de azt is sikerült félreértelmezned.
    A "nem tudnak elég megbízható hajtóművet gyártani" mondat ugyanis a mennyiségről és nem a minőségről szól.
    Az eredeti email így kezdődik:
    "Unfortunately, the Raptor production crisis is much worse than it seemed a few weeks ago."
    Azaz a téma a "production crisis" és nem "development crisis".
    Az általad idézett mondat eredetije: "if we can’t get enough reliable Raptors made" pedig azt jelenti, hogy nem tudnak _elég_ raptort gyártani, ami átmenne a minőségellenőrzésen, nem pedig azt, hogy maguk a raptorok design szinten ne lennének megbízhatóak, azaz Musk nyilvánvalóan gyártási és nem tervezési problémáról beszélt.

    "Be is jött neki, mert NASA a holdra-szállás miatt adott nekik pénz, amit ezzel a rendszerrel szeretnének megoldani, tehát mire adtak pénzt?"

    A hold-leszállóegységre adtak pénzt és nem a hordozórakétára. A SpaceX a Starship-et befektetői pénzből fejleszti, a NASA pénzéből a hold-leszálláshoz szükséges módosított verziót finanszírozzák.

    Jelenleg több befektető akar pénzt rakni a SpaceX-be, mint amennyire szükségük van, azaz a NASA pénze egyáltalán nem létszükséglet a SpaceX számára. Így viszont egyszerűen semmilyen racionális okuk nincs milliárdokat elfüstölni "marketing látványorgiákra".
    És ezzel kb. meg is bukik az agyhalott "az egész csak marketing" konteód.
  • Irasidus #51
    Érthetően válaszolok: nem.

    Bárkinek nyilvánvaló, hogy mi folyik a Starshipnél, aki nyomon követi az eseményeket. Egy részét maga a cég nyilatkozta, egy része kiszivárgott információ, egy része meg magától értetődő tények. Kezdjük ez utóbbival: eddig csak az atmoszferikus hajtóműveket tesztelték, és minden egyes teszten volt velük súlyos gond, ráadásul csak háromnak kellet volna megfelelően üzemelni, miközben a Super Heavyben 37 db-nak kell majd kifogástalanul együtt működni. Másrészt a Raptor vákuum hajtóművek tesztjei, készültségi foka még sehol sincs (arról nem beszélve, hogy a Holdra szálláshoz teljesen másik hajtóművet használnak majd, ami csak papíron létezik.) Igen, maga Musk is bejelentette, hogy a probléma súlyosabb mint hitte ( = kommunikálta), "nem tudnak elég megbízható hajtóművet gyártani", és nem csak az kommunikálta, hogy tudnak eleget gyártani. Tényleg szerencsén múlott a legutóbbi teszten nem robban fel, de most nem tudom, hogy mit is vársz tőlem soroljam fel, és linkeljem be az összes hibát ami eddig volta hajtóművekkel? Az lenne a meggyőző bizonyíték?

    Egy rakéta működése nem a landolásból áll, és a fejlesztést sem azzal kell kezdeni. Akinek van egy kis műszaki vénája, és végig követte egy-két rakéta fejlesztését az tudja, hogy nem landolással kell kezdeni a tesztelést, hanem első körben egy megbízható, működőképes rendszer kell létrehozni. Itt pont a Falcon-9 lehetne egy bizonyíték, ha végig követted a fejelsztését, arra, hogy hogyan kell ezt csinálni. És itt a hasonlóság meg is áll, ugyanis egészen más rendszerrő van szó. Itt sem tudom, mivel kellene meggyőzni téged, vegyünk végig egy rakéta fejlesztését, vagy magát a legendát a Falcon-9? Az meggyőzne? Jó lenne valami konkrétum is, hogy tulajdonképpen mit vársz el tőlem.

    Én nem állítom, hogy nem képesek rá, azt állítom, hogy eddigi reptetés marketing volt, és nem teszt. Érdemi fejlesztés eddig csak a hajtóművek terén volt, viszont idő és pénzügyi gondok miatt a fejlesztések megakadtak, ezért kezdte Musk ez a látványorgiát. Be is jött neki, mert NASA a holdra-szállás miatt adott nekik pénz, amit ezzel a rendszerrel szeretnének megoldani, tehát mire adtak pénzt? This is logical!
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2021.12.08. 17:32:12
  • asgh #50
    "Először tisztáznunk kellene, mit nevezünk Starshipnek?"

    Megpróbálok egyértelműbben fogalmazni: szerinted 2022 végéig a SpaceX nem lesz képes megalkotni egy űreszközt, ami képes lesz egyszerre 300-400db. Starlink v2 műholdat LEO-ra állítani, majd a második fokozatot visszahozni a Földre úgy, hogy az nem ég szét az atmoszférában?
    (Mert hogy ezt a célt tűzték ki 2022-re.)

    "Vegyünk észre valamit, attól, hogy sikerül leszállni, sajnos nem előrehaladás volt, hanem pusztán szerencse, azért mert a hajtóművek félkész állapotban vannak, és biztos, hogy nem készülnek el 2022-re, mert annyira kezdeti stádiumban vannak még."

    És erre az a bizonyítékod, hogy...
    Musk emailje, amire korábban hivatkoztál nem a Raptorok fejlesztésének kezdeti stádiumáról, hanem azok sorozatgyártásának (lasssú) üteméről szól.
    A Starship-et pedig nem a NASA pénzéből fejlesztik, azt a Hold leszálló egység fejlesztésére kapták.

    Egyébként pedig mire alapozod azt, hogy az eddigi tesztek marketing tüzijátékok voltak?
    Az iteratív hardver fejlesztés hatékonyságát a Falcon 9 boosterek landolásával már bebizonyította a SpaceX, ehhez képest az érvelésed kimerül annyiban, hogy "nem így szokták csinálni".
  • Irasidus #49
    Azért mondtam SpaceX-et, mert a megalakulástól számítottam, egy technikailag, és gazdaságilag is működőképes rendszerig, ami a Falcon-9 volt. Egy rakétacsaládról beszélünk, ami egymásra épül, egymásból építkezik. (Sőt talán még előbbről is számítanám, mivel amikor Must megvette a céget, akkor már a Merlin koncepcióját fejlesztették egy ideje.)
    "Tehát szerinted 2022 végéig a Starship nem lesz képes Föld körüli pályára állni és épségben visszatérni onnan?"
    Először tisztáznunk kellene, mit nevezünk Starshipnek? Egy működőkés rendszert, vagy egy összetákolt acélhengert, nem biztonságos üzemanyagtartályokkal, és selejtes, megbízhatatlan hajtóművekkel? Mert jelenleg ennél nem több. Vegyünk észre valamit, attól, hogy sikerül leszállni, sajnos nem előrehaladás volt, hanem pusztán szerencse, azért mert a hajtóművek félkész állapotban vannak, és biztos, hogy nem készülnek el 2022-re, mert annyira kezdeti stádiumban vannak még. Az űrhajó-rakéta többi rendszere meg még csak ezen szinten sincsenek. Szóval nem tudom, hogy szerencséje lesz-e, de egy biztos, ez nem egy űrhajó jelenlegi formájában, ami nem is várható még egy jó darabig. Most kap a NASA-tol egy kis pénzt, a kérdés, hogy ez mire elég. Ha tippelnem kellene vagy kitolják az indítást, vagy erőltetik és tűzijáték lesz. De ne legyen igazam, ugyanis mint említettem, nagy rajongója vagyok a koncepciónak, és nagyon remélem, hogy az eddigi marketing-tűzijáték után, a NASA pénzből ki tud valamit hozni, Musk (ha már a hadsereg pénzéből eddig nem ment, lásd.: raptor).
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2021.12.06. 19:27:33
  • asgh #48
    47#:

    "A SpaceX rakétái tíz+ év alatt fejlesztették ki, ami pontosan megfelel a rakétafejlesztés átlagos idejének. "

    A Falcon 9 fejlesztését 2005-ben jelentették be és 2010 június 4.-én volt az első sikeres fellövés.

    "A Starship nem gyorsított fejlesztés, mivel hiányzik minden ami a fejlesztéshez szükséges lenne"

    Tehát szerinted 2022 végéig a Starship nem lesz képes Föld körüli pályára állni és épségben visszatérni onnan?
  • Irasidus #47
    Egy hordózórakéta, és egy alapkutatásra szánt eszköz (pl.: űrtávcső, űrszonda, stb.) nem ugyanaz. A kutatások ma már több évtizedesek, a rakétafejlesztések ennél kevesebb időbe kerül. A SpaceX rakétái tíz+ év alatt fejlesztették ki, ami pontosan megfelel a rakétafejlesztés átlagos idejének. A Starship nem gyorsított fejlesztés, mivel hiányzik minden ami a fejlesztéshez szükséges lenne, továbbra sem sikerül egyetlen érvet sem megindokolni, a példáid meg kivétel nélkül másra vonatkoznak.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2021.12.05. 14:54:41
  • kvp #46
    "Teljesen normális az űrkutatásban."

    Mivel az elso urverseny vegevel megszunt az ido szoritasa. Az uj amerikai magan - kinai allami verseny letrejottevel megint kialakulni latszik ez a verseny. Nem az a fontos, hogy tokeletes legyen, csak az, hogy annyira mukodjon, hogy elsok legyenek. Ennek a gyorsitott fejlesztesnek egyik nagy elonye, hogy ami 30 evig tartana, azt 3 ev alatt ossze tudjak hozni. Tobb a tuzijatek, de gyorsabb a fejlodes is.

    ps: Ha mar peldak: Egy fek vagy toresteszthez nem kell az autoba mukodo fedelzeti szorakoztato rendszer. Eleg ha a vizsgalni kivant alrendszer mukodik, de pl. egy toresteszthez jo a tukorradial gumi is, ugyse akarnak megallni vele. :-) A spacex a leszallasi teszteknel azt nezte, hogy a szimulaciohoz kepest mit kell igazitani a szoftveren es az uzemanyagellato rendszeren, hogy le tudjon szallni. Erre jok a 80%-os megbizhatosagu hajtomuvek is, legfeljebb tobb teszt kell, elobb utobb lesz a 3-bol 1 ami ujra tud gyujtani.

    Ugyanez van akkor ha gyalogsagi rohamot rendel el valaki egy geppuskaallas ellen. Ha tobb embert kuldesz mint amennyi loszere van az ellensegnek, akkor paran biztos oda fognak erni elve. Nem tul koltseghatekony, de ha gyorsan kell az eredmeny akkor mukodik.
  • Irasidus #45
    Ez tesztelés. Része a tervezésnek. A starship esetében tesztekről szó nincs.