Gyurkity Péter

Most először nem robbant fel a Starship

Végre összejött a leszállás, a kisebb tüzet gyorsan eloltották.

A SpaceX az elmúlt hónapokban a szokásos fellövések, a Starlink-hálózat fokozatos kiterjesztése, valamint az immár emberekkel lebonyolított újabb küldetés, az ISS-legénység felküldése és visszatérése mellett a Starship-tesztekkel tartotta izgalomban a terület iránt érdeklődőket. Ez utóbbi kapcsán most először nem került sor komolyabb problémára, az újabb kísérlet sikeresen zárult.

A NASA a hónap elején számolt be arról, hogy a Crew-1 tagjai sikeresen visszatértek, ezzel pedig valóban lezárult az orosz félre való támaszkodás időszaka. Elon Musk cége ebben is kiemelkedő szerepet játszott, hiszen ők biztosították az ehhez szükséges kapszulát, viszont a Starship-tesztek még ennél is nagyobb visszhangot váltottak ki, különösen az egymás után bekövetkező robbanásokkal. A szerdán lebonyolított újabb kísérlet során az SN15 végre sikeresen landolt, ennek során mindössze egy kisebb tüzet észleltek, amelyet a leszállást követően gyorsan el is oltottak. A cégvezető gyorsan hírt is adott a nominális landolásról, ami valóban büszkeségre ad okot.


Az újabb példány ezúttal is 10 km-es magasságba emelkedett, ott vízszintes helyzetbe fordult, majd pedig visszatért a felszínre, saját erőből landolva a számára kijelölt helyen. A kisebb tűz persze aggodalomra is okot ad, ezt mindenképpen ki kell majd küszöbölniük a közeljövőben, hiszen a hasonló szivárgások és tüzek ugyanúgy robbanáshoz vezethetnek, viszont jól látszik, hogy a cég egyre közelebb kerül a kitűzött célhoz, ezzel pedig sor kerülhet a a végleges változat repülésére, amelyet eredetileg a Mars elérésére, a helyszínen lebonyolított küldetések lehetővé tétele érdekében alkottak meg.

A szövetségi szabályozó hatóság nemrég 3 fellövésre adott engedélyt, azt még nem tudjuk, hogy a következő 2 újabb kísérletre mikor kerül majd sor, ez viszont rövid időn belül eljöhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #8
    "Ezeket az indításokat nem a nagyközönség szórakoztatására csinálják, így az élő stream minősége az utolsó a prioritásaik között. Számukra a telemetriai adatok az érdekesek, nem a videó."

    Elvileg van folyamatos video is, csak nem a starlink-es ip alapu elo adasbol, hanem a fedelzeti adatrogzitorol. Ezt viszont ugyanugy nem publikaltak, mint ahogy a crew 1 kiszallasarol is azonnal elkapcsoltak amikor a kapitany valamiert a sajat laban szalt ki.

    "A múltkor tudták videóval követni, most ez hol maradt??"

    Az everyday astronaut youtube csatornan peldaul tobb kameraallasbol ment hibatlanul a kozvetites eloben, bar a felhok miatt alig latszott a raketa. De az a sajat felszerelesukkel ment es a kozeli kamerak kepeit tobb oraba telt letolteniuk iranyitott mikrohullamu kapcsolaton at. (mivel a lezarasi ovezetbe nem mehettek be ertuk, az is csoda a kamerakat beengedtek miutan a legutobbi RUD-nal egyet osszenyomott egy roncsdarab)
  • asgh #7
    "miért érzem ugy hogy Elon megbánta már ezt az egész szart.. "

    Talán mert fogalmad sincs az egészről.
  • asgh #6
    Ezeket az indításokat nem a nagyközönség szórakoztatására csinálják, így az élő stream minősége az utolsó a prioritásaik között. Számukra a telemetriai adatok az érdekesek, nem a videó.

    "A múltkor tudták videóval követni, most ez hol maradt??"

    Indításkor sűrű volt az alacsony felhőzet, így a földről nem lehetett folyamatosan kamerával követni.
  • inkvisitor #5
    Mit vársz egy olyan tesztgéptől, ami olyanokat csinál amit még egy korábbi rakéta sem és még sikeresen le is száll. A menet közben kikapcsol a hajtóműv, hasrafordul, majd visszagyújt és hajtóművel leszáll az olyasmi amit még senki sem csinált előttük, ezzel szemben 2 indítást már töröltek is, mert gyorsabban haladnak a tesztekkel mint gondolták és nincs rá szükség.
    Ezeket a gépekat arra csinálták hogy összetörjenek, és megtudják hol kell megerősíteni.
  • Frekvency #4
    miért érzem ugy hogy Elon megbánta már ezt az egész szart..
  • NEXUS6 #3
    Hát azért remélem, hogy mire megcsinálják a végleges változatot, és 100 embert rápakolnak, addigra ezen az 5/1 arányon javítanak. ;)
  • Sequoyah #2
    Hallottam olyan pletykat hogy probaljak a Starlinkkel osszekotni, es ennek a tesztjet lattuk.
  • Frekvency #1
    király, diavetités...történelmi tesztek de egy fos fedélzeti kamera a tanuja. A múltkor tudták videóval követni, most ez hol maradt??
    Utoljára szerkesztette: Frekvency, 2021.05.07. 21:31:35