Gyurkity Péter

A Vénuszt célozza meg a Rocket Labs

Néhány éven belül privát küldetést indítanának kedvenc bolygójukhoz.

Az amerikai és új-zélandi kötődéssel rendelkező magáncég eddig többnyire kisebb jelentőségű tesztjeivel szerepelt a sajtóban, ezeket követően néhány viszonylag egyszerű fellövésre kerítettek sort. Most már egy szomszédos bolygót vesznek célba, hogy tanulmányozzák annak légkörét.

Az illetékesek a napokban tartottak egy hosszabb ismertetőt, amelynek során elárulták a főbb elképzeléseket és válaszoltak az elhangzó kérdésekre – a videó beágyazott formában picit lejjebb is megtekinthető. Ebből megtudhatjuk, hogy Peter Beck vezérigazgató kedvenc bolygója a Vénusz, amely több fontos kérdésre is választ adhat, emiatt pedig ezen szomszédunkhoz indítanának küldetést, mégpedig legkésőbb 2023-ig. Ez nyilván jóval nagyobb kihívást jelent, viszont a több frissítésen átesett Electron-rakéta, valamint a közeljövőben debütáló, Photon névre keresztelt platform együttes bevetésével elérhetőnek tűnik a cél, amely jelen pillanatban több kisebb műhold nagy magasságban történő kibocsátását jelenti, ennek révén ugyanis tanulmányozható lenne a légkör erre kijelölt szintje, amely akár az élet jeleit is tartalmazhatja.

A Vénusz több szempontból is érdekes jelölt, itt azonban kiemelt tényező a helyi, igencsak kellemetlen klíma, amely egy korábbi katasztrófa miatt alakult ki. Az életnek megfelelő körülmények akár több milliárd éven keresztül is jelen lehettek az akkor még jóval hűvösebb bolygón. Egyes vélemények szerint nagyjából 50 kilométeres magasságban még mindig ideális hőmérséklet uralkodhat a légkörben, emiatt célozzák meg ezt a szeletet, kevesebb figyelmet fordítva a nagyon forró felszínre. Amennyiben nem találnak semmit, a küldetés pusztán annak igazolása lenne, hogy magáncég is képes a Vénusz elérésére és annak tanulmányozására, ellenkező esetben pedig nagyon hasznos tudásra tehetünk szert.

A cég februárban már a NASA jóvoltából is elnyert egy szerződést, ennek értelmében az ügynökség egyik saját műholdját juttatják el majd a Holdra, valamikor 2021 elején.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #3
    Elméletileg a teljes felszín megolvad, amíg elég energia nem távozik, hogy újra kéreg képződjön.
  • LSSAHPAUL #2
    Na erről se hallottam még, mi történik 4-500 millió évente ott?
  • MerlinW #1
    "Az életnek megfelelő körülmények akár több milliárd éven keresztül is jelen lehettek az akkor még jóval hűvösebb bolygón."

    Nem tudom mit értünk életnek megfelelőnek, de miután a vénusznak nincs lemeztektonikája és cirka 4-500 millió évente full reset van a bolygón (aminek kora ugye 4.5 milliárd év), kétlem hogy bármikor is esélye lehetett volna az életnek kialakulni.