Gyurkity Péter

Felrobbant a SpaceX új hajtóműve

A NASA pedig attól tart, hogy 2020-ra csúszik az SLS első fellövése.

A SpaceX kapcsán az utóbbi hetekben a sűrű menetrendről írhattunk, itt pedig egyre-másra következtek be a sikeres rajtok, amelyek különösebb probléma és fennakadás nélkül folytatták az eddigi sort. Most balesetről számolhatunk be, amely egy kisebb teszt keretei között történt.

Elsőként a Washington Post tette közzé, hogy a cég soron következő Merlin-hajtóműve, amely a Falcon 9 rakéták újabb változatában szolgál majd, nem szerepelt jól a november 4-i, a texasi telephelyen elvégzett teszten, amelynek során az esetleges szivárgásokat igyekeztek kiszűrni. A Block 5 sorozatba tartozó hajtómű (amely a jelenleg használt Block 4 típust váltja majd le) a folyékony oxigén feltöltését követően kapott lángra, bár ekkor még nem is volt szó begyújtásról. Azt még vizsgálják, hogy mi okozta a tüzet, a cég azonban kiemelte, hogy senki nem sérült meg a balesetben, bár a teszt során használt állást 2-4 hétig tart majd helyreállítani.

Tekintettel arra, hogy a SpaceX jelenleg még nem használja ezt a típust, nem kell csúszástól tartani, a NASA esetében azonban már nem beszélhetünk erről, az ügynökség hivatalos oldalán közzétett frissítésben ugyanis arról írnak, hogy az SLS első küldetése, az EM-1, 2019 decemberéről egészen 2020 júniusára csúszhat. A munka nagy része ugyan a tervek szerint halad, itt azonban még nem sikerült megnyugtató módon visszaigazolni és kiszűrni minden, a gyártással és a leszállítással kapcsolatos jelentősebb kockázati tényezőt, bár az Orion kapszulát ez elméletileg nem érinti különösebb módon, hiszen annak komolyabb tesztjét 2019 áprilisára vetítik előre. Ami a költségeket illeti, ezek az esetleges csúszás esetén sem haladják majd meg a némi túlköltekezést is lehetővé tévő keretet, nincs tehát szó az anyagiak hiányáról.

Az SLS fő egységének 5 komponensét jelenleg is építik, ezek az összeszerelést követően egy húszemeletes épület méretével vetekednek majd, összesen 2,6 millió liter üzemanyagra támaszkodva. A NASA szeretné 2019 végén elindítani az új rakétát, erre azonban még nem tudnak garanciát vállalni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #6
    tényleg nem jó hír de nem is egy katasztrófa, a tesztállásokat azért építik, hogy minden elvárható paraméternek megfelelő módon meggyötrik, túlterhelik a tesztelendő eszközt, ha van benne gyártási vagy tervezési hiba akkor az itt jöjjön elő és nem éles bevetéskor. A Spacex legendásan sokat és intenzíven tesztel, az összes legyátott szériában gyártott hajtóművet tesztelnek beépítés előtt és utána a komplet rakéta fokozatot beépítés után egyben is. Ezek után csak a spacex csinál indítás előtt pár nappal teljesen feltöltött fokozattal egy indítási tesztet is, úgyhogy minden új Merlin hajtóművet legalább 3x begyújtanak indítás előtt. Mivel eddig már 400 darab felett gyártottak ezért szinte naponta tesztelnek hajtóművet a Texas-i teszt telepükön.
  • gaszton421 #5
    Ez erdekes elgondolas, azt hogyan magyarázod hogy tele vannak a hangarok, visszatért fokozatokkal, fektetve tárolva az összes, a startállásba is vízszintes állapotban szállítják és csak a startállásban töltik fel üzemanyaggal. szállítás közen miért nem horpad be ezenkívül a kész fokozatokat, közúton, extra hosszú traileren szállítják, természeresen szinén horizontálisan. nem mondom vannak, voltak olyan rakétaszerkezetek amiknélaz üzemanyag nyomása tartotta egyben a szerkezetet, az első Atlas rakéták például, de pont a Falcon 9 úgy van tervezve, hogy létezésének nagy részét vízszintesen tölti és üresen.
    Az indítóálláson történt baleset a COPV héliumtartályának hibája miatt történt, de gumirozást cseppfolyós oxigénnel érintkező tartályba nem tesznek, ez egy kompozit tartály volt karbonszálas kompozit, (composite overwrapped pressure vessel), a gumŕozáshoz nem sok köze van.
  • overseer-7 #4
    ez nem jó hír
  • kvp #2
    Masik cikkben irtak, hogy a Spacex attervezte az uzemanyagszivattyut a NASA specifikacioja alapjan. Nem sikerult, megbizhatatlanabb lett. A feladat most ugy megfelelni a NASA emberes kuldetesekre vonatkozo elvarasainak, hogy lehetoleg mukodokepes is maradjon a rendszer. Abbol a szempontbol kudarc, hogy azt hittek ez mar jo lesz, de a tesztek alapjan megsem. Most epithetnek egy uj valtozatot, ami talan mar tenyleg jo lesz. (igazabol ezt hivjak kutatas fejlesztesnek)

    Az inditoallasos hibat tulhutott uzemanyag okozta, amitol megfagyott a tartalyban levo gumirozott beles es egy gyurodes menten felrepedt. Ez ellen ugy lehet vedekezni, hogy amig a nyomas nem megfelelo es ki nem simitotta a belso lufit, addig kevesbe hideg uzemanyagot toltenek be es csak a vegen mehet picit hidegebb (azaz surubb) uzemanyag, de lehet egyszerubb egyszeruen csak nagyobb nyomasra, de azonos melegebb homersekletre tankolni es akkor nem kell felteni a belest. (a raketa egyyebkent nem tud az oldalan megmaradni, csak az inditoallas es utanna a beletoltott uzemanyag nyomasa tartja egyben, ha uresen az oldalara fektetik, akkor behorpad, ezert kell mindig a talpara letenni)
  • Vampy #1
    Hat nem tudom, de ezt en nem neveznem kudarcnak... volt egy teszt ahol vizsgaltak egy hibat, ami miatt (bar ez a cikkbol pontosan nem derult ki) jelentkezett is a tesztelt (vart) hiba.

    Ez nem kudarc csak fejlesztes.