Gyurkity Péter

SpaceX: Alakul a Falcon Heavy novemberi rajtja

Az új rakéta mindhárom első fokozatát kipróbálták, a novemberi rajt még az asztalon van.

A SpaceX még május folyamán tesztelte le a következő rakéta egyik első fokozatát, amely akkor teljes sikerrel zárult, noha a kísérlet során szó sem volt a felszínről való felemelkedésről. Immár mindhárom komponens átesett a próbán, így valóban sor kerülhet a novemberi első startra.

A cég Instagram-oldalán tettek közzé egy rövid videót, amely a múlt hétvégén lezajlott újabb tesztet mutatja meg nekünk, ennek során pedig a sorrendben utolsó első fokozat hajtóműveinek beindítását láthatjuk – ez a rakéta eredetileg még az ISS felé induló kilencedik utánpótlási küldetés során hajtotta végre fontos feladatát. Ez persze korántsem annyira drámai fejlemény, mint maga a kilövés, azonban a SpaceX ezzel jelezte, hogy még mindig sor kerülhet a régóta ígérgetett novemberi rajtra. Maga Elon Musk nemrég egy interjúban elejtette, hogy az első start részeként jó eséllyel még az orbitális pályát sem tudják majd elérni (ezzel nyilván valamilyen balesetre vagy malőrre utalt), de mégis végrehajtják majd a fellövést, hiszen a Falcon Heavy alaposan kibővítené a cég eszköztárát és lehetőségeit.


Az új típus tulajdonképpen három Falcon 9 rakétából áll, ezek egyikét megerősítik, a másik kettő pedig tovább növeli a maximális terhet. Ez utóbbi 22,8 tonnáról ugrana egészen 63,8 tonnára, de ugyanakkor lehetővé válna a Holdra, illetve a Marsra irányuló utazások lebonyolítása is, ami mindenképpen szükséges ahhoz, hogy Musk eredeti terveit valóra váltsák. Egy sikeres novemberi start azt jelentené, hogy az elkövetkező években valóban sor kerülhet az első utazásokra is, ezek során pedig több űrhajós jutna el a számukra kijelölt helyszínekre, immár a Dragon űrkapszula második változatával.

Korábban abban reménykedtek, hogy az első startra a nyár folyamán sort keríthetnek, ez azonban nem következett be, amit azzal magyaráznak, hogy a szállítás meglehetősen időigényes – ez ugyanis 2-3 hónapot vesz igénybe. Magára a rajtra egyébként a floridai Kennedy Űrközpontban kerülne sor, ahol is a 39A jelzésű kilövőállást vennék erre igénybe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #3
    A szállítás nem ilyen időigényes, persze most a hurrikánok miatt lehet hogy tovább tart de már jól bejáratott útvonalaik vannak, a texasi McGregorból általában néhány nap Floridába. Ami matt még halasztódik az a 39A indítóállás átalakítása a három első fokozat támogatására, ez becslések szerint kb 2 hónap és addig nem kezdenek bele amíg a többi Falcon 9 indításra nem áll rendelkezésre a 40-es indítóállas, ami a tavalyi tesztbalesetben megsérült.
  • Sequoyah #2
    Ezeket gyakran kozuton szallitjak. Gyakorlatilag ezek szamitanak a legnagyobb letezo kozuton szallitott rakomanyoknak. Minden akadalynal (hid, feluljaro, belogo fa) meg kell allni, es biztositani hogy atfer, es ha nem kerulout utan kell nezni. Bar mostanra valoszinuleg azert mar akad bejaratott utvonaluk, de inkabb lassan mennek, minthogy megseruljon.
  • T_I #1
    "a szállítás meglehetősen időigényes" Minek a szállítása? Esetleg az elkészült/felkészített rakétának a starthelyre szállítása? A 2-3 hónap az borzasztó sok!