Gyurkity Péter

Elmaradt a SpaceShipTwo repülése

Az erős szél akadályozta meg a Virgin Galactic újabb tesztjét, tovább csúszik az éles bevetés.

Februárban mi is beszámoltunk arról, hogy a Virgin Galactic új űrrepülője a nagyközönség előtt is bemutatkozott, egyben emlékeztetve a korábbi változat balesetére, amely a pilóta életét is kioltotta. Ezt szeptemberben a hordozóval közös repülés követte, a mostanra tervezett lassú, önálló ereszkedést azonban a szél akadályozta meg.

A rövid bejegyzésből kiderül, hogy a VSS Unity ezúttal is a VMS Eve névre keresztelt érdekes „anyahajóra” csatolva repülte végig a tesztet, ezt a tervekkel ellentétben most sem követte a leválás, hogy azután a jövőbeni űrturistákat kiszolgálni hivatott repülő lassan, önállóan ereszkedjen le, majd pedig leszálljon az erre kijelölt pályán. A hivatalos magyarázat szerint az erős szél miatt törölték a tesztet, nem merték megkockáztatni az esetleges újabb malőrt, ezért inkább a két gépet együtt hozták le, a hordozó hajtóműveire támaszkodva. Arról még nincs szó, hogy mikor próbálkoznak meg újra, de az újabb halasztás nyilván nem gyorsítja fel a menetrendet.

A Virgin Galactic eltérő módon közelíti meg az űrturizmus kérdését. Ők nem rakétákkal, hanem egy speciálisan erre kifejlesztett párossal juttatnák nagy magasságba a fejenként 250 ezer dolláros jegyet megvásárló magánembereket, akik a kezdeti emelkedés, majd pedig az ezt követő leválás és a rakétahajtómű begyújtását követően érnék el az űrt, ahonnan a VSS Unity a már említett módon, lassan ereszkedve térne vissza. Ezt nyilván számos alkalommal demonstrálniuk kell a siker érdekében, ezt követően indulhatnak majd meg a tulajdonképpeni utak, amelyek 4-6 percen át biztosítanának az űrutazáshoz hasonló élményt.

Még nem világos, hogy melyik alternatíva lesz majd sikeresebb és egyben könnyebben elérhető a széles tömegek számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • inkvisitor #3
    250.000 USD?
    Egy laza hiperinfláció és mindjárt elérhető lesz.
  • duke #2
    "Az erős szél akadályozta meg a Virgin Galactic újabb tesztjét,"

    Ez kamu, az urben nem is fuj a szel .
  • Amergin #1
    A széles tömegek számásra semelyik nem lesz belátható időn belül elérhető...


    Utoljára szerkesztette: Amergin, 2016.11.10. 23:11:36