Gyurkity Péter

Divatba jöhetnek az apró okostelefonok

Az iPhone SE új trendet indíthat el, a piacon már kifejezetten apró megoldások is jelen vannak.

Az Apple az iPhone SE révén visszatért a korábban megszokott fizikai mérethez, ez azonban egyelőre nem váltott ki hatalmas rohamot a felhasználók részéről. Egyes vélemények szerint viszont újból felerősödhet azok hangja, akik a kisebb megoldásokat részesítik előnyben, ilyen készülékek pedig egészen kicsiny kivitelben is kaphatók.

Jó példa erre az Amazon oldalán megvásárolható telefon, amely a Posh Mobile jóvoltából került be a katalógusba. A Micro X S240 névre keresztelt változat nevének megfelelően meglehetősen kicsinyke, hiszen kijelzője alig 2,4 hüvelykes. Ez kisebb, mint a 2007-ben megjelent LG Voyager 2,81 hüvelykes képernyője, ám a hardver terén még inkább múltidézésbe megyünk át, hiszen ehhez egy 1 GHz-en futó ikermagos MediaTek MT6572 chip, 512 MB RAM, egy 4 GB-os tároló, valamint egy 650 mAh-s akkumulátor csatlakozik.


A képkészítésért két, szintén egyszerű kamera felel. A hátoldalon egy 2 megapixeles példány kapott helyet, míg az előlapon egy VGA-változat dolgozik. A szoftveres oldalon az Android 4.4 KitKat fut, ez nyilván minden igényt bőven kielégít, bár az kérdés, hogy napjainkban pontosan ki dönt egy ilyen valóban apró telefon mellett. Másodlagos készüléknek, illetve gyermekeknek megfelelő választás lehet, már amennyiben nem köteleztük el magunkat a féltégla-kivitel mellett.

Az ár érdekes módon nem annyira kedvező, a cég ugyanis eredetileg 90 dollárért kínálta a megoldást. Ez azonban most 52 dollárért beszerezhető, vagyis itt már sikerült elérni az elemzők által kívánatosnak tartott 50 dollár körüli szintet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lipovics #11
    Nézd meg az új Samsung A3-at. Jobb, mint a két éves S5. Ez a tudás nekem már bőven elegendő egy telefontól.
    Utoljára szerkesztette: lipovics, 2016.04.25. 17:50:18
  • Fefy #10
    Amikor vettem a telómat (Jiayu S3 Advance), akkor én is szívesen vettem volna 4,5"-os kijelzőjű telefont ugyanilyen tudással, mint amit vettem. A kisebb méretű telefonok viszont nem csak méretben, hanem tudásban is jóval kisebbek voltak.
    Részemről azért remélem, hogy a cikkben említett dolog azért megvalósul, és a már elfogadható tudású telefonok nem 5,5 collnál kezdődnek.
  • zola2000 #9
    Most gondolok vissza egy Nokia n95 tesztre, ahol nagynak tartották a kijelzőt, és az első iPhone bemutatóján hatalmasnak a 3,5collos kijelzőt, amikor jött egy 4collos telefon, azt meg féltéglának is mondták.
  • lipovics #8
    Nálam az Iphone 5S és Samsung A3 (2016) a megfelelő méret és dizájn, ennél nagyobb telefont nem veszek még egyszer.
    Igaz, mindenben jobb, ha nagyobb a kijelző, egyedül a hordozhatóságot rontja. De mivel ezt "mobil"telefonnak hívják, ez is szempont, sokan fognak erre rájönni.
  • fonak #7
    Lehet megfordul a trend, és az lesz a menő, akinek kisebb van xD Mint anno a butatelefonoknál
  • MuldR #6
    Ettol akkor mar tobb ertelme van egy buta nokianak.
  • bunny #5
    iPhone méretaránya más, keskeny de magas. Egy iPhone 6 szerintem keskenyebb, mit a 4.7"-os redmi2-m, de biztos nem szélesebb, ez a trükk. De amúgy üdvözlöm a méret csökkenést!
  • lipovics #4
    Én haladtam a trenddel, eladtam az S5-t és vettem helyette egy 2016-os A3-at. Kisebb, ugyanazt tudja teljesítményben, jobb a kamerája, elegánsabb a megjelenése.
    Jók az 5+ colos kijelzők olvasni, de hordani rémálom. A mostani 4,7 full HD, nekem már elég és sokkal kényelmesebb. El nem tudom képzelni hogyan tudják egyesek maguknál hordani a 6+ iphone-t például....
  • Jim Morrison #3
    stylus :p
  • NEXUS6 #2
    Szerintem meg éppen fordítva megy a világ. Bár strandra törűköző papucs mellé inkább ezt vinnem, nem egy fablettet. XD