Gyurkity Péter

Méretes szelfi­kamerával jön a Meitu V4

A kínai cég 21 megapixeles kamerával látja el készüléke mindkét oldalát.

A Meitu nem tartozik az Európában jól ismert kínai gyártók közé, de ők is egyre-másra dobják piacra különböző megoldásaikat, bízva a felhasználók kedvező válaszában. Még szeptemberben jelent meg a hír a V4 névre keresztelt okostelefonról, amely most hivatalosan is bemutatkozott, egy fő érdekességgel.


A Meitu V4 eszerint mind az előlapon, mind pedig a hátoldalon egy 21 megapixeles kamerával szolgálná ki tulajdonosát, vagyis minden korábbinál jobb minőségű szelfiképeket készíthetünk majd, amennyiben egy-egy példány beszerzése mellett döntünk. A cég egyértelmű módon az új divatot igyekszik meglovagolni (ennek méreteit az is jelzi, hogy nemrég egy turista a komplett nyaralását rögzítette véletlenül szelfi-módban), de azért a többi hardveres jellemző tekintetében sincs szégyellnivalójuk, hiszen az okostelefon itt sem marad el a riválisoktól.


A kereken 5 hüvelykes, 1080p felbontást támogató AMOLED-érintőképernyőhöz ugyanis a nyolcmagos MediaTek MT6795 chip társul, amely számos egyéb népszerű megoldásban kapott már helyet. Ehhez 3 GB RAM, valamint egy alapesetben 64 GB-os belső tároló csatlakozik. Azt nem tudni, hogy ez utóbbi microSD révén kibővíthető-e, de az LTE mindenesetre támogatott, a szoftveres oldalon pedig az Android 5.1 Lollipop és a MeiOS 2.5 kezelőfelület fut. Az ár 548 dollárnak felel meg, ami nem túl kedvező.


A cég emellett bemutatta a V4s modellt is, amely 4,7 hüvelykes kijelzővel, az MT6752 chippel, a fentivel azonos méretű memóriával és tárolóval, két 13 megapixeles kamerával, valamint egy 2160 mAh-s akkumulátorral jelenik meg, az Android 4.4 kíséretében, 376 dollárnak megfelelő áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #1
    Az nagyon jó, akkor Méri pofáján az alapozó alatt megbújó rapacsos pörsenésekről is szép felbontású fotót tud majd csinálni, amelyet - ha szükséges, nem csak Kanos Johnika tud majd kiértékelni, és kiértékelést követően rárántani egy leszabályozási fordulatszámon csattogóst, hanem a hárombetűsök esetében is új távlatot nyit meg az off-the-fly történő arcképprofilírozás tekintetében, az NSA Treasure Map, vagy más szolgálatok egyéb más hasonló célú programjait tekintetbe véve. Ezen kívül Google barátunk némi API fejlesztéssel, könnyen tud majd ajánlani Méri alapozóval borított rapacsos pofájára valami szupcsi krémcsit, amely a tetves Gmail fiókjának nem a promotions mappájába fog landolni, hanem egyenesen a lényeges levelek közé - hiszen Méri pofája olyan mint a smirgli, a Google nem Evil, és ezért szeretne Mérinek segíteni valami cuki és k*rvára releváns reklámmal.