Gyurkity Péter

Három részből áll egy új moduláris telefon

Egy új induló szeretne elég pénzt összegyűjteni megoldásának piacra dobásához.

Az elmúlt 1-2 évben több nagyobb szereplő is jelezte, hogy a moduláris megoldásokban is lát jövőt, ezek közül természetesen a Google-féle Project Ara emelkedik ki, de azért a többieket sem kell lebecsülnünk - már csak azért sem, mert a végleges változat még várat magára. Most egy újabb induló száll be a versenybe saját fejlesztésével.

A PuzzlePhone névre keresztelt cég egyelőre az Indiegogo oldalán igyekszik elegendő pénzt összeszedni a rajthoz, és ebben elég jól állnak, hiszen az érdeklődő felhasználók máris több tízezer dollárt dobtak össze, így a 250 ezer dolláros cél elérése nem tűnik megoldhatatlan feladatnak. Eközben egy rövidebb videóval is szeretnék felhívni a figyelmet az új megoldásra, amely szintén PuzzlePhone néven jelenne meg és három fő komponens gyors cseréjét tenné lehetővé, ezzel alaposan kitolva a telefon életciklusát.


A "gerinc" az 5 hüvelykes LCD-kijelzőből, a keretből, illetve a hangszórókból áll, az "agy" a chip és a kamera párosát jelenti, míg a "szív" az akkumulátor és az egyéb kiegészítő komponensek csoportját alkotja, ezeket cserélhetnénk szabadon, aktuális igényeink szerint. A hardveres listán egyelőre egy közelebbről meg nem nevezett nyolcmagos chip, 3 GB RAM, egy 12 és egy 5 megapixeles kamera, valamint egy 16 vagy 32 GB-os belső tároló szerepel, de korlátozott számban elérhető lesz egy 64 GB-os változat is - ezek ára sorrendben 333, 444, illetve 777 dollár lesz.

A megjelenésre legkorábban jövő szeptemberben számíthatunk, addig még sok minden változhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bobijub #1
    A "pécé" sikeres felfutásának egyik fontos kulcstényezője volt a legózhatóság (*), Ennek a legózhatóságnak a maga korában, a "pécé" terjedésének egy adot fázisában eszméletlen sok formában volt haszna. de jószerével egy komplett mai telefont ki lehet hozni annyi súlyú műanyagból és fémből, amennyi egyetlen pécékártya esetén kizárólag a csatlakozóhoz kellett (az alaplapon és a kártyán). ha racionálisan végiggondoljuk, hogy egy pécéből mekkora súlyú anyag egyszerűsödött ki már csak a mindent alaplapon tartalmazó változatoknál is, akkor elkezd kijönni, hogy mi a modularitás ára, és lehet elgondolkodni, hogy mikor érdemes (mert igen, sok esetben tényleg érdemes) vállalni ezt az árat.

    amikor a pénzünkért megvett cuccunk javíthatatlanságán bosszankodunk, nehéz beismerni, hogy a javíthatóság és az otthoni cserélhetetőség ára kilóban és egyébben is megfizetendő. nem elhanyagolható, hogy jó minőségű, stabil, megbízható és tartós ráadás csatlakozók kellenek mindkét oldalon. a mechanikai stabilitás érdekében is kellenek ráadás váz és burkolatelemek, satöbbi. mind olyan pluszköltség, amik miatt az apró kütyük modularitásának lehet ugyan haszna néhány jól behatárolható szűk területen, de a minden piacot elsöprő ereje nehezen hihető.

    (az persze nem elhanyagolható részt tett ki a sikerben, hogy az eredeti alkotó, az ibm - általam még ma sem ismert okokból - szinte sehogy se nem lépett fel jogilag a "nem leszerződött" másolók ellen)