Gyurkity Péter

Három új telefont mutat be a Doogee

Ebből egy az üzemidőre, a másik kettő pedig a kialakításra helyezi a hangsúlyt.

A Doogee készülékei eddig nem sokszor szerepeltek az európai lapok hasábjain, ám már itt is láthattunk akkumulátor-óriást, amelynek piacra dobása a legutóbbi divatnak tűnik - legalábbis az ázsiai szereplők körében. Most hivatalosan is jelezték a megoldás várható megjelenését, ez azonban további két példánnyal egészült ki.

A Doogee T6 az eredeti hírben szereplőnél is nagyobb akkumulátort kapott, hiszen a hivatalos bejelentés szerint ez egy 6250 mAh-s példány lesz, vagyis egyáltalán nem aprózzák el a fontos komponenst. Ennek ellenére a telefon nem lesz brutális méretű, hiszen a vastagság mindössze 9,9 mm, bár ezen kívül mindössze az üzemidőt árulták el, amivel kapcsolatban annyit mondtak, hogy 101 órán keresztül használhatjuk majd a készüléket két feltöltés között. Emellett gyorstöltés és fordított töltés szerepel még a listán, amennyiben egy másik kütyünknek van szüksége további kakaóra.

A Doogee X6 és X6 Pro ehhez képest egy visszafogott párosként mutatkozik be a nagyközönség előtt, hiszen esetükben egy 3000 mAh-s akkumulátorra esett a cég választása. Mindkét változat 5,5 hüvelykes kijelzőt kapott, amely az alap példány esetében 1 GB memóriával és egy 8 GB-os belső tárolóval, a Pro változatnál pedig 2 GB RAM-mal és egy 16 GB-os tárolóval egészül ki - ez utóbbi a 4G-elérést is támogatja. A telefon oldalán található fizikai gombokat ügyesen elrejtették a keretben, ez állításuk szerint hosszabb életidőt jelent számukra.

A további részleteket csak később árulják el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • grebber #1
    Doogee T6: Na végre egy cég aki gondol az emberekre is hogy nem kell naponta kétszer tölteni a telefont ez kibír majd egy napot!