Gyurkity Péter

Tízmagos telefonnal újít egy kínai cég

A MediaTek áprilisban érkező chipjét egy kevésbé ismert kínai szereplő is gyorsan alkalmazná.

A napokban írtunk arról, hogy a MediaTek áprilisban dobja piacra vadonatúj tízmagos chipjét, amely Helio X20 néven jelenik meg. Ezt várhatóan több különböző gyártó is felhasználja majd saját készülékeiben, egy nem túl ismert kínai cég pedig rögtön alkalmazná is azt.

A Vernee három új fejlesztést mutat meg nekünk hivatalos oldalán, amelyek közül az Apollo névre hallgató változat ezen új tízmagos chipre épül. A készülék kifejezetten csúcskategóriás jellemzőkkel érkezik, ennek megfelelően az MT6797 típusú processzort (amely 4x4x2 felállásban nyújtana kiemelkedő teljesítményt) a 850 MHz-en futó Mali-T880 grafikus vezérlő, egy 5,5 hüvelykes kijelző, a Quad HD felbontás, valamint a Force Touch funkció egészítené ki.


A memória mérete immár 6 GB, a belső tároló 128 GB-os kapacitást kínál, ezt pedig a hátoldalon egy 21 megapixeles Sony IMX230 kameramodul, az előlapon egy 8 megapixeles kamera, fém burkolat, valamint az új Type-C USB-csatlakozó kíséri. A hardver további részleteit egyelőre nem osztották meg a nagyközönséggel, mint ahogy azt sem tudjuk, hogy a szoftveres oldalon az Android pontosan melyik verziója fut majd a megjelenés pillanatában, ám nem lenne nagy meglepetés, ha ez a 6.0 Marshmallow lenne.

A debütálás mindenesetre áprilisban várható, a cég remélhetőleg Kínán kívül is elérhetővé teszi majd a készüléket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #10
    amíg a 10 mag közös buszokon kommunikál a ram felé és/vagy a háttértár felé, hót mindegy mennyi mag van benne. Nincs valódi párhuzamos működésre lehetőségük.
    Értem én, hogy ha csak egy mag megy akkor kevesebbet kajál, de talán ha az aksik jobbak lennének, akkor nem kellene ilyen marhaságokkal hülyíteni a népet. 10 mag...
    És az a 10 mag kb. annyit ér mint 1-2 mag egy asztali gépben :p talán...
    De szerintem lehet még annyit se.

  • fergusonpapa #9
    x10-re is azt mondták huh de fasza. Redmi note 3ban ez volt, a pro-s proci meg kenterbe veri. Parasztvakítás a 10 mag. Ez már megtörtént pcknél is. Mikor sok szájbergyerek verte magát a celeron procira...
  • hungi #8
    "De minek kell telefonba 10mag": a válasz az hogy nem megy minden mag, csak ha kell. A 10 mag fel van osztva 3 klaszterre (4xA53/1.4Ghz, 4xA53/2Ghz, 2xA72/2.5Ghz), és szépen le/bekapcsolja őket az oprendszer igény szerint. Ez (szerintük) jobb mint a big.little architektúra, ahol csak 2 klasztert használnak, mert igy finomabban adagolható a cpu erőforrás (ami egyenlő a kissebb fogyasztással)
    Akit érdekel a téma és nem csak fikázni jár ide: http://www.androidauthority.com/mediatek-helio-x20-official-607685/
    Utoljára szerkesztette: hungi, 2016.03.24. 13:06:49
  • zola2000 #7
    egyébként a dogee/homtom híres a kínai márkák közül arról hogy nagy akksit tesz telefonjaiba, tehát ha olyant vársz, azt tőlük várd.
    Az a baj, hogy divat pengevékony telefonokat kiadni, ezért jönnek csak ilyen gyenge akksival a telók, mert attól vastagabb-nehezebb drágább lesz a telefon ami nem divat, a dogee ezzel szembemegy.
  • zola2000 #6
    De minek kell telefonba 10mag, hogy elhajtsa a 4K felbontást 5 collon, minek?

    Ebben csak 720p van, a vas elég, 2 giga ram android alá elég, akksi meg akkora hogy ilyen gyengébb vasat egy hétig eltart árammal:
    http://www.devicespecifications.com/en/model/99a33712
  • hungi #5
    Persze, meg sem jelent de te már csak tudod...
    Antutu pontszámban az X20 ugyanannyit tud mint a 820-as snapi, a redmi note 3 prodban lévő 650-est is simán veri, csak éppen fele annyiba kerül.
  • fergusonpapa #4
    Szart se ér ez a proci. Qualcom fele ekkora maggal és órajellel többre képes. Miért nem értik meg az emberek hogy ez egy szaros számháború és parasztvakítás.

    Ram még okés, arra nagy szükség van, meg az aksi.. Azok ritka szarok.
    Xioami redmi note 3 pro -t szereztem be. 3 gb ram, 4000 aksi. Nagyon jó, de 6-8000 aksi lenne az igazi.
  • Ackro #3
    azt csocsoszánt miért kellett esküvői ruhába öltöztetni? :)
  • zola2000 #2
    Az akksit hol írja a cikk?

    "a cég remélhetőleg Kínán kívül is elérhetővé teszi majd a készüléket"
    Ha nem de lesz benne angol és az itteni frekfenciákat is támogatja, akkor ott az aliexpress akinek kell.
  • grebber #1
    Jöhetne már valami Helio X20 3-4GB Ramos ,64GB tárhelyő 5000-es akkus cucc már. Agyam eldobom a sok fos 3ezres szartól már