Gyurkity Péter

Műholdak figyelnék az óceán feletti repülőket 

A nagyobb biztonság és a pontos helymeghatározás segíthet a balesetek megelőzésében.

A GPS az elmúlt években szinte univerzális szolgáltatássá vált, az okostelefonok és táblák elterjedése, valamint az új viselhető megoldások megjelenése ehhez nagyban hozzájárult. Az utasszállító repülőgépek esetében azonban az óceánokat átszelő járatok nem mindig részesülnek ennek előnyeiből, így most a műholdak bevonásával pótolnák ki ezt az űrt.

Az ENSZ illetékes szerve, az ITU, minden negyedik évben megrendezi a World Radiocommunication Conference elnevezésű találkozót, ahol most fontos döntés született a repülőgépek jobb követése érdekében. A résztvevők a tanácskozás során elhatározták, hogy az 1087,7-1092,3 MHz közötti tartományt elkülönítik a repülőgépek számára, akik az úgynevezett Automatic Dependent Surveillance-Broadcast (ADS-B) technológia segítségével teszik majd elérhetővé pontos helyzetüket, ezzel is segítve a földi irányítás, netán a mentőalakulatok dolgát, akik így gyorsabban megtalálják az esetleges balesetek helyszínét.

A jobb helymeghatározás iránti igény érthető, hiszen 2014 márciusában a maláj gép eltűnése, majd pedig ugyanazon év végén az AirAsia járatának balesete ismét rávilágított a jelenlegi rendszer tökéletlenségére. Amíg ugyanis a radarállomások segítségével azok közelében és a szárazföld felett szinte mindig nyomon tudják követni az egyes gépeket, az óceánok felett ez már nem így van, az ADS-B viszont lehetővé tenné, hogy a műholdakat is bevonják ebbe, és mindig, mindenhol pontos adatokat kapjunk.

Néhány utasszállító gép már jelenleg is rendelkezik a szükséges felszereléssel, a rendszer azonban várhatóan 2017-től él majd, addig van idejük a légitársaságoknak a felkészülésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #17
    Ne ulj fel a trollkodasnak, szerinte a mobiltelefon sem letezik, csak a hirdetesek hazugsaga:D
  • gforce9 #16
    Ezt te nézted be de eléggé. Tökéletesen lehetett érteni mit írt. A repülőkre most is fel lehetne szerelni gps vevőt és meg tudná határozni a helyét csak épp sokra nem mennénk vele, ha nem tudja a helyzetét továbbküldeni (fellőni egy távközlési műholdra, vagy földi antennára). Az autók nyomkövetése azért baromi egyszerű, mert a gps vevő a helymeghetározás után az adatokat a mobilhálózaton simán tudja küldeni, mert ugye az szinte mindenhol adott, ahol az autók járkálnak. A háttérszolgáltatás - tehát az, hogy ahol repülő repül, mindenhol legyen lehetősége lejelenteni egy adatközpontnak hogy épp merre jár (legyen az földi torony vagy műholdas rendszer) - annak a kiépítése drága. Fullegyértelműen leírta. És nem arról beszélt, hogy az autós gps a földi adók alapján tájékozódik. A földi adók az adattovábbításra kellenek egy nyomkövetős gps-nek.
  • Macropus Rufus #15
    az, hogy nem tudod, hogy mi a gps és gps adó közt a különbség és leírod, hogy az autós gps-ek a mobil hálót használják egy dolog.
    De ne sértegessél mert erre nem adtam neked erre okot.
  • teddybear #14
    Az egész hozzászólás pont arról szólt, hogy ki kell építeni egy globális hírközlési rendszert ahhoz, hogy a gps-jeladó rendszerben működhessen. Egy sor volt arról, hogy az autós gps esetén ez a gsm-rendszer.
    Egyszerűen szelektív az agyad....És csak ennyit fogtál fel, és most csak hisztizel.
  • Macropus Rufus #13
    "Az autós GPS a rádiótelefonos hálózatot használja."

    hát ebből nem jött le nekem, hogy erre gondoltál :o Ebből nekem az jött le, hogy az autós GPS a mobilhálózatot használja.
    "Az autós GPS jeladó, a rádiótelefonos hálózatot használja" lenne a pontos meghatározás.
    Ui. az autós GPS egy passzív eszköz. Csak jelet fog. Az GPS jeladó meg aktív ami küldi is a jeleket úgy ahogy írtad.

    Az óceán felett is lehet telefonálni a repülőről. Ebben az esetben a repülő műholdra lövi fel a jelet. Szóval a hálózat már adott. Csak lusták használni. (no meg ezért rohadt drága a repülő saját telefonját használni)


  • teddybear #12
    Nem a helyzetmeghatározást végzik a rádiótelefon-hálózat segítségével, hanem a felügyelő központnak jelent a hálózaton keresztül az autóra szerelt jeladó.
    Óceánátrepülés közben értelemszerűen nincs gsm-hálózat....

    Olvasd végig a hozzászólást és próbáld meg is érteni!
  • Macropus Rufus #11
    a Föld banán alakú... Ezt sem tudtad? :D
  • Macropus Rufus #10
    "Az autós GPS a rádiótelefonos hálózatot használja."
    ez azért nem így működik. :) Mondjuk úgy, hogy vannak készülékek amik igen.
    A rádiótelefon hálózatra építeni nem kimondottan okos dolog, ui. a cellák méretei változóak.És mi van ott ahol nincs lefedettség?
  • gforce9 #9
    Csak óvatosan kérdezem, mit is vitatsz? A műholdak létét? :) A telefon a zsebedből nem fog rákapcsolódni semmilyen műholdra, mert ahhoz kéne egy akkora akku, mint egy féltégla, de a műholdak létét vitatni... hmm. Hogyan is fogalmazzak...... Egyenértékű azzal, hogy nem hiszel abban hogy létezik a fehércápa, mert még élőben nem láttad.

    Amúgy a média nem azt mondja, hogy a tefonodat műholdról bemérik, hanem azt, hogy a helyzeted meg tudják állapítani, de azt a tornyok alapján végzik, nem műholddal.... Jobban kéne figyelni, hogy mit "hazudik" az a csúnya média.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2015.11.20. 19:26:34
  • Jabu #8
    Az emberekkel bármit el lehet hitetni a média segítségével. Például mindenki meg van győződve róla, hogy a mobiltelefon a zsebében képes "rákapcsolódni a (nem létező) GPS műholdakra". Pedig mekkora ostobaság, ha belegondol az ember. A gond csak az hogy a média leszoktat a gondolkodásról. Legalábbis a kritikus gondolkodásról. Ha a kedvenchíroldalamponthu azt írja akkor biztos úgy van. Hát miért is hazudának. Meg különben is a tévében is bemondták. Fel se merül bennük, hogy ez az egész GPS műholdas dolog is csak egy marketinges hazugság. Elég ha tényként közölnek valamit és mindenki elhiszi.