Balázs Richárd

Mágneses féreglyuk Spanyolországból

A spanyol Universitat Autonoma de Barcelona fizikusai megtervezték és a világon elsőként el is készítették a tér két területét mágnesesen összekapcsoló kísérleti féregjáratot. A járat mágneses mezőt juttat el egyik pontból a másikba, miközben észlelhetetlenné teszi magát a mezőt.

A kutatók úgynevezett metaanyagokat és metafelületeket használtak a járat megépítéséhez, hogy a mágneses mező forrása, legyen az egy hagyományos, vagy egy elektromágnes, izolált mágneses monopólusként jelenjen meg a féregjárat másik végén. Ez az eredmény már önmagában is elég különös, mivel a mágneses monopólusok, vagyis az egy pólussal - legyen az észak vagy dél - rendelkező mágnesek nem léteznek a természetben. A hatás lényege azonban az, hogy a mágneses mező látszólag egy olyan dimenzión utazik egyik pontból a másikba, ami kívül esik a hagyományos három dimenzión.

A kísérleti féreglyuk különböző rétegekből álló gömb. Van egy ferromágneses felületű külső rétege, majd a második belső réteg, ami szupravezető anyagból készült, végül egy hengerbe tekert ferromágneses lap következik, ami átszeli a gömböt. A gömb mágnesesen észlelhetetlen, láthatatlan kívülről. A mágneses féreglyuk a gravitációsak megfelelője, mivel "megváltoztatja a tér topológiáját, olyan mintha a belső részt mágnesesen kitörölték volna a térből" - magyarázta Alvar Sanchez, a kutatás vezetője.

Az áttörés újabb lépést jelent a mágneses mezőket használó alkalmazásoknál, például a gyógyászatban. A megoldás növelheti a betegek komfortérzését, nagyobb távolságot téve lehetővé az MRI gépektől, vagy akár egyidőben a test több részéről is készíthető lesz MRI felvétel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #16
    A hozzaszolas textboxa alatt vannak: mosolyok, bbcode, spoiler, URL BESZURASA, kep beszurasa stb...
  • xyl #15
    Hogy lehet ide rendesen linkeket beszúrni? No mind1.
    Nekem erről ez jutott eszembe:
    https://georgespigot.files.wordpress.com/2013/01/continuum041.jpg
  • Sequoyah #14
    Azt hiszem nekiesek meg1x inkabb az eredeti cikknek.
  • Irasidus #13
    A cikk címe (mindehol) félrevezető. Szó sincs féreglyukról, vagy extra dimenzióról - csak ahhoz hasonlítják. Itt egy metaanyagokból és metafelszínek segítségével létrehozott teljesen kézzelfogható alagútról, csatornáról van szó. A berendezés lényege, hogy a kiindulási pontról képes a mágneses mezőt továbbítani, úgy hogy az út alatt a mágneses mező érzékeltethetetlen marad (de nem szűnik meg), és csak pozitív vagy negatív pólust vezeti, így olyan mintha monopolusként viselkedne.

    A Földön elég sok energia rendelkezésre áll, nem az energia kevés, de ez már egy másik téma lenne...
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.09.09. 20:50:19
  • Sequoyah #12
    Hat meg nagyon pici fereglyukak letrehozasan faradoznak, akar atomi meretekben. A cikk alapjan vannak azert sikerek ebben, de meg elegge kezdetleges szinten jar az egesz, hogy barmi biztosat tudjanak mondani. egyelore ugy latszik, hogy barmi emberi lepteku fereglyukhoz brutalisan sok energiara van szukseg, tobbre mint ami a foldon rendelkezesre all.

    Egyebkent nagyon sok ilyen, csak matekban letezo dologrol kiderult mar, hogy az univerzumban valojaban is letezik. Mindezek egyebkent nem is annyira onallo elmeletek, hanem inkabb mas, a bizonyitottsagban mar elegge elorehaladott allapotban jaro elmeletek kovetkezmenyei.
  • Ahoy #11
    Kösz, a folyós hasonlat mindenképp hasznos volt! :)
    Nagyon érdekes dolgot csináltak az tuti. Gravitációs féregjáratot viszont még nem sikerült találni az univerzumban ugye? Tehát csak matematikában létezik...

    Illetve hallottam egy hipotézist, mely szerint az összefonódott részecskék között is egy mini féregjárat létezhet. Ami végül is megmagyarázná a viselkedésüket.
  • Sequoyah #10
    Felolem nyithatunk neki egy sajat topicot, ahol meg lehet targyalni az elmeleteit, csak ne mindenmas tudomanyos fizikaval kapcsolatos topic legyen ezekkel szetoffolva.
  • gforce9 #9
    Ez ügyben már moderátornak is írtam, mert káros mind az oldalra mind a téma iránt érdeklődők részére. Sajnos semmi eredmény.
  • Irasidus #8
    Egyetértek.
  • Sequoyah #7
    Astrojan nem erti az egeszet, es azt hiszi, hogyha eleg sokszor ismetelgeti a hulyeseget, akkor az valahogy igazsagga valik. Az okosok megmagyarazzak amit mondanak es ervelnek, a butak csak ismetelgetik.

    Keretik IGNORALNI, foleg hogy offtopic amit mond, mert semmi koze a cikkhez.