Gyurkity Péter

Durvára sikerült a SpaceX-rakéta landolása 

Nem sikerült tökéletesre a fellőtt rakéta landolása, de tanulságokat szolgáltathat a következő alkalomra.

Néhány nappal ezelőtt lapunk hasábjain is beszámoltunk arról, hogy az Elon Musk által fémjelzett SpaceX történelmet írna a rakéták területén, amelynek keretében saját fejlesztésük első fokozatát egy arra kijelölt drónhajóra térítenék vissza, újbóli felhasználás céljából. A fellövésre gond nélkül sor került, ám a landolás már nem sikerült ilyen fényesre.

A cikk írásakor még nem tudtunk sok részletet a manőverről, illetve annak végeredményéről, bár az egyértelmű volt, hogy a nemzetközi űrállomásra szánt szállítmány sikeresen útra kelt. Maga a landolás is megtörtént, igaz, ez utóbbit nem minden komponens vészelte át egy darabban. A Falcon 9 fellövése egyébként két alkalommal is késedelmet szenvedett, először ugyanis a pénteki napra halasztották azt, majd pedig szombatot jelölték ki az indulási időpontnak, a hivatalos közleményből pedig (néhány felvétel kíséretében) kiderül, hogy komolyabb gond nélkül végre is hajtották a fellövést.


A landolási procedúra már gondokat okozott, ez nem ment ilyen simán. A visszatérő első lépcső ugyan „eltalálta” a számára kijelölt hajót, a landolás azonban kissé durvára sikerült. Sajnos kellően részletes videót az időjárási körülmények (a köd és a sötétség) miatt nem készíthettek, de annyit azért elárultak, hogy a hajó túlélte a találkozást, bár itt néhány elem teljes cseréjére lesz szükség. Elon Musk Twitter-bejegyzésében nem részletezte a rakéta állapotát, de sejthető, hogy az sem optimális állapotban kerül majd vissza az illetékes kezekbe – reményeik szerint a következő alkalommal már sikerrel járnak, aminek érdekében már most megindult az adatok kielemzése.

Amennyiben sikerül tökéletesíteni az eljárást, a jövőben tovább csökkenthetik a költségeket és ezzel számos egyéb magáncég előtt is megnyílna az út az űrkutatás előtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #25
    Értem. Vagyis felesleges a dolog, nem nagyon fog menni.
    Persze elképzelhető, hogy mégis képesek lesznek üzembiztosan megcsinálni, akkor minden elismerésem az övék lesz.
    De egy erősebb konstrukciójú rakétával jobban járnának, amit felteszem az anyagtechnológia hozhat el.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2015.01.23. 14:06:30
  • kvp #24
    Nem csak a sos viz, hanem a hideg viz, ugyanis van rajta alul egy tuzforro hajtomu, aminek nem tesz jot ha hirtelen hutik le. Tovabba van egy raketatest, ami uresen nem birja ha oldalra dontik (mint egy nagyon vekony uditos flakon), tehat ilyenkor csak fuggoleges pozicioban szabad tarolni. Ezt uresen es felforrosodva oldara dontve vizbe rakni gyakorlatilag a selejtezessel egyenerteku. Az ejtoernyos megoldassal meg az a gond, hogy a jarmu fuggolegesben nem birja a tul nagy vizszintes iranyu foldeterest sem, ami sikloernyoknel alap. A sima ernyok meg nem kormanyozhatoak, ezert ha a raketaval fekeznek es kormanyoznak a visszateres elejen, akkor akar mar le is rakhatjak vele a felszinig. A hajo gondolom csak azert kellett, hogy RUD eseten ne kelljen az inditoallomas kornyeket eloltani meg kitakaritani.

    A feladat egyebkent leginkabb egy szal fuggoleges helyzetben megallitott frissen fott makaroni ujjhegyen egyensulyozasahoz, majd tovabbra is allo helyzetben az asztallapra lerakasahoz hasonlithato.
  • ostoros #23
    Ha Csak a sós víz a probléma, akkor tavaknál kellene próbálkozni...
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2015.01.20. 20:51:55
  • kvp #22
    "Full RUD (rapid unscheduled disassembly) event."

    Legalabb nem TEF (Total Existence Failure) lett a vege, igy maradt nemi tormelek amit ossze lehetett szedni. Tomoren szolva van humora Musknak. Mivel ez a fokozat amugy is darabokban vegezte volna ha nem probalkoznak, ezert gyakorlatilag semmi veszteseguk nincs ha egy ideig mindet odacsapjak. Ha pedig egy ido utan sikeres lesz a muvelet, akkor nagyot fog esni a kilovesek ara.

    Megneztem miert nem ejtoernyovel es miert nem az oldalara hozzak vissza. Az oldalra dontott leszallassal az a gond, hogy a raketa csak allo helyzetben birja el a sajat sulyat, egyebkent behorpad. Azert kell hajora lerakni az ocean helyett, mert ha vizes lesz, akkor a sosviz tonkreteszi a hajtomuveket. Az ejtoernyos visszateresnel meg nem tudnak eleg pontosan eltalalni a leszallohelyet. Tehat van benne logika, csak pont a legnehezebb mernoki feladatot valsztottak a lehetseges megoldasok kozzul. Persze ha az extra uzemanyag sulya kevesebb mint egy megerositett raketatest es egy kormanyozhato ejtoernyo kombinacioja, akkor ez egy jo dontes is lehet.
  • Smithie #21
    Ejha, ez minden volt csak nem landolás...
  • kamov #20
    A rácsos felületeket nyílt hidraulikus rendszer mozgatja.
    A légkörön kívül sűrített nitrogént használó fúvókákkal fordul irányba.
    A lábakat a tömegcsökkentés miatt nagynyomású héliummal nyitja ki.
  • ostoros #19
    Ja, köd volt.
  • T0nk #18
    Hinnya....
    http://spaceflightnow.com/2015/01/16/elon-musk-shares-images-of-falcon-9s-crash-landing/

    Szóval ilyeneket Kerbal Space-ben szoktam csinálni.
    Utoljára szerkesztette: T0nk, 2015.01.16. 18:54:10
  • COOLancs #17
    A fúvókák mozgatása, a lábak leeresztése és a kormányszárnyak mind különböző elven működnek és egymástól független rendszerek. Csak az utóbbi krepált be, mert azt most próbálták ki először.
  • Krumplipuskaa #16
    Lehet hogy a hidraulika cuccos nehezebb,de nem fogy ki,és sokkal precízebben lehet vele vezérelni mint pneumatikával. Szóval amit nyernek a réven,elveszítik a vámon.