Berta Sándor

A bitcoin jelentheti a Twitter jövőjét

A társaság vezetője integrálni akarja a kriptovalutát a termékeikbe.

Jack Dorsey, a Twitter társalapítója és vezérigazgatója mindig is a virtuális fizetőeszköz támogatójának számított, de eddig nyilvánosan nem beszélt arról, hogy a digitális pénzt valaha is a cég ajánlatainak a részévé akarja tenni. A menedzser azonban most a befektetőknek szervezett konferenciabeszélgetés keretében egyértelművé tette, hogy az elképzelést mindenképpen meg akarja valósítani a jövőben - minderről a TechCrunch számolt be.

Az is kiderült, hogy Dorsey melyik funkciókba tartja elképzelhetőnek a bitcoin integrálását. A példaként említett funkciók között volt a Super Follows, a Commerce, az Abos és a Tip Jar, amelyeknél elvileg lehetőség lesz arra, hogy a felhasználók a kriptovaluta segítségével fizessenek. Az érvek között elhangzott, hogy a virtuális fizetőeszköz alkalmazásának köszönhetően sokkal gyorsabban lehet majd piacra dobni a különböző termékeket, mert a digitális pénz világszerte elérhető. A cél most az, hogy piacról piacra haladjanak, vagyis a funkciókat egyik ország után a másikban vezessék be.

Dorsey kifejtette, hogy szerinte a bitcoin jelenti a jövőt, ezért nagyon fontos, hogy a Twitter és annak befektetői agresszív módon ruházzanak be a területebe. A menedzser a további fontos trendek között említette a mesterséges intelligenciát és a központosítások megszüntetését. A vállalat vezetője rámutatott, hogy nincsenek egyedül a kriptovaluta-stratégiájukkal, példaként említette a Facebook Diemet és hozzátette, hogy nyilvánvalóan van e megoldásokra igény. Úgy vélte, hogy az internetes nyílt szabványokat kell követni és ezért fókuszál ő is a virtuális fizetőeszközre. Dorsey szerint a bitcoinnak van a legnagyobb esélye arra, hogy a világháló pénzévé váljon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    "Azt, hogy egy potenciális vevő mit hajlandó megvenni vagy mit tart fizetésre érdemesnek nem a fizetés módján fog múlni."

    Amennyiben az adott termek be van tiltva az adott orszagban, akkor nagyon kenyelmes, ha egy alternativ platformon tudja megvasarolni azt. Pl. Magyarorszagon nagyon nehez bankkartyaval kabitoszert vagy fegyvert venni. Mindez a twitter-be integralt bitcoin penztarcaval sokkal konnyebben elerhetove valna. De egy kormanyzat ellenes szervezet (BLM, Hamas, OSF) penzugyi tamogatasa is sokkal egyszerubbe valna az allamilag ellenorzott bankrendszerek kikerulesevel. Ez utobbirol szol a fenti cikkben emlitett 4 uj twitter-es financialis termek egyike.
  • t_robert #1
    ez szerintem alapvető faszság. Azt, hogy egy potenciális vevő mit hajlandó megvenni vagy mit tart fizetésre érdemesnek nem a fizetés módján fog múlni. Semmivel nem lennék hajlandó valamit jobban megvenni attól, hogy kripto valutában fizetem ki. vagy egy banki tranzakcióval esetleg valami alternatív online fizetési módon. (revolut, paypal stb.) Legyünk racionálisak mint vevőt kurvára nem érdekel a fizetés lefolyásának a menete a vásárlási szándékom esetében. Nekem aztán tök mindegy, hogy ellenőrzik vagy 35 másodperc alatt zajlik le vagy 1 perc 20 másodperc alatt. A vásárlási szándékomat az motiválja a kinált termék vagy szolgáltatás mennyire tetszik nekem illetve az ára és minősége mennyire van összhangban az általam azért kifizetni hajlandó értékkel. Az persze zavarna, ha valamit kifizetek majd 3 napig tartana a tranzakció lebonyolitása ezért 3 nappal többet kéne várni az árura. De ami online fizetési rendszerek függetlenül a kriptavalutáktól egyre gyorsabban és jobban működnek.