33479
-
#16984
Megvolt, ráadásul most is próbálok minél több ilyen terméket enni kaukázusitól elkezdve, de folyadék formában is kaptam elég bacit mint kifejezetten antibiotikum utáni kezelés, azóta meg szokásos lenmag ezerrel, zabpehely megy, tehát még az sincs hogy nem megfelelően kajálok.
Ezért nem is értem miért kaptam hasmenést megint, érdekes mód megint a tömegnövi után. Bár lehet nem kéne még elkezdeni a tömegelést, mert elég komolyan veszem megintcsak. Egyébként a túl gyors kajálástól lehetséges? 1 tál rizst, kb 250 grammot(kifőzve) illetve 150gr csirkét 5-10 perc alatt betúrok és még bőségesen iszok vizet utána. Bár a turmix és a kaja között mindig eltelik 1 óra. -
#16983
hasmenés, antibiotikum után a bélflórát helyre kell állítani ha az orvos nem mondta volna. probiotikus termékekkel pl. vagy google:) -
#16982
Nekem sajnos a musclebear whey gainerjétől van hasmenésem, szinte mindig.
Az adagot betartom, sőt(100gr) illetve szép lassan, kb 10 perc alatt fogyasztom el. Ezért nem értem mi lehet a gond. Most lehet közrejátszik, hogy volt egy átmeneti betegségem, és hasmenéssel járt, antibiot is szedtem, de ez kb 1 hete volt már.
Valamit talán elrontok, csak arra nem jöttem rá mit, mert előfordul hogy semmi bajom nincsen és ennek mindig így kellene lennie. -
#16981
Hát te, azért van kb. 10-féle ízesítésben, hogy ne kelljen azt innod, amit nem szeretsz... -
#16980
sajnos beruháztam egy biotech ultra whey pro-ra
,még szerencse hogy csak 750 grammos volt.
illatától a hányás kerülget, ize az még elviselhető.
mivel szoktátok ezeket keverni hogy ne igy kelljen elfogyasztanom azt a hátralévő 14 agagot xD -
#16979
Scitec féle tejsavó fehérjék vs Herbaház féle tejsavó porok.
Pl.:
http://www.herbahaz.hu/show.php?cikkszam=5997848514385&PHPSESSID=e14c72cb49fcb3ba59da5f69774e8e28&source=arlista_fogy
A reklámköltségvetést hagyjuk. HATÁSFOKban lényeges vagy elenyésző a különbség? -
MadRidkA #16978 kreatin-monohidrát-ot hogy és mikor érdemes inni? hallottatok már a "kreatin buldózer"-ről? (75 g szőlőcukor* 10 g kreatin-monohidrát* 200 mg liponsav * 200 mcg króm-pikolinát) na ez vajon milyen lehet? -
#16977
Tárogatásnál bicepszel tartod a súlyt hogy ne nyuljon ki a karod. (fekve)
gépen ugy szintén valami ilyen hatás lehet. -
#16976
oké Jazzy, köszönömszépen a segítségedet:) -
#16975
Elsősorban mell gyakorlat viszont igen a bicepsz is segít, de igyekezni kell minimalizálni. -
#16974
hát tarod magát a súllyt hogy ne esssen vissza max. -
#16973
a 4 napos alapján fogom csinálni valszeg a közeljövőbe mert most nekemis úgyvan hogy hétfő mell-bicepsz de egy kicsit sok nekem ez egy napra.
inkább külön legyen a mell meg a bicepsz.
lehet nagy hülyeséget mondok de a tárogatás az a bicepszre is megy?
mert amikor csináltam olyan érzésem volt mintha a bicepszemre is gyúrnék..bár leirásoknál nem láttam hogy arra is fejlesztett volna. -
#16972
Hát igazából ez attól függ, hogy mikor van időm, mert nem mindig van ugyanúgy időm.
De mindenképp úgy próbálj meg, hogy tarts szünetet a napok között, tehát pl: Hétfő, kedd, csütörtök, szombat.
Nekem a vasárnap szent, akkor nem megyek sehova, és a mell után nem kell pihenő nap lábra, viszont láb után mindenképp tartanom kell 1 pihenőnapot mert kész vagyok, hát, váll után szintén, mert az a kedvenc napom és ott meghúzom :)
Neked nem fontos így szétbontanod, ez csak 1 minta, nekem a mellre nagyon sokat kell csinálni, hogy normálisan megkapja, ezért van külön napra rakva, ezt belövöd magadnak majd úgy, ahogy neked jó idővel.
Ezek mellé pedig berakhatsz vádlit, hasat, hiperhajlításokat, ha van kedved, ezeket akár heti háromszor négyszer is ha van kedved, erőd, akár egy kis aerobot, én néha csak úgy felállok a futópadra és sétálgatok, mert levezetésként beszélgetek, vagy csak úgy bambulok és hallgatom a zenét és jó lent lenni. -
Retsu #16971 Sztem is jó lesz az amit a kollega írt. A karedzést hacsak nem konkrétan gyenge pont(mint nálam a bicepsz) tényleg jobb mással együtt végezni. Nekem mondjuk pont elég volt ma, jó kis csaló bicepsz ment 50 kilóval, az első 3 szabályosan aztán 4 úgy-ahogy. Az a gond hogy rohadtul megézem az időváltozást, és hiába gyekszem, ilyenkor 1szerűen nem tudok jól koncentrálni. Persze néhány kávét lehajtok, de sokat nem oszt vagy szoroz. -
#16970
Még azt megkérdezném hogy te milyen napokon jársz...mert lehet akkor átveszem a 4naposodat
-
#16969
tökéletes köszönöm
-
#16968
Mell, hátat nem edzeném egy napon, be fogsz szarni.
Bicepsz tricepsz szerintem túl kevés 1 napra, has az meg semmi.
Nálam a láb baromi sokáig tart, amellé nem rakok mást.
Szóval 3 napra én inkább így osztanám el:
1. nap: Hát, váll
2. nap: Láb és egyéb kiegészítő dolgok, vádli, has, hiperhajlítés ilyenek
3. nap: Mell, tricepsz, bicepsz
Akár láb mellé bedobhatsz ha nálad nem gyilkos 3. napról tricepszet, vagy bicepszet.
Én soha nem tartottam jónak ezt a mell-bicepsz dolgot, kap eleget a bicepsz mellezéskor, szóval átdobhatod azt a 2. napra, de 3 napra ennél sokkal jobban szerintem nem lehet.
Nálam 4 napra van elosztva:
1. Mell
2. Láb
3. Hát, váll
4. Bicepsz, tricepsz -
#16967
Na akkor arra gondoltam,hogy
1.nap(hétfő):bicepsz, tricepsz, has
2.nap(szerda):láb, váll
3.nap(péntek):mell, hát
Ezen folyton megy a vita hogy jó e a bicepsz, tricepsz egy napon...
Ha nem jó akkor légyszives azt is írjátok le hogy mi nem jó és hogyha lehet akkor mérnem
-
MadRidkA #16966 kérdeztem cukrásztól de ők nem használnak ilyet. szal egyéb tipp? -
#16965
Nézd, én azt mondom, hogy próbáld meg te összeállítani a saját edzéstervedet, próbálj ki minél több gyakorlatot, észre fogod venni, melyik használ neked. Én pl. a linkelt edzésterven rögtön az első nap után eldobtam volna a papírt amire leírták, nekem túl sok lenne a mellezés-tricepszezés-bicepszezés, meg még hasazzak is. Nekem a mell-bicepsz van egy napon, az olyan 1 óra 20 perc körüli időmennyiséget igényel. Bele sem merek gondolni, hogy ezek után még tricepszezzek, meg hasazzak... Kizárt. De ez én vagyok, ha neked megy, akkor hajrá!
-
#16964
http://body.builder.hu/edzestervek_reszletes.htm4?id=78
Ez jó lesz?Csak mondjátok meg miylen napokon járjak aztcsőőőőőő
-
#16963
Ha heti négyszer jársz, szerintem csinálj osztott edzést, mert a mostani edzéstervedben így nincs idő regenerálódni az izmoknak. -
#16962
kösz:D -
#16961
katasztrofális. -
#16960
nemtudom jó e
-
#16959
én ugy járok hogy minden másnap és
1.nap:mell, tricepsz, has
2.nap:hát, bicepsz, váll
tehát egy héten 4szer
-
#16958
Én Mell-et sose rakom tricepszel ( max vállal ) Hátat meg bicepszel, ennek egy fontos indoka van, mégpedig hogy ezeknél a gyakorlatoknál segédizomként is használod hát-bicep mell-tricepsz, és emiatt mikorra odaérsz hogy tricozol, már elfáradt és nem tudod szabályosan csinálni.
ismétlésre rátérve, én azt tapasztaltam, hogy olyan izomcsoportoknál amik jobban nőnek a többinél ( igen van ilyen, nekem pl. hát váll) nincs értelme nagy súllyal csinálni. Ráálltam a 40-50 kilos tarkóhoz húzásra izoláltan, és olyan 12-14 simán elég. Szóval a jobban nővő izomzat nem feltétlen kell baromi nagy súllyal csinálni. -
Szunyog82 #16957 Ha fiatalka vagy, és fejlődésben van még jócskán a szervezeted, akkor hagyd a táplállékkiegészítőt, anélkül is szépen reagálni fog az izomzatod, amennyiben tényleg minőségi munkát végzel, és türelmes vagy. -
Szunyog82 #16956 Fontos, de elfelejtettem megkérdezni. Hány éves vagy DeerHunter? -
#16955
oké köszi szépen a válaszokat.
betartom.
-
#16954
kedd: bicepsz+váll csütörtök:láb+bicepsz??? nem azért de ezzel többet ártasz mint használnál magadnak. heti egyszer bőven elég bicepszelni csak intenzíven kell. 1 pihenőnap alatt nem fog regenerálódni.
de most nézem h pénteken még váll is van, azt is felejtsd el sztem mert a váll kényes dolog, könnyen szétbaszhatod.
a minőségi edzés a lényeg, nem a mennyiség! -
Szunyog82 #16953 A tömegnövelők családjának számtalan típusa van...feltételezem, a kiválasztott termék fajtáját az az illető javasolta, aki az edzéstervedet összeállította?! Állítsa be Neked Ő az adagodat.
Üdv, és jó munkát! -
#16952
Szevasztok.
Pár hónapja edzegetek de általába kihagytam elég sokat, de most elkezdem rendesen.
Vettem egy tömegnövelőt. Az lenne a kérdésem, hogy edzés előtt hány perccel érdemes meginni az adagot ?
és itt ez az edzésterv amit irtak nekem:
ez alapján jó lesz edzeni?
előre is köszi a válaszokat.
HÉTFŐ
MELL + TRICEPSZ
KEDD
BICEPSZ+ + VÁLL
SZERDA PIHENŐNAP
CSÜTORTÖK LÁB + BICEPSZ
PÉNTEK VÁLL + HÁT
SZOMBAT PIHENŐNAP
VASÁRNAP PIHENŐNAP
-
#16951
Értem. Mások is ezeket ajánlották,szóval hiba nem lehet :)
Egyébként érdemes a kisebb kiszerelésekkel szarakodni? (0.5, 1, 2 kg)
5 kg-s...az meg már nem olcsó,de azért szeretném ha legalább 1 hónapig kitartana. -
#16950
Vazze olvasgatom a body.bu.... és nem lehet egyszerű dolga Bunnynak se.Nekünk a plafon pár hülye de hozzá még több ír naponta...Amúgy nem csipázom a palit me elég hülye,paraszt stílusa van de ez már más kérdés... -
#16949
Én meg azt hallottam hogy a föld lapos és hogy ez tudományosan be van bizonyítva. A népi mondákat hagyjuk már.. amúgy is izom és személyfüggő hogy kinek mi válik be. Legyen előtte komoly bemelegítés aztán lassú mozdulatokkal kell nem rángatva a súlyt. 6-12-20 ismétlés de az se baj ha időnként váltogatod, de találd magadnak. Nekem a nagyobb izmoknál 8-10 (mell-comb-hát +bicepsz) a kisebbeknél (tricepsz, vádli, alkar, váll, has stb) 12-20 ismétlés vált be. -
Sequoyah #16948 mijen célbol a legjobb, és kinek az izmaira? -
MadRidkA #16947 azt hallottam h tudományosan be van bizonyítva hogy a 6 ismétlés a legjobb az izmoknak. ebből mi igaz? -
#16946
Auchanban 980volt a csirkemell kilója.:S -
#16945
"3-4 sorival" - ez... most... FÁJT!