6439
  • yossarianHUN
    #1019
    Na, az biztató. Azért nem írnám le teljesen előre, majd béta alatt meglátjuk, mennyire válik be.
  • TDC Geronimo
    #1018
    Azt mondta DICE, hogy open beta feedback alapján ha az emberek akarják majd a régi CQ rendszert akkor nyitottak rá
    Utoljára szerkesztette: TDC Geronimo, 2016.08.21. 22:30:58
  • yossarianHUN
    #1017
    Igen, kicsit aggasztó a dolog. Egy az, hogy ez azért mégis rá fogja venni valamennyire a játékosokat az objective-ek megjátszására, de eközben sokkal kevésbé kell majd vigyázniuk magukra, mert a killért úgysem kap az ellenséges csapat ticketet (de szép magyar mondat). Ehhez jön még a (szerintem agylövött) dolog, hogy ha lelőnek, felgyorsíthatod a halálozást, és gyakorlatilag egy-két másodperc múlva már újra ott vagy a pályán, ha volt a közelben squadmate, akkor még csak nem is messze onnan, ahol golyót kaptál. Ezzel egyrészt kiherélik a medic újraélesztési potenciálját (én pl. kifejezetten szeretek reviveolni), másrészt ez a két dolog együtt biztos recept az agyatlan rambózáshoz.

    Na most ha rosszhiszemű lennék, azt mondanám, hogy ezzel tudatosan az átcsábuló CoD-fanboyokat célozzák meg, mert hát nyolc éves Pistike fején már dagadnak az erek, ha három másodpercig nem okádhatja az ólmot mindenre, ami mozog. Az meg oké, hogy nyolc éves Pistike ennek örülni fog, de én - és sokan mások, akik eddig azért BF-eztek, mert lassabb, okosabb és kifinomultabb játékmenetet nyújtott, mint a CoD - ennek rohadtul nem örülök. Ugyanakkor bízom benne, hogy ha ezt így kiadják, és a BF community hörögni fog, akkor változtatnak rajta, akár megjelenés után is. Csak ne az legyen a vége, hogy a jelenlegi BF community hangja elveszik az örömködő CoD-fanboyok hangjai között, de még ha nem is veszik el, nehogy EÁ-s nyomásra kénytelen legyen a DICE így hagyni a játékot. Mert abban azért majdnem biztos vagyok, hogy ezeket a változtatásokat nem ők akarták, mondjanak bármit.
  • giornalista
    #1016
    közben LevelCap készített egy nagyon jó és sajnos vészjósló videót a conquest játékmódról. ritkán értek egyet az emberrel (ő pl. örül annak, hogy a repülők újra erősek földi célpontok ellen, illetve túl erősnek találja az armorokat - én egyiket sem gondolom), de most nagyon igaza van.

    egyszerűen nem tudom elképzelni, mi baj volt a BF4 conquesttel. az emberek értették, játszották. aki akart, kempelt, aki akart, támadott, az egész egy taktikus, több módon megnyerhető játékmód volt. sok minden számított, nem lehetett ész nélkül menni, hiszen ha 30-szor haltál meg egy 600 ticketes szerveren, azzal máris 5%-ot levontál a csapatod jegyeiből, ami meg nem szép. számított a k/d, hiszen ha a 30 halál mellé viszont volt 45 ölésed, akkor meg mégis segítettél.

    ehhez képest az új conquest konkrétan zászlóhúzás és ennyi. a kill alig ér pontot, míg egy foglalás 1350 pontot is érhet akár! ez döbbenetesen magas szám, és adjuk hozzá, hogy nincs ticket bleed, tehát CSAK a zászló számít.

    jó példákat is hoz. innentől para lesz odamenni egy zászlóhoz. van 3 enemy, megölsz kettőt, majd meghalsz - szereztél két killt, ami nem ér semmit, kaptál érte kb. 300 pontot. majd utánad jön két csapattársad, kinyírják a maradék 1 embert, békésen behúzzák a zászlót és kapnak fejenként 1300-1300 pontot, miközben a dolog nehezét te csináltad meg.

    a Hardline-példa is jó. ott is volt ez a vezetgetős játékmód, ami fosta a pontokat - ezért voltak szerverek, ahol tilos volt ölni, mindenki vezetett és szerezte a pontokat, a casht. a játékosok megtalálják ezeket a kiskapukat és ha így marad, az komoly csapás a conquestre - ami, még egyszer, a legtaktikusabb játékmód talán. a Rush nagyon nyílt, lehet persze flankelni, de nagyon koncentrált. egy jó conquest-mapon viszont rengeteg playstyle és választási lehetőség volt és sokféleképpen lehettél jó, hasznos a csapatod számára.

    és akkor arról ne is beszéljünk, hogy szépen-lassan visszajön gyakorlatilag minden, ami a BF4-ben is benne volt. a repülők rakétákat és torpedókat lőnek ki, a ló az új motor (jópofa, de nagyon bugos, elképesztő távolságból hoz killt egy szablya-suhintás. jól néz ki, de dolgozni kell vele. az Assault megkapta a C4-et az anti-tank gáránát és az "RPG" mellé, ez az igazi WTF-class most, a Medicnél megjelent az underbarrel grenade launcher... nem igaz, hogy ennyire "gyávák", ez így tényleg megint csak egy skin, legalábbis egy kicsit abba az irányba indult el az egész.

  • giornalista
    #1015
    kérlek, add vissza a nyelvvizsgádat :D
  • ReszegKoldus
    #1014
    megmedvézed a dobókockákat?
  • yossarianHUN
    #1013
    Ezt azért így nem mutatnám meg angol ajkú embernek
  • toza #1012
    "That's right, the horses die soon!
    Everyone should die soon!
    Haaaamar!
    Haaaaamar!
    Haaamar!

    I'm going to bear the Dice, who's coming?
    How is your English quickly?"

    ?

    wut?

    Two modes will be available as well:

    Conquest. An all-time fan favorite of Battlefield players, Conquest is a large-scale game mode with up to 64 players fighting for the control of key objectives. With large armies on foot or behind the wheel and the addition of fearsome Behemoths, Conquest brings together all the elements of the signature Battlefield All-Out War.

    Rush. A 24-player mode where the Attacking force must find and destroy the Defending force's Telegraph Posts, which can be used to call in artillery strikes. The Defenders can deny the Attackers their mission by disarming explosives they plant on the telegraph positions. Should the Telegraph Posts be destroyed, the Defenders must fall back to the next sector and protect the Telegraph Posts there.


    Utoljára szerkesztette: toza, 2016.08.21. 14:24:35
  • giornalista
    #1011
    Same in English
  • TDC Geronimo
    #1010
  • JagFater
    #1009
    Ja, amúgy is csak összeszarják a pályát, lelegelik az összes zöldet és tök sok idő, mire felmászol rá.
    Haljanak hamar, oszt jóvan. :-)
  • yossarianHUN
    #1008
    Eddig nem a realizmus hiánya volt a gond? Na látod :P
  • JagFater
    #1007
    Így van, haljanak a lovak hamar!
    Haljon mindenki hamar!
    Haaaamar!
    Haaaaamar!
    Haaamar!

    Én megyek a Dice-hoz tüntetni, ki jön?
    Hogy van a hamar angolul?

    :-)
    Utoljára szerkesztette: JagFater, 2016.08.20. 14:28:46
  • yossarianHUN
    #1006
    Nem, ha a ló hamar halna, akkor nem lenne baj. Szerintem senki nem várja, hogy a lova lábon kihordjon egy páncéltörő gránátot :P Jó a játék, ezt senki sem tagadja, de azért engedtessék már meg legalább apró kritikai észrevételeket megfogalmazni
  • TDC Geronimo
    #1005
    Mennyi problémátok van. Ha a ló hamar halna akkor meg az lenne a baj
  • ratgab
    #1004
  • yossarianHUN
    #1003
    Én inkább azt látnám szívesen, hogy a lovak egy AT gránátos telitalálattól egyből megmakkanjanak. Értem én, hogy gameplay balance, golyók ellen felőlem meg is maradhat az ellenállásuk, de az azért kicsit illúzióromboló, hogy tankkal telibe lősz egy lovat, és csak a lovas hal meg, a ló fut tovább.
    Utoljára szerkesztette: yossarianHUN, 2016.08.20. 13:39:29
  • ratgab
    #1002
    Lehet szemből nem könnyű eltalálni, oldalról még nem azt célozták..... Illetve 3:30-nál látszik, hogy fele élete 4 lövésből lemegy (holott ez egy elite class....Sok elite nem lenne benne ha játszi könnyeddséggel 2 lövésből robbantható lenne a tartály...Itt megint meg kell alkudni játék és valóság közt). Mellesleg jelenlegi tudásunk alapján még akár az is lehet, hogy robbantható a tartály csak nagyon pontosan kell eltalálni (a videót végignézve 1 alkalommal lövik csak a lángszóróst oldalról az összes többiben szemből. Szemből meg azért a meglepetés ereje befolyásolhatja azt, hogy éppen hova céloz az ember.
  • Bogdogege
    #1001
    Horse Killed
  • yossarianHUN
    #1000
    De azóta több streamertől is hallottam, hogy nem regenerálódnak, tehát teljes infózavar van.
  • JagFater
    #999
    Hát akkor én valamit nagyon benéztem...
  • Gyuszopapa
    #998
    Azért legyünk már kicsit valósághűek hogy egy pár találat után felrobbanjon rajta a tartály.Mert így kezd a játék konvergálódni a dedós szint felé.
    Utoljára szerkesztette: Gyuszopapa, 2016.08.20. 03:46:57
  • yossarianHUN
    #997
    Ebben is regenerálódik, csak mintha később kezdené, mint a sima classok. Most akkó most mi van?
  • TDC Geronimo
    #996
  • szabii98
    #995
    1 nappal előbb kezdődik a béta az insidereseknek
  • yossarianHUN
    #994


    Ottan. Tudtam, hogy emlékeztem valami ilyesmire.
  • JagFater
    #993
    Szerintem szeretnek annyian repulni, hogy szetszedik rogton. Emiatt en nem aggodom.

    Azt lattad, amit latni akartal.
    Azert szoktak mutatni, hogy lasd, hogy gyogyul. Ezt megszoktad es most is ugy lattad. Eloszor nekem is ugy tunt.

  • yossarianHUN
    #992
    HMG-t? Mióta van a fighternak HMG-je? Meg ha a HMG alatt az attack plane fő csúzliját érted, az szerintem pont hogy nem alkalmas dogfightra, mert katasztrófa a torkolati sebessége, és irtózatos a lövedékesése.
  • TDC Geronimo
    #991
    Ott van a többi gép, hogy az ilyet leszedje, Rakéták miatt beáldozza a HMGt amivel tudna rendesen dogfightolni. kő/papír/olló
  • TDC Geronimo
    #990
    Jajj most mi lesz. Mentek wowlámáskodni azt kész :P
  • yossarianHUN
    #989
    Persze, mondtak mindenfélét (többnyire az előzetesen szájukba rágott marketingszövegeket:), de egyrészt még ezzel sem vagyok teljesen kibékülve (vadászgép ne legyen hatékony járművek pusztításában), másrészt PonyLion felvételein látszik, hogy mikor unalmában beereszt egy olyan hatos rakétaszalvót a földön rohangáló talpasok közé, hullanak a fejek, jönnek a double meg triple killek. Ettől azért nem vagyok elragadtatva, kevés dühítőbb dolog van, mikor egy jó kis tűzharc közepén cafattá robbantja az embert valami izgága vadászgép, ami tíz másodperce még repülőkre lövöldözött pár száz méter magasban.

    Közben megnéztem a LevelCap-es videót, azon úgy tűnik, hogy tényleg nem gyógyul a lángszórós. Akkor nemtom, mit láttam én ott.
    Utoljára szerkesztette: yossarianHUN, 2016.08.19. 12:21:16
  • JagFater
    #988
    Azt mondtak, hogy azok jarmuvek pusztitasaban hatekony, vagy ezt meg en haluztam be?

    Sztem nem gyogyult, csak mutattak a csikot. De persze tevedhetek is.
  • Fpocok
    #987
    Legion 30
    BF1 beta 31

    BAZDMEG
  • TDC Geronimo
    #986
    Odabasz. DICE játékokban van az egyik legjobb audio design, amit hallottam. BF1 se kivétel
  • yossarianHUN
    #985
    A BC2-re már nem emlékszem, de a 3-ban nekem mindig jobbnak tűntek a hangok, mint a 4-ben, úgyhogy lehet benne valami.
  • zzeN
    #984
    Órás lövölde.


    Csak nekem tűnnek jobbnak a hangok? Bad Company 2 óta nekem gyengébbnek tűntek a 3 és 4 hangjai.
  • TDC Geronimo
    #983
  • yossarianHUN
    #982
    Engem az aggaszt jobban, hogy ezek a repcsikre (még vadászra is) tehető rakéták durván hatékonynak tűnnek földi célpontok ellen. Többek között pont az tetszett az alfában, hogy a vadászgépek nem nagyon tudták abajgatni a földön harcolókat, arra ott volt az attack plane és a bomber, ez szerintem így tökéletes is volt. Ez már viszont szerintem overkill, az unatkozó vadászok két légiharc között nyugodtan szétcincálhatnak egy kisebb fürtnyi gyalogságot és/vagy járművet a földön, és akkor még nem is említem, hogy megjelent a (nekem egyébként picit feleslegesnek tűnő) tank hunter repgéposztály. Nagyon remélem, hogy nem egy újgenerációs Little Bird született meg ezekkel a rokettákkal.

    Más: StoneMountain azt mondja a loadout-os videója végén, hogy az elit classok nem regenerálódnak. Na most a stream alatt a saját szemünkkel láttuk, hogy a lángszórós pasas regenerálódik, asszem még valaki fel is hívta rá a figyelmet, talán pont Westie. Vagy már fáradt voltam, és rosszul emlékszem?
    Utoljára szerkesztette: yossarianHUN, 2016.08.18. 16:56:43
  • TDC Geronimo
    #981
    tank hunter elite class pickup

  • Bogdogege
    #980