3250
-
#2930 -
hunbalee #2929 No Man's Sky - már kiskedvencünk is lehet -
lonvard #2928 Ezekben a játékokban addig tart a buli, amíg van hova fejlődni, és van mit felfedezni/meghódítani. Ha kifújtak a lehetőségek, meghal a játék. Számomra a két legjobb single player homokozó idáig a Mount & Blade: Warband és a Fallout 4 volt. Az előbbi abban volt jó, hogy hónapokra lefoglalt azzal, hogy fejlesztettem a skilljeimet, fejlesztettem a felszerelésemet, aztán a csapatom skilljeit és felszerelését, a hadseregem minőségét-számát, a városomat-váramat. Aztán volt egy grandiózus hódíthatósági potenciál benne, háborúznom kellett, eleinte csak 10-20 fős csapatokkal, aztán nemesi hadseregekkel, aztán egész királyságokkal, aztán saját királyságon belül hogy megszerezzem a koronát, aztán önálló királyként, hogy elkezdjem építeni a birodalmamat. A Fallout 4 pedig azzal kötött le, hogy lehetett benne építkezni, mégpedig aprólékos módon, és volt benne egy alacsony szintű kolónia-menedzsment is. A tökéletes homokozó az a két játék ötvözete volna szerintem.
1. fejleszthesd a skilljeidet, felszerelésedet
2. fejleszthesd a segítőid-hadsereged skilljeit és felszerelését
3. építhess benne aprólékosan bázist-birodalmat, ki kelljen hozzá dolgozni kereskedelmet, gazdaságot, élelmezést
4. hódíthass az eszközeiddel
update: Subnautica is ott van a legjobbak közt, az a felfedezést és felszerelés fejlesztést járatja ugye csúcsra
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2020.12.28. 10:21:39 -
TokraFan #2927 Van már párszáz órám ebben a játékban, de még egyszer nem fordult elő, egyetlen újrakezdésnél sem, hogy meghaltam volna amiatt, mert nem találtam megfelelő anyagot. Teljesen jól van kitalálva, a leggyakoribb Ferrit Dust és Carbon kell az elején, amit kb. 2 méteren belül szinte bárhol találsz.
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.12.27. 05:16:48 -
lammaer #2926 "Így is szórakoztató 100-200órát is akár, csak pont az a baj, hogy a felfedezés önmagában, konkrét cél nélkül egy idő után érdektelenné válik"
A legtöbb open world survial játékkal nekem ez a bajom, nálam a 100-200 inkább ilyen 20-30ra változik bennük. A fejlesztők rengeteg időt eltöltenek hogy megcsinálják a játékmechanikát, a keretet, és vhogy itt elfogy a spiritusz, nem mennek tovább és nem töltik fel tartalommal. Hirtelen pl a Space Enginers, From the Depth vagy akár a Rust is eszembe jut. Vagy azt mondják hogy foglald el magad, találd ki magadnak a célokat vagy azt mondják akor ez most PvP játék lett azt le van tudva. Ennyivel nehezebb lenne PVE contentet gyártani mint játékmotort? Vagy csak mindenki programozni akar?
Nagyon kevés olyan van (pl Ark), ahol csináltak sztorit, amivel a magamfajta kevésbé kompetitiv hangulatú játékos el tudja foglalni magát.
Bár ha jobban belegondolok van egy pár singleplayer cucc ami ilyen (Horizon Zero, Forest, Subnautica), ezek végülis open worldok, de valahogy mégsem olyan szabadok..
Utoljára szerkesztette: lammaer, 2020.12.25. 10:06:52 -
lonvard #2925 Még a hajót se látod bzmeg! :D Ahhoz előbb valami kütyüt össze kell kraftolni de úgy, hogy közben már rég az életmentő komponenseket kellene keresgélni. Össze-vissza rohangál az ember, mint a fejetlen csirke.
(kösz a tippeket, felhasználom :) )
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2020.12.24. 22:15:44 -
lonvard #2924 De tök kezdő vagyok, tekintve hogy nem emlékszem mikor sikerült elérnem utoljára a kezdőhajót, és hogyan. Ez a gyalogsági ásós dolog valami új dolog lehet. Mondjuk jó béna, hogy sugárzás, méreg, 500 fokos hőmérséklet, és bármilyen extrém körülményre megfelel, ha beássuk magunkat a talajba. :P -
#2923 összes achievement meg van
a normalt vagy 6 szor kezdtem el
kicsit feldobb az eljén de nem volt sose gond még 1 x sem haltam meg elején :D
legelösször sem
de sztem ha nem foglalkozol semmivel csak futsz oda érsz halál nélkül
de egyébként ez egyedi mindekinek ha feveszed a küldit majd elindulsz szándékosan küld rád egy vihart, de az úton mindig volt barlang (pl. coop vkive neki nem lesz vihar ha te elött veszed fel a küldit és indulsz el, de nem próbáltam még meg vissza menni vagy megvárni eláll e)
de adok pár tippet kezdőknek:
- két nyersanyag van alapként növények (carbon), és kő (ferrite) a többit c nyomogatással szedegetheted kövesd a tutorialt :)
- a Q -val melle-zel/ütsz ha kifogy a lézer ezt is használhatod
- a Q Space gyors egymás utáni lenyomásával ha jól csinálod szépen kilövöd magad előre és gyorsabban fogsz haladni
- a barlangokban a villágító/sárga növényeket (marrow bulb) letudod refinelni sodiummá (portable refiner)
- a barlagokbvan van cobalt is és ha van ez is akkor elő tudsz állítani /kraftolni life supit meg hazard protection is tölteni (később ezek minden station non vannak és nagyon olcsók, leginkább survival ban van értelme vagy magasabb fokozaton)
Utoljára szerkesztette: Infrath, 2020.12.24. 12:50:22 -
#2922 Nem értem, mit nyafogsz itt, nem vagy kezdő.
Ha jól emlékszem, akkor a kéziszerszámoddal tudsz gödröt csinálni.
Nem kell túl mély, hamar megvan és máris sokat nőtt a túlélési esélyed.
Ha rosszul emlékszem, akkor: BUMM, SZÍVTAD!!! -
lonvard #2921 Szerintem ennek a játéknak van a játéktörténelem legelfuseráltabb kezdése. Lebasz egy bolygóra úgy, hogy van pár perced elérni egy olyan távolságban lévő menedéket, amit nem tudsz elérni anélkül, hogy ne fejlessz közben életmentő cuccokat, amiknek a komponenseihez nem ismered a bolygó faunáját, tehát nem tudod miből mit lehet kinyerni. Idő kellene a tanulmányozáshoz, de az nincs. Így kétségbeesett rohangálás veszi kezdetét. Ha kurva nagy szerencséje van az embernek, akkor találni fog egy barlangot útközben. Ha az nincs, akkor sansztalan. És hagyján hogy ez a kezdés, de évek óta ez a kezdés. Több év alatt nem jöttek rá, hogy teljesen kezdő gamerek is volnának a világon. -
TokraFan #2920 Az új frissítésekksel megint jött egy adag proc.gen asset, valóban változatosabb lett. Az alapok szerintem zseniálisak, a kivitelezéssel van baj. Egyrészt túl árkád, az irányítás és a hajók "fizikája" (ami nincs) rettenetes, az a három faj amit beletuszkoltak, rendkívül gyerekes design (mondjuk a hajók is, mint a Lego játékok), viszont a bázisépítés meglepően jó. Az egész játékon az jön le, hogy nem igazán tudják, mit is akartak csinálni.
Ezt az engine-t egy normálisabb space sim alá betenni főnyeremény lenne, persze erős balanszírozással, kevesebb élő bolygóval (de azokat változatosan), több és komolyabb látványtervezésű járművel, és szintén komolyanbb alienekkel, meg egy rendes sztorival .
Így is szórakoztató 100-200órát is akár, csak pont az a baj, hogy a felfedezés önmagában, konkrét cél nélkül egy idő után érdektelenné válik. Illetve miután felfedezed, hogy milyen séma alapján generálódik a flora/fauna, akkor már nagyon sivár lesz az egész. Pl. az állatok semmi mást nem csinálnak, mint egy körön belül megjelennek és futkosnak. Ezt a képzeletbeli kört random ledobálja a játék a felszínre és ennyi. Nincsenek olyan questek pl., ahol valami különlegesebb dolgot lehetne találni, pl. egy spéci állatot levadászni ami amúgy máshol nem jelenik meg, vagy hasonlók.
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.12.02. 23:49:42 -
BladeW #2919 Szerintem túl nagyot álmodtak, de túl kevés tapasztalattal láttak neki. Sokkal több hardcoded dolog van a játékban, mint az ember elsőre gondolná, csak ügyesen álcázzák. A minden űrállomás egyforma egy erős koncepcionális bakinak tűnik, amit 4 év alatt sem tudtak feloldani.
Ettől függetlenül igen addiktív a játék, nagyon jól játszatja magát. Next óta pihentettem, most újra elővettem, és 0-ról indulva pikk-pakk belement ~50-60 óra. Rengeteg féle bolygó van, szinte nem is találkoztam két egyforma tipussal (persze nem is a felfedezés volt a fókusz, hanem a mission-ök kipörgetése)
Utoljára szerkesztette: BladeW, 2020.12.02. 17:11:54 -
mike01010101 #2918 Az hogy minden rendszerben van űrállomás talán nem is olyan nagy baj (bár igazad van, a kevesebb néha több) viszont az hogy mindegyik tökegyforma az sokkal illuzió rombolóbb. Egy alapvetően komoly sztori nélküli, a felfedézre építő játéknál a változatosság a vonzerő. Ha tudnám, hogy minden harmadik, negyedik galaxisban valami újdonsággal találkozok, biztos még most is nyomnám és nem untam volna meg.
Ha a fejlesztő cég összeszedne sok pénzt és leszerződne a Disney-vel a Star Wars univerzumra és csak néhány Star wars illetőségű bolygót és hajót betenne, az mennyire megnövelné az érdeklődést? Megtalálhatnánk az univerzumban a Tatooint vagy a Dagoba rendszert, jawakat, stb :) -
BladeW #2917 Ez jó. Végigvittem a main story-t, kijelölök egy új galaxist, és elcrashel a játék :) Nem pont erre számítottam amikor a reset simulation-t választottam. A maga módján még zseniális húzás is lenne, ha tudnám, hogy direkt csinálták :) -
TokraFan #2916 "Alapvetően nem kritizáltam egyik játékot sem, csupán arra akartam kilyukadni, hogy NMS-ben kicsit túl sok az élet, rontja az immerziót."
Ezzel teljesen egyetértek. Mondjuk változtattak már ezen némileg a kezdetekhez képest, de így is sok még. Más kérdés, hogy mivel ez tényleg nem egy szimulátor, hanem egy chill game, alapvetően nem a realizmus a célja. Tulajdonképpen nem lennék a fejlesztők helyében, mert a tábor fele ezt akarja, a másik fele pedig az ellenkezőjét. Mekkora vita volt a színeken is. Sokak szerint a túl sok, harsány szín gyerekessé, LEGO szerűvé teszi a játékot, aztén mikor ezen változtattak és butítottak a színpalettán, akkor jött a másik oldal, hogy unalmas lett a világ, minden tökegyformán fakó és szürke.
Pont ez megy a bolygók kapcsán is. Én sem szeretem a sok élettel teli planétát, de ha igazán reálisra csinálják, akkor gyakorlatilag szökőévente egyszer bukkannánk életre, így meg nem sok játékos maradna. Nem egyszerű ez. -
#2915 Alapvetően nem kritizáltam egyik játékot sem, csupán arra akartam kilyukadni, hogy NMS-ben kicsit túl sok az élet, rontja az immerziót. A kevesebb néha több. Szerintem sokkal jobb lenne, ha a nyersanyagok jobban szét lennének szórva, több lenne a kopár égitest, nem lenne minden renszerben űrállomás, nem lenne minden rendszer egy faj irányítása alatt, stb. A portál rendszer miatt még csak macerás sem lenne a dolog, viszont sokkal nagyobb élményt nyújtana mikor találunk valami érdekeset. De mint írtam ez csak az én vágyam.
Elite-el kapcsolatban pedig, sokminden megváltozott az elmúlt másfél évben. A légkörös leszállós dolog, mert majdnem biztos, vannak trailerek, fent van Steam-en is a kiegészítő, stb. Reméljük a legjobbakat. -
TokraFan #2914 "Ne nyilatkozz olyanról amiről nem tudsz semmit."
Vágül is, csak kb. 800 órám van benne.
"de a pár hónap múlva érkező kiegben már légkörbe is lehet szállni, illetve ki lehet majd szállni a hajóból."
Igen, igen, ezt csak 4 éve hallgatjuk Brabentől. De remélem most majd tényleg. (sőt, tulajdonképpen régebb óta szédítenek, hiszen már a kicstarter kampányban is szó volt légkörös bolygóraszállásról, még csodás concept artokat is láttunk) Felszíni bázisok a buborékban valóban vannak, de amikor én abbahagytam, akkor összesen kétféle volt, egy kerek, meg egy szögletes, + a mérnököké, amiből viszont csak pár darab van/volt (nem tudom azóta mi változott ezen a téren, kb. 1,5 éve letöröltem a gépemről). Vagyis 5db bázisos bolygó után láttál mindent ezen a téren.
"de jah élet nélkül általában mindegyik ugyanúgy néz ki, ilyen a valóság. Láttál felvételeket a naprendszer bolygóiról? Kövek, hegyek, kárterek. Ilyen a világ."
Ez részben valid, mivel az Elite egy szimulátor. Más kérdés, hogy közben játék is és ha a játékélmény fokozása miatt benne vannak pl. a Thargoidok, aminek aztán semmi valóságalapja nincsen, akkor nyilvánvalóan a fikció is megengedett, nem is kicsit. Így viszont a galaxis kapcsán is elvárható, hogy a játékélmény fokozása érdekében, és ha már ennyi rendszer van, akkor legyen is értelme a felfedezésnek. Mert jelenleg annyi, hogy jump, scan, cruise, scan, és kapunk adatokat egy táblázatban. Ez a felfedezés része. Illetve bocsánat, az első 50 bolygóig ennél érdekesebb, amíg az összes textúra fajtát nem láttuk.
De most nem is erről volt szó, hanem arról, hogy ha az NMS-ben felesleges annyi rendszer mert ismétlődik a tartalom, akkor Elite-ben sincs ez másként. Ha alma/körte (ami igaz), akkor miért hoztad fel az Elitet elsőként az NMS-el szemben éppen Te? Nem én citáltam ide 4 hsz.-el korábban, csak hogy a tényeknél ragadjunk.
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.11.02. 01:10:56 -
TomStorm #2913 Mindkettőnek megvan a varázsa.Annyi hogy ED tényleg űrszim irányra ment rá még NMS inkább a bolygó felfedezésre és építkezésre.
SC meg próbál mindenben jó lenni,ami soha nem fog megtörténni főleg ha egyre zártabbá teszik galaxist.Ez ilyen.
NMS meg ED azért már sok mindent fel tud mutatni!! -
#2912 "ott még tizedannyi időbe se telik, és láttál mindent."
Ööö nem egészen. Valamint Elite-ben a valódi tejút van lemodellezve (azért akkora amekkora) és ha nem is olyan sűrűn, de igen változatos a galaxisunk.
Ne nyilatkozz olyanról amiről nem tudsz semmit. Elite-ben minden bolygóra le lehet szállni, aminek nincs légköre és szilárd halmazállapotú, de a pár hónap múlva érkező kiegben már légkörbe is lehet szállni, illetve ki lehet majd szállni a hajóból.
Az ember lakott zónában rengeteg bolygón van felszíni bázis, questek, stb.
" azoknál is pár más színű textúra a különbség és ennyi." Vannak jeges felszínű, vulkanikus, stb égitestek, de jah élet nélkül általában mindegyik ugyanúgy néz ki, ilyen a valóság. Láttál felvételeket a naprendszer bolygóiról? Kövek, hegyek, kárterek. Ilyen a világ. Vannak Elite-ben elvétve planéták amin van növényzet, vagy valamilyen biológiai eredetű növényzet, és sokkal nagyobb élmény megtalálni őket. Sőt idegen űrhajóroncsok, építmények, stb is megtalálható itt-ott.
Elite szimulátor, NMS meg konzolos árkád cucc. Alma és körte.
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2020.11.01. 20:40:40 -
TokraFan #2911 Elite-ben is teljesen felesleges egy akkora galaxis, ott még tizedannyi időbe se telik, és láttál mindent. Ráadásul alig van benne ilyen irányú content, bolygókra le se lehet szállni, csak kopár holdakra, azoknál is pár más színű textúra a különbség és ennyi.
Majd talán az SC-nél lesz ez jó arányban, ahol nem lesz végtelen számú rendszer és égitest, de ami lesz, az szépen kidolgozott, adott esetben élettel teli, de mindenképpen valós felfedezni valóval ellátott lesz. Csak sose fog elkészülni. -
TokraFan #2910 Mindenhol semmiképpen, de ritkán szerintem nagyon kéne. Elég kiábrándító, hogy sehol nincs semmiféle civilizáció. Állatkák, növények, és mintha itt meg is állt volna az evolúció a teljes univerzumban.
Abban egyet kell értenem, hogy a content hamar önismétlőbe fordul, bár az Origins elvileg ezt a részt most jelentősen kibővítette. Ezt viszont nem próbáltam egy ideje, mert ráuntan. A NEXT után belement vagy 200 órám, annyi elég volt, mert hiába a rengeteg csillagrendszer, ha egy idő után már nem látok újat, nem motivál semmi arra, hogy újabbakba látogassak el. -
#2909 Világos, de akkor úgy kéne csinálni, mint pl. az Elite-ben, hogy csak X bolyó van belakva és nem a galaxis 80%-a. Főleg most hogy már vannak portálok, stb. Mert jelenleg a no man sky az everywhere man sky :D
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2020.11.01. 12:34:02 -
mike01010101 #2908 Mivel elvileg végtelen a generált univerzum, rengeteg a bolygó, én elég sok lakatlan, halott bolygóra bukkantam már. Személy szerint örülnék változatos és nagy városoknak. Nekem ebben a játékban nem a farmolás, hanem a felfedezés az öröm, de nem vagyunk egyformák, mindeki mást keres és talál egy játékban. -
#2907 Isten ments hogy városok legyenek mindenhol. Számomra már az is rontotta az egész játék hangulatát, hogy minden egyes rendszerben ott van az 5 faj egyike, hogy mindenhol van bázis, stb. A felfedezéstől függetlenül gyakorlatilag nincs szükség 5-10 rendszernél többet bejárni, mert a kontent 90%-át megtalálod bennük. -
TokraFan #2906 Ugyanakkor mégis jelentős update a játék lényegét, a felfedezést tekintve, mivel sokkal több objektumot lesz képes kezelni az engine, így változatosabb, gazdagabb planéták várhatóak. Talán még a régen várt, de pont a hardveres limitációk miatt eddig szóba sem került proc.gen városok tekintetében is hoz majd változást, bár nem konkrétan ez a patch. -
#2905 Ez csak némi graf tuning a nextgen konzolok miatt, játékmechanika nem lesz benne.
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2020.10.31. 20:50:35 -
TomStorm #2904 Igaz Survivor módba belebuktam,nem hallgattam másra hogy kezdésnek ne vagánykodjak:D
Normál mod van most így ok -
TomStorm #2903 Most se gyenge hát még egy nagy upgrade-el majd!
Én megvettem anno még megjelenés napján és évekig nem foglalkoztam vele.Origins patch óta le se tudom tenni:)
Ez egy kincs! -
TokraFan #2902 -
#2901 -
TokraFan #2900 Egyértelmű! -
#2899 Kivéve a release. :) -
TokraFan #2898 Na végre egy érdekes content, a játék lényegére koncentráltak most, a felfedezésre.
Valójában ez a durva (4év alatt ennyi ingydenes update, komoly tartalmakkal. Ez nem a Braben féle hazugság gyár...)
-
#2897 Wow... nem semmi. :) A feljesztők még mindig tökéletesítik a játékot, még mindig ingyen. Respect. :) -
#2896 -
#2895 Szegasztok !
Kezdő vagyok a játékban, eléggé beszippantott egyenlőre. Van egy egész korrekt csillaghajóm, van bázishajóm berendezve, 3 nagyobb bázisom építve, felkutattam 13 naprendszert. Arra rájöttem, ha találok lezuhant hajókat, azokat beindítom és az űrállomáson szétszedem, néha kapok olyan elemet, amivel lehet a kishajó inventory-ját/tároló kapacitását eggyel bővíteni. Azonban nem jövök rá. hogy a technológiai modult/részleget hogy lehet szaporítani. A jelenlegi hajóm tech részénél két sorban vannak a helyek, egyik sor teljesen fel van oldva, a másik sorban egy hely van csak megnyitva. LEhet valahogy bővíteni ezt a részt, hogy több fejlesztés, tunning férjen ide, és ne a raktár/inventory részbe kelljen tenni a fejlesztéseket, egyebeket ? -
#2894 Nálam a Dredmor a nyerő ezek közül. Az FTL-t ismerem még, de az nem tetszett annyira. A listára kívánkozik még szerintem a Tangledeep, a Dungeon of the Endless, vagy a régi FATE-sorozat, meg persze a Terraria- és Minecraft-klónok.
A procgen sem csodaszer ám minden bajra. Hibátlan procgent még egy játékban sem láttam, és nehéz élvezhető, mégis hihető környezeteket generálni. Van, ahol hiába adott minden, valahogy mégsincs hangulata (ilyen pl. a Surviving Titan). Az NMS szerintem a felső harmadban van hihetőség és élvezhetőség szempontjából, bár messze nem játszottam vele annyit, hogy megunjam. :) -
lammaer #2893 Igazságod vagyon :D
FTL és Don't starve tényleg bejövős volt. A dredmoor az határeset, a riomworldot kivenném a listából mert ugyan procgen, de abszolút nem az exploration miatt jó, az harmadlagos benne sztem. -
#2892 Remnant: From the Ashes
RimWorld
FTL: Faster Than Light
Spelunky
Binding Isaac
Hades
Don't Starve
Ziggurat
Dungeons of Dredmor
-
lammaer #2891 Hát, én még érdekes proc gen világgal rendelkező játékkal nem találkoztam... :(