Napozók, óvakodjatok az UVA-tól!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#87
Igen, ez egy a többtízezerbõl, azokkal mi lesz? És még errõl az egyrõl is hiányosak az ismereteid? Miért gondolod, hogy csak mert valamicskét tudsz a kémiáról, már mindent tudsz? Éppen ez vezet téves következtetésekhez.

#86
De ugye te sem gondolod, hogy minden egyes mesterséges élelmiszeripari alapanyagot ugyanúgy megvizsgálnak, mint a gyógyszeranyagokat! A gyógyszeriparban ez jelenti a legnagyobb költségeket. Itt nem éri meg.

UGyanakkor, sok anyagról nagyon is jól tudják, hogy vannak mellékhatásaik, csak úgy állnak hozzá, hogy határérték alatt ezek elhanyagolhatóak. Azzal már nem számolnak, hogy sokan érzékenyebbek, illetve a hatások összeadódnak. A hosszabb távú hatásokat meg nem is ismerik. (Majd utólag betiltják, ha kiderül valami.)

#85
Újabb tévedés, a mesterséges elõállítás ezek esetén jóval olcsóbb (tonnákat állítanak elõ fillérekbõl), mint a kivonás, vagy akár az eredeti gyümölcs felhasználása úgy, ahogy van.

#84
"A te okoskodásod szerint akkor gyógyszereket sem volna érdemes elõállítani mert nem lehetne a pontos vegyületet elõállítani. Ezzel szemben sok tízezer vegyületet állítanak elõ nagy tisztaságban."

Másik x tízezret meg nem, mert nem tudják elõállítani, vagy túl drága lenne! Így ezeket ma is növényekbõl vonják ki. (És van egy másik ok is: a természetes vegyületeket nem lehet szabadalmaztatni! Így nem is birtokolhatja õket senki, nem lehet jogdíjat szedni más gyártóktól, nincs benne akkora üzlet.)

"Az meg hazugság hogy a kivont C vitamin az egészséges a szintetikus pedig káros az egészségre.És ez áll minden vegyületre.Ilyent csak kémiához nem értõ emberek terjesztenek."

Tévedsz, és láthatóan biokémiában nem vagy otthon. A tiszta aszkorbinsavval nem tud sokat kezdeni a szervezet, nagy részét kiválasztja! Ha sokat veszel be ilyen formában, esélyes egy idõ után egy vesekõ. Ezzel szemben, ha megfelelõ egyéb anyagokkal veszed be (mely anyagokkal együtt fordul elõ a természetben), azok a szervezet általi felhasználást is segítik, így akár egy grammból is alig pisilsz ki valamit. Ezek a bizonyos segédanyagok: P vitamin, bioflavonoidok. Nos ezeket már nem éri meg mesterségesen elõállítani, így a gyógyszergyári termékekbõl hiányoznak, más, kisebb, nem szuper-profitra hajtó vitamingyártók termékeiben viszont benne vannak. (És ezt nem õk találták ki, rég óta ismert.)

#83
Elõszõr próbáld ki magadon!

#82
"Azt kéne megérteni hogy pld a gyümölcsök fûszerek ízanyagát kémiai vegyületek adják."

Tényleg? Nahát!!!

"A kávéízt a furfurilalkohol miatt érezzük, a paprika fõ aromaanyaga a kapszaicin."

A gyümölcsök ízét - bár 1-2 ezek közül a legerõsebb - nem csak egy anyag okozza. (De ezt már le is írtam az elõzõben is, miért nem értetted meg?) Egy anyagot kiemelve, mesterségesen elõállítva, és az azzal ízesített terméket x-ízûnek eladva egyfajta átverést követünk el. (Nem beszélve arról, sokan azt sem tudják, mi a különbség pl. az x szörp és az x-ízû szörp között.)

"És ezeket nagyrészt kémiai úton is elõ lehet állítani."

No és arra tudsz valami magyarázatot, hogy az aromás cuccoktól kapásból székrekedést kapok, miközben az eredetitõl nem? Mellesleg sokszor nem pont ugyanazt a vegyületet állítják elõ.

"Etil vanilint a vanilia termése is tartalmaz, az adja a vaniliaízt"

Nem, az a metil vanillin. A mesterséges forma meg az etil vanillin.

#81
Szintetikus C vitamint több mint 60 éve állítanak elõ, és gyógyszereket is és mi derült ki az analízisükbõl? Az hogy pontos nagy tisztaságú vegyületek. Az a baj hogy feltételezel, és teljesen hibásak a feltételezéseid. Azt nem értem hogy aki elemi szinten sem ért a kémiához miért állít olyan dolgokat amihez legalább középszintû ismeretek szükségesek.
#80
"Mégis mit gondolsz hogy bármely vegyületet nem lehet megvizsgálni, analizálni. Fogalmad nincs hogy az élelmiszerekre milyen szigorú pontossági és tisztasági szabvány vonatkozik."

Neked pedig fogalmad sincs arról, hogy mondjuk 20 év múlva nem-e derül ki ezekrõl a vizsgálatokról, hogy lófaszt sem érnek.

#79
"Továbbá egy adott vegyület amely mérgezõ, ugyanazt a színt||ízt adja a mittomén gyártmányú terméknek, mint a természetes alapú festék, viszont olcsóbb az elõállítása||beszerzése. Olcsóbb, ez lesz használva. Ez itt a legnagyobb baj."

Mégis mit gondolsz hogy bármely vegyületet nem lehet megvizsgálni, analizálni. Fogalmad nincs hogy az élelmiszerekre milyen szigorú pontossági és tisztasági szabvány vonatkozik. Miért állítasz valótlant?
#78
"eper- és joghurt-aromával ízesített szintetikus tejsavót akarok venni"

Ez megint téves hogy minden mesterségesen van elõállítva.Hisz így borzalmasan drágába kerülne.
#77
A te okoskodásod szerint akkor gyógyszereket sem volna érdemes elõállítani mert nem lehetne a pontos vegyületet elõállítani. Ezzel szemben sok tízezer vegyületet állítanak elõ nagy tisztaságban.Pedig ezek bonyolult vegyületek, Az meg hazugság hogy a kivont C vitamin az egészséges a szintetikus pedig káros az egészségre.És ez áll minden vegyületre.Ilyent csak kémiához nem értõ emberek terjesztenek.
#76
Az a baj, hogy minnél bonyolultabb egy molekula, annál több hibalehetõség adódik a szintetizálása során, lsd.: izomer címszó alatt. Illetve az elõállítása közben keletkeznek||keletkezhetnek olyan vegyületek is, amelyek eltávolítása nem kifizetõdõ, viszont 'természetes' körülmények között nincsenek jelen az adott növényben, illetve hosszútávú élettani hatásai nem ismertek.

Továbbá egy adott vegyület amely mérgezõ, ugyanazt a színt||ízt adja a mittomén gyártmányú terméknek, mint a természetes alapú festék, viszont olcsóbb az elõállítása||beszerzése. Olcsóbb, ez lesz használva. Ez itt a legnagyobb baj.

Bár már szinte mindent 'E' betûvel jelölnek, ez nem azt jelenti, hogy minden 'E' betûs alkalmas emberi &|| állati fogyasztásra anélkül hogy visszamaradandó||átmeneti kellemetlenségeket okozzon. Értem én ezalatt azt hogy az E sorozat elég nagyszámú tagjáról nem elérhetõ semmiféle adat, ami azt mutatná hogy az egészséget nem károsítja sem rövid, sem pedig hosszútávon.

Továbbá ha én eperízû joghurtot veszek a boltban, akkor nem eper- és joghurt-aromával ízesített szintetikus tejsavót akarok venni, hanem eperízû joghurtot.

Minden amit hallunk, vélemény, nem tény. És minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság. - Marcus Aurelius

#75
Na látod elég rossz példát vettél mert ha a süteménybe szódabikarbónát tesznek lazítónak annál a hõbomlás után szóda marad vissza ami lúgos vegyület nem teljesen egészséges. Én pld ammónium-hidrogénkarbonátot (Szalalkáli) használnák ami vízre és gázra bomlik a sütés folyamán és teljesen eltávozik a tésztából.
#74
Azt kéne megérteni hogy pld a gyümölcsök fûszerek ízanyagát kémiai vegyületek adják. A kellemes körteillatot és ízt az amilacetát adja. A kávéízt a furfurilalkohol miatt érezzük, a paprika fõ aromaanyaga a kapszaicin. És ezeket nagyrészt kémiai úton is elõ lehet állítani.Etil vanilint a vanilia termése is tartalmaz, az adja a vaniliaízt, azt a sárga szinezéket ami a vaniliatermésben van szintén elõ lehet állítani és használják is széleskörben.
#73
Létezik természetes vanília-íz kivonat, bár valószínû ez nem kizárólag vanillint tartalmaz: a valódi vanília ízért messze nem csak a vanillin felelõs, hanem több más anyag, illóolaj. Ezért olyan steril izû, amiben a "vanília ízt" etil-vanillin biztosítja. (Mellesleg, más fûszerekhez hasonlóan, a vaníliában sem csak az íz a lényeg.)

#72
A természetes vs. természetazonos aroma érzékeltetésére szánt példa akart lenni, bár a jelek szerint elcsesztem...

Viszont tartalmazza a vanilint, ki is lehetne vonni belõle. Más kérdés hogy ez jelenleg gazdaságtalan.

Minden amit hallunk, vélemény, nem tény. És minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság. - Marcus Aurelius

#71
Mellesleg a szódabikarbóna sem egy bonyolult vegyület, nem nagyon lehet "elrontani", és alapesetben nincs káros hatása a szervezetre. Attól nem feltétlenül lesz valami káros, hogy mesterséges, viszont attól még sok mesterséges anyag káros. Nem véletlenül van szigorúan szabályozva sok E anyagnál a maximális felhasználható mennyiség. Az még csak irritál kicsit...

#70
El lehet képzelni. Bár így is lenne! Csak az a baj, hogy a mai nyugdíjasok feje fölött még jó vastag volt az ózonréteg. Meg nem tudom, hogy akkor a bõrrák elõfordulása mi más okból növekedne drasztikusan (ha igaz).

#69
Hát õ... Ha már gyártja...

#68
Gyógyszert akkor vesz be az (értelmes) ember, ha nagyon muszáj. De te csak tömj magadba mindenfélét feleslegesen naponta (légy jó fogyasztó, aki tapsikol, hogy évekig tárolható az ipari szemét, mielõtt élelmiszerként eladják neki).

#67
A természetes vanília fõ ízesítõanyaga is a vanillin.

"Though there are many compounds present in the extracts of vanilla, the compound vanillin (4-hydroxy-3-methoxybenzaldehyde) is primarily responsible for the characteristic flavour and smell of vanilla."

Te etil-vanillint csinálsz, te... Majdnemmondtamvalamit. <#wow3>

"Vanilla essence comes in two forms. Real seedpod extract is an extremely complicated mixture of several hundred different compounds. Synthetic essence, consisting basically of a solution of synthetic vanillin in ethanol, is derived from phenol and is of high purity."

Sanyix
#66
És az hol ízfokozó vagy tartósító?

Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)

Sanyix
#65
Ki az a hülye aki otthon készített sütibe ilyeneket rak?

Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)

#64
Az élesztõ hol szintetikus?

Frank99
#63
És mi van, ha az egész csak a krém-gyártók kitalációja?
valahogy úgy, mint a Lenkei Gábor könyvben?
Soks-sok embert isnmerek, akik nap-mint nap a vizen vannak, szépen folymatosan barnulnak, és túl a nyugdíjon is, semmi bajuk sincs?

szerintem a fokozatosság a lényeg. nem kell itt semmilyen krém.
persze Budapestrõl lejõve kicsi Hófehérke a Balaton mellett ne töltsön 1 óránál többet elõször, azt is 11 óra elõtt, vagy du. 4 után.....

Politikusainkkal nem az a baj, hogy rosszabbak nálunk, hanem, hogy nem jobbak

#62
Azt kívánom soha ne is vegyél be egyetlen szintetikus gyógyszert se.
#61
"természetes aroma a vanilin, amit egy növénybõl vonnak ki és 'töményítenek'"

Miért írsz valótlant? A vanilint nem vaniliarúdból vonják ki soha nem is vonták.A vanilincukorban nincs természetes anyag! Soha nem is volt, én csinálom könyörgöm!
#60
Hogyan lehet élesztõ vagy sütõpor nélkül tésztát csinálni?
#59
jaja, az én két kutyám is napozott keményen a minap. Még csóváltam is a fejem, rohadt meleg volt ezek meg direkt a napra feküdtek. Ki érti. Mondjuk a macskáimról tudom, hogy a D-vitamin a szõrükön alakul ki napfény hatására és onnan nyalogatják le d ehogy kutyáknál is így van-e azt nem tudom.

#58
Most látom, te már le is írtál mindent.

#57
Hát ilyen szarokat nem is teszünk bele, LOL. Hanem pl. természetes vaníliát (növény belsejét). (Mellesleg kristálycukrot sem teszünk bele.)

#56
Jahh, és SOSEM veszek be fejfájáscsillapítót! Mert évente kb. 1x fáj a fejem. (Mellesleg egyes szám 1. személyben "állítanék".)

#55
Mert olcsóbb elõállítani, mint növényt termeszteni, majd abból bonyolultan kivonni. Mit gondolsz, miért törekednek arra, hogy lehetõleg mindent szintetikusan csináljanak, amit csak lehet?

#54
TÉVEDSZ! Természetes = természetes forrásból való; természetazonos = természetessel elvileg megegyezõ mesterséges, szintetikus. Nézz utána!

#53
Háháháhááá. Te sem tudod hogy mit tömsz a fejedbe, nap mint nap. Sõt ha te értesz a kémiához, akkor... Na mindegy, úgyis neked lesz igazad, mert te már akkor izé, amikor én még csak hogyhívjákoltam a mianevében...

Hogy a példádnál maradjun, a természetes aroma a vanilin, amit egy növénybõl vonnak ki és 'töményítenek'(esetleg). A természetazonos aroma mesterségesen lesz elõállítva. Ezt is vanilinnek szokás hívni, pedig a vanilinen kívül van benne bizbasz és fiszfasz is, ami a vegyi úton való szintetizálás közben kerül bele mint szennyezõanyag.

Ja, pirospaprika. A hatóanyaga a kapszin, ennek van 'E' jele. De ezenkívül van még benne egypárezer vegyi anyag, aminek nincs 'E' bötûje. Ezért irják a nájlonacskóra hogy 'Össztétel: liszt, víz, pirospaprika, só ,stb'.-.

Ezenkívül a szintetikus anyag azért is olcsóbb, mert nem kell százmillió kereskedõn kersztül megvenni azt a rohadt vanilint afrikából, amikor itthon 10E pézbõl elõ lehet állítani vagy 10 mázsát egy nap alatt... Na, ettõl olcsóbb a szintetikus anyag.

Minden amit hallunk, vélemény, nem tény. És minden amit látunk, nézőpont, nem a valóság. - Marcus Aurelius

#52
esetleg hüllõk?

#51
, "ízfokozók, tartosítók, stb., amik az egyre silányabb minõséget hivatottak feljavítani."

Ti otthon olyan süteményt csináltok amiben liszt és víz mellett semmi más nincs?

#50
"hanem olcsó szintetikus anyagok "

Jujj! Mitõl olcsó a szintetizált anyag?
#49
Tudod hogy abszolut nem értesz a kémiához? Mert amit magyarázgatsz az mind teljesen rossz.Én nem hülyézni szoktam hanem megmondani ha valami rossz.A "természetazonos" azt jelenti hogy természetben képzõdött. Csak a kitalálója nem volt képes a legegyszerûbben kifejezni magát, így TERMÉSZETES! Amelyik élelmiszerben vanilia van abban természetes anyag van, a mesterséges anyag a VANILIN! Ha én nem állítanák elõ vegyületeket akkor mit vennél be pld fejfájás esetén?
#48
"A céklalé pld természetazonos."
Ezt a hülyeséget meg honnan szedted? Két okból is hülyeség:
1. A "természetazonos" jelzõ egy adott vegyületre alkalmazható, márpedig egy céklalében sokféle anyag van.
2. A "természetazonos" egy szintetikus anyag, ami elvileg megfelel egy természetes vegyületnek. (Csak éppen ugye pl. nem csak az íze miatt innánk egy természetes gyümölcslevet, stb.)

"Tudod hogy az E-k több mint 60%-a természetes anyag van annak a kivonata?"
Ez igaz, csakhogy az élelmiszerekben leggyakrabban nem ilyenek vannak, hanem olcsó szintetikus anyagok -- mégpedig aromák, ízfokozók, tartosítók, stb., amik az egyre silányabb minõséget hivatottak feljavítani.

"Nehogy azt mondd hogy régen nem ízesítettek meg fûszereztek."
Fûszereztek, igen, természetes fûszerekkel... Aztán úgy a 70'-es, '80-as években kezdett csõstül jönni a szintetikus.

"A pirospaprika is E."
Ezt megintcsak nem hiszem, mivel a pirospaprika, a céklához hasolóan sok anyagból áll.

#47
LOL, hallottál te már olyanról, hogy ózonlyuk? Na, olyan még nem volt nagyapáink korában. (Az ózon nyeli el az UV sugarak nagy részét.)

Víz? 1. Egyre több az ipari szennyezõdés, vegyi anyagok, amiket egyre nehezebb kiszûrni. 2. A tavak/folyók vize egyre fertõzõbb a beléjük engedett szennyvíz miatt.

#46
Jobb lesz, ha ezt elkerülöd a jövõben. A leégés még sokkal kockázatosabb, mint a sima napozás.

#45
IR = hõsugarak. Szép is lenne, ha nem melegítene.

#44
Te csak végleteket ismersz?
Hol olvastad hogy a tûzõ nap egésséges?

#43
Ha olyan kurvaegészséges a tûzõ nap akkor a mentõk miért szállítanak sokkal több embert rosszulléttel kórházba mint egy õszi napon pld? Sõt fiatalabbak lettek rosszul nem idõsebbek?
Sir Quno Jedi
#42
Én egész életemben ezt pofáztam, hogy nem kéne a napon fõni, de leugattak. Naés, õk beledöglenek én mosolygok a temetésükön, nemtök8! 😄

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

#41
Nekem pl tegnap a kutyám napozott délben vagy fél órán keresztül (pedig bundán keresztül nehéz barnulni) - utána igaz egész nap nem ment napra.

Magyarul a napozás feltölt energiával, egyszerûen jobban érzed magad (azt hogy barnulok e, le se sz@rom). Persze bizonyos határig (és ez az amit egyesek nem képesek betartani).
Szóval napozás is olyan mint majdnem minden élvezet : szükséges, jólesik, de csak mértékkel
#40
Az UV-LED, UV-lámba UVA-t sugároz tudtommal. Akkor most a disco-sok mind bõrrákot kapnak, illetve már bõrrákosok?

#39
" természetazonos (de undorodok ettõl a szótól"

A céklalé pld természetazonos. Tudod hogy az E-k több mint 60%-a természetes anyag van annak a kivonata? Nehogy azt mondd hogy régen nem ízesítettek meg fûszereztek. A pirospaprika is E.
#38
" természetazonos (de undorodok ettõl a szótól"

A céklalé pld természetazonos. Tudod hogy az E-k több mint 60%-a természetes anyag van annak a kivonata? Nehogy azt mondd hogy régen nem ízesítettek meg fûszereztek. A pirospaprika is E.