675
A klasszikus zenét kedvelőknek
  • npp
    #155
    Emberek! Hogy mi történt velem: az egyik antikvárionban vettem egy pár komolyzenei -bakelit- lemezt (ez a komolyzenei fórum, ugye?). Otthon jobban megnéztem, és majdnem eldobtam a maradék hajam: Beethoven III. szimfóniáját Ferencsik János vezényli... Ja, és dedikálta is, ha jól nézem! Azt hiszem, a 200 Ft-ot megérte. Egyébként FJ 1907-ben született, tehát ő már valószínűleg nem dedikál semmit. Üdv: npp
  • blackgamer
    #154
    néha odakapcsolok, de általában csellózás vagy más számomra nehezen befogadható műsor megy, persze lehet jók csak nem tudom mit érdemes megnézni
  • Dougie
    #153
    a Mezzo tv csatornát szoktátok nézni, vagy a Bartók Rádió hallgatni?

    mert én mostanában szinte egyáltalán nem hallgatok semmilyen rádiót, de a Mezzot szoktam nézni, ha van időm, el lehet csípni rajta jó dolgokat (bár inkább előre ki szoktam nézni, hogy mit akarok rajta megnézni)

    múltkor pl. Beethoven mind a kilenc szimfóniáját leadták egymás után, de lemaradtam róla, bár biztos ismétlik valamikor még
  • debussy
    #152
    Hát ilyenkor jó erre felé lakni...
    31-én sztm én is megyek, gyertek ti is, ha tudtok.
  • Dougie
    #151
    nagyon jók lesznek, tényleg érdemes lenne elmenni

    (már megint a pestiek járnak jól...)
  • debussy
    #150
    Egyébként jó koncertek vannak a régi Zeneakadémián, a diákjegy minimális, és például 31-én is jó darabok lesznek. (Csak nem szabad egyedül menni, mert kicsit lehangoló, hogy egyedül te vagy fiatal...) :)
  • blackgamer
    #149
    valahonnan a fülemben volt a dallam :)
    egyébként jó nyugtató
  • debussy
    #148
    Az rendben van, hogy Salieri szemszögére épül a film, de az teljes tévedés például, hogy ő volt a titkos megrendelője a Requiemnek, de tény, hogy jó film, úgyhogy nem is akarok kötekedni:)
    Én is szeretem a másik két Rachmaninov zongoraversenyt is, főleg a másodikat.
    Saint Saens, Állatok farsangját szeretitek? Itt van például az Aquarium, biztos mindenki ismeri, de ennek a "klippje" is szép
  • Dougie
    #147
    ismerem (egyébként érdemes az egész 2. és a 3. zongoraversenyt is végighallgatni, fantasztikusan jó)
    az Amadeusban persze hogy vannak csúsztatások (a valósághoz képest), mert az egész film Salieri szemszögéből mutatja be, ahogy ő látta Mozartot (eleve az egész történetet ő meséli el, a film eleje és vége egyértelműen erre utal), tehát ebben az esetben nem lehet a nem hitelességet felróni, mert nem csak egy egyszerű Mozart életrajzi filmről van szó
  • debussy
    #146
    Az Amadeust csak félig láttam, de állítólag nem teljesen hiteles. Kár.
    A Ragyogj-ot viszont megnéztem és az eszméletlen jó volt. :)
    új kedvenc: Rachmaninov/1, második fele
    èrdemes végighallgatni, szerintem zseniális... Mi a véleményetek?
  • McGrady
    #145
    az Amadeust én is szerettem, nagyon jó film.
  • Dougie
    #144
    igen, a Beethoven árnyékában tényleg nem jó film (nem méltó Beethovenhez, hogy róla csak egy ilyen gyenge filmet tudtak összehozni), ellenben az Amadeus zseniális alkotás, és még a Ragyogj (Shine) is tetszett nekem (ebben a témakörben)
  • debussy
    #143
    Hát a Szpilman-könyvet tudom ajánlani, mert tényleg jó (ebből készítették A Zongoristát), de a Ciffra György: Rózsák és ágyúk is nagyon élvezhető.
    A filmekkel viszont úgy vagyok, hogy van jó is, meg nagyon rossz is. A zongorista és a Kék rapszódia (Gershwinről) nagyon tetszett, de például a Beethowen árnyékában nem csak unalmas, de még a valóságtól is eltér.
  • blackgamer
    #142
    eddig csak tudósokról olvastam, de nyitott vagyok a témára :)
  • debussy
    #141
    Egyébként szerettek életregényt olvasni zeneszerzőkről, zenészekről? Én idáig Verdiről, Bachról, Cziffra Györgyről és W³adys³aw Szpilmanról olvastam ilyen könyvet és nagyon elveztem. Tipikusan "kellemest a hasznossal" eset:)
    Mi a ti véleményetek?
  • Narxis
    #140
    Még nekem is van egy barátom aki 10 évig zongorázott de ma már inkább harsonázik, őt megkérdezem, ha ő se tud ajánlani valakit akkor téged.
  • debussy
    #139
    Teljesen igaz...
    Akiben nincs meg az a valami, ami a zenéléshez kell és nem szereti azt, amit csinál az inkább csak hallgassa azt...
  • Dougie
    #138
    igaz, persze egy 8 évestől nem is várható el, hogy át tudja adni mindazt, ami a hangokon kívül benne van egy-egy darabban (úgyhogy ilyen szempontból egyik sem könnyű, mert nem csak hangok egymásutániságáról van szó)

    ezt talán Schiff András fogalmazta meg frappánsan egyszer:
    Akár egy majmot is be lehetne tanítani arra, hogy egy darabot eljátszon. A megfelelő hangokat lenyomja egymás után, és a tempó is jó legyen. De ettől ez még nem művészet, ez csak mechanika.
  • debussy
    #137
    Bocs, a második része lemaradt. :)
  • debussy
    #136
    Nos Dougie, abban egyetértünk, hogy Rachmaninov és Liszt remek zeneszerzök, nekem is a kedvenceim, de az említett Chopin noktürnnel kapcsolatban más a véleményem. Elöször is nekem nem igazán tetszett a 8 éves lány elöadásában. Ehhez a darabhoz olyan érzelmi érettség kell, ami annak a lánynak még nem volt és szerintem ez a darab is tartalmaz ´nehéz feladatokat´. Èn most egyszerre tanulom ezt a darabot és a Kék rapszódia 1 2 -át és ugyanúgy kihívás mind a kettö...
  • debussy
    #135
    blackgamer, örülök, hogy tetszik! Szerintem fantasztikus darab, érdemes Rachmaninov-ot hallgatni:)
  • debussy
    #134
    Hát én messze lakom Szegedtöl, de van egy ismerösöm, aki tanult ott zongorázni, ha akarod, megkérdezem, hogy mi a volt tanára száma...
  • kirol
    #133
    Zsírul elvagy! :D
  • Dougie
    #132
    ebből a felülnézetes képből látszik, hogy menniyre egyszerű ez

    még a Holdfényszonátát is meg lehet tanulni (sok gyakorlással) ebből a vidóból, bár ez kicsit nehezebb, de sokat segít, aki meg akarja tanulni
  • Dougie
    #131
    kezdésnek én Chopin valamelyik lassabb (és rövidebb) etűdjét vagy prelűdjét ajánlanám (pl. ezt (Prelude e minor Op.28-4) ezt viszonylag kevés gyakorlással könnyű lejátszani (csak a sikerélmény kedvéért)
    vagy valamelyik noktürnjét pl. ez egy szép darab (amit a Zongorista című filmben is játszották, többek között), még egy 8 éves kislány is le tudja játszani (persze nem elég hozzá egy kb. négy oktávos hangszer, mert vannak benne magas hangok is) vagy itt van felülnézetből ugyanaz a darab kicsit gyorsabban
  • Dougie
    #130
    bár bizonyos részeket túl gyorsan játszik, az tény
  • Dougie
    #129
    Érdekes, hogy Rachmaninovot meg Lisztet említitek - nagy kedvenceim nekem is (meg még mások is, pl. Beethoven, Schubert, Chopin).

    Nekem Liszttől a kedvencem a H-moll szonáta (4 részes, érdemes végighallgatni kb. fél óra, bár igencsak összetett (és grandiózus), többek között ezért is nehezen "adja meg magát" - én is csak többszöri hallgatásra éreztem rá az ízére, de akkor nagyot ütött, azóta imádom) mellékesen ezt a művet Liszt Schumannak ajánlotta (viszonozva a C-dúr fantáziát, amit Schumann ajánlott neki), de Schumann (akkoriban már nem volt valami túl jól) és a feleségének (szintén zeneszerző Clara) egyáltalán nem tetszett (sőt, bírálta is), akkoriban a zenekritikusok sem tartották sokra ezt a művet, ráadásul állítólag Brahms elaludt rajta, később Bartók is beismerte, hogy elsőre egyáltalán nem szerette (és nem értette). Egyedül Wagner méltatta a darabot.
    Majd jóval később (újra) felfedezték, és manapság már ezt a művet tartják Liszt egyik legjobbjának.

    Azóta sokan megpróbálkoztak már az előadásával (de keveseknek sikerült igazán, mert vannak benne olyan részek amik kifejezetten nehezek, és még nehezebben lehet átadni az erzést, ami a műben rejtőzik)
    Itt egy viszonylag elfogadható (persze nem tökéletes) előadással találkozhatunk Yundi Li interpretálásában.
  • blackgamer
    #128
    tényleg nagy különbégek vannak az előadók között, Liszt - Magyar rapszódiákat megszoktam Cziffra György előadásában, szerintem jól "hangsúlyoz" és amikor modjuk egy távolkeleti adja elő ugyanazt a darabot teljesen másként értelmezi
    például Espagnole Vadim Chaimovich előadásában annyira gyors, szinte már zavar a kapkodása, mások meg úgy játszanak mintha megaludna a szájukban a tej, Cziffra verzió a legjobb amit eddig hallottam
  • blackgamer
    #127
    sokszor meghallgattam és egyre jobban tetszik, ment is a kedvencek közé
    2:40-nél jól felerősödik meg a befejezés is karakteres
  • Narxis
    #126
    Már tanultam zongorán és trombitán kb. 5 éve hagytam abba. Zongorát szeretném folytatni és abszolút csak a magam szórakoztatására, itthon szeretnék elzongorázni pár darabot, csak szüleim azt mondták, hogy hülyeség aztán abbahagytam így most lenne mit bepótolnom. :/ Hát ha van vizsga akkor marad a magántanár, semmi kedvem vizsgázgatni mert lámpalázas vagyok. Szegeden vagy környékén hol találok? Próbáltam neten keresni, meg a helyi újságokban az Oktatás résznél, de nem találtam.
  • debussy
    #125
    A zeneiskolákban kötelezö a vizsga, de nem szoktak osztályzatot adni. Eljátszol pár darabot a hangszereden és az egésznek inkább koncerthangulata van, mint vizsga... De ha teljesen kezdö vagy, akkor lehet, hogy jobb lenne egy magántanár, mert az elméletet 7 éves kortól szokták tanulni kb 6 éven kersztül és nem tudom, hogy te hogy tudnál bekapcsolódni. A mi zenesulinkban így van, de lehet, hogy máshol nem..
    Remélem segítettem vmt.. Milyen hangszeren szeretnél tanulni?
  • Narxis
    #124
    Nekem nagyon tetszik! Amúgy jár itt valaki zenesuliba? Nem olyanba ami pl. napi 4-5 órát kell lenni mint rendes suliba hanem, pl. délutánonként vannak a foglalkozások. Kötelezőek a vizsgák ilyen helyeken vagy be lehet járni "csak" tanulni? Mert engem csak ez tart vissza attól, hogy beiratkozzak egyikbe. Ha kötelező a vizsga akkor lehet magántanárt választok. :S
  • debussy
    #123
    Szerintem ez a világ legszomorúbb zongoradarabja. Mit szóltok hozzá?Rachmaninov
  • htr93
    #122
    Izé én zenesuliban hallgatok. kell mindenórán, és van ami tényleg szép, és van, ami tényleg szép és ismerem is, de ezek mozartok. pl. C-dúr zongoraverseny, meg hú basszus nemtom a címeit. ilyenek hogy g+ddúr+moll szimfónia meg szonáta meg hajjh.
  • blackgamer
    #121
    köszi a tippet! négy évig zongoráztam, de már nagyon rég volt, még alsós voltam, azóta nem is nyúltam a hangszerhez
    majd beszámolok hogy mire jutok :)
  • debussy
    #120
    Néha engem is meglep egy-egy darab elődása különböző előadóktól, de nagyon hasznos tud lenni.
  • debussy
    #119
    Ezt is tanultam és szerintem nem annyira nehéz, de az előjegyzésben 4 kereszt van, ami eléggé meg fogja nehezíteni a dolgod, ha régóta nem zongorázol. Egyébként a zongoraátirat csak 3 oldal, úgyhogy nem olyan vész. Ha nem megy próbáld meg először inkább a következő darabot: J. S. Bach: Praeludium BWV 846 c-dúr. Könnyebb, de szép.
    Hány évig zongoráztál?
    Sok sikert az újrakezdéshez, jó döntés:)
  • blackgamer
    #118
    tényleg? hú, akkor benne lehetsz a témában
    gondolkodok hogy újra elkezdek zongorázni, Beethoven - Moonlight Sonata amit kinéztem, mennyire lehet nehéz?
    az ajánlott oldalt átböngészem... köszi
  • Dougie
    #117
    nagyon jó oldal
    bár sokszor kicsit másképp játszák az egyes darabokat, mint amit én megszoktam, de néha meg lehet hallgatni többféle előadó tolmácsolásában ugyanazt a művet, szóval jó (bár többször találkoztam olyannal, hogy túl gyorsan (vagy éppen túl lassan) játszották a műveket, ezáltal egész más lett a kicsengése, de azért még élvezhető)
    az oldal kotta részlege is kifejezetten jó, egy csomó minden megvan ott, és néha még írnak is az egyes művekről pár érdekes dolgot, és a zeneszerzőkről is viszonylag sokat - szóval köszi
  • Narxis
    #116
    Ezt én rengetegszer hallgattam, nem vagyok depis vagy emos vagy bármi ilyen. Egyszerűen nagyon tetszik.