1129
Neumann János, Nikola Tesla, Albert Einstein
  • ys3
    #447
    A program síkhullámokat ad össze, aminek az eredménye a zöld hullámcsomag, ami térben behatárolható, holott a síkhullámok az egész teret kitöltik. Jelenleg 100 féle különböző frekvenciájú rezgést ad össze. Minél több összetevőböl áll a hullámcsomag, annál simább lesz körülötte a tér.
    Ha a kétréses kisérletet így szemléljük, akkor mindjárt nem annyira érthetetlen az egész. A fényforrás elektromágneses síkhullámokat sugároz, amelyek mindkét résen áthaladnak, emiatt természetesen interferálnak. A síkhullámok összege egy hullámcsomag, ami már térbelileg lokalizálható, de a kialakulását az összes síkhullámösszetevő befolyásolja.

    Tehát ha azt mondom, hogy a fény valójában /sok/ elektromágneses síkhullám, legalább annyira igazam van, mint amikor azt mondom, hogy egy térbelileg behatárolható részecske, amit fotonnak nevezünk.
    A kvantummechanika sokkal érthetőbbé válik, ha matematikával közelítünk hozzá.
  • ys3
    #446


    //cc xx.cpp /usr/X11R6/lib/libX11.so.6.2 -lm

    #include <stdio.h>
    #include <stdlib.h>
    #include <math.h>


    #include <X11/Xlib.h>
    #include <assert.h>
    #include <unistd.h>

    #define NIL (0)


    int __gxx_personality_v0;
    Display *dpy;
    Window w;
    GC gc;

    void pixel(int x,int y,int color)
    {
    XSetForeground(dpy,gc,color);
    XDrawPoint(dpy, w, gc, x,y);
    }
    int main()
    {
    dpy = XOpenDisplay(NIL);
    w = XCreateSimpleWindow(dpy, DefaultRootWindow(dpy), 0,0, 1000, 700, 0,0,0);

    XSelectInput(dpy, w, StructureNotifyMask);
    XMapWindow(dpy, w);

    gc = XCreateGC(dpy, w, 0, NIL);
    XSetForeground(dpy,gc,0x0007c0);

    for(;;) {
    XEvent e;
    XNextEvent(dpy, &e);
    if (e.type == MapNotify)
    break;
    }


    for(int x=0;x<10000;x++)
    {
    float amp=0.0;

    for(int i=0;i<100;i++)
    {
    float a=sin((float)(x-5000)*M_PI/(50.0+(float)i/4.0));
    amp+=a;

    if(i/10==0)
    pixel(x/10,300+(int)(a*80),0xff0000);
    }
    pixel(x/10, 150+(int)(amp) ,0x00ff00);
    }
    XFlush(dpy);
    getchar();

    return 0;
    }
  • tomcat1
    #445
    Tudod, ez olyan, mint a tőzsdén a kitörés. Mindig utólag derül ki, hogy mi volt valójában!
    Komolyra fordítva, /bizonyítás=megismétlés/nélkül semmit nem ér persze. De lehet még akkor sem, mert valószínüleg nem lessz rá elmélet.
  • gx111
    #444
    "fizika egyik alaptörvénye látszik megdőlni"

    Különben is mi az hogy látszik megdőlni?
    Megdőlt vagy nem?
  • gx111
    #443
    Próbáltam módosítani az egyenlőtlenséget, hogy illeszkedjen a QM görbére a bővített modell az egy csatornás kisérleteknél is.
    Mivel #428 első ábráján a sárga deadangle és a kék negatív csatorna közötti eloszlás (még) nem kiszámítható, emiatt nem alkalmazható a modellre az B.C.H.S.H. egyenlőtlenség. (33)(31)
  • gx111
    #442
    klasszikus EM: -0.197056
    QM joslat: 0.123347
    naiv modell: -0.016344
    modositott naiv modell: -0.174499

    http://www.drchinese.com/David/Aspect.pdf

    Nos az egycsatornás kisérletre felírt Bell-egyenlőséget nem sérti a modell. De a kétcsatornásnál megyőzően sérti.
    A hiba oka az lehet, hogy a kék terület miatt nem úgy esnek ki a negatív csatornák, mint ahogy azt Aspect ebben(http://arxiv.org/pdf/quant-ph/0402001) a pdf-ben a 18,oldalon a (31) résznél leírta.

    De én új egyenlőtlenséget nem tudok felállítani, az a feladat másra vár.



    double Nab=0;
    double Na2b=0;
    double Nab2=0;
    double Na2b2=0;


    void N_1(double a,double b,double a2,double b2,int no_polarizer)
    {
    Nab=0.0;
    Na2b=0.0;
    Nab2=0.0;
    Na2b2=0.0;


    for(int i=0;i<50000;i++) {
    double foton_pair_pol=(double)(rand()%360);
    int amp;
    int channel_a=0;
    int channel_a2=0;
    int channel_b=0;
    int channel_b2=0;



    if(50<rand()%100) {
    amp=(int)(97.0*pow(cos((double)(a-foton_pair_pol)*radian),2.0));
    if(no_polarizer&1) channel_a=1;
    else
    if(amp>(rand()%100)) {channel_a=1;if(qm) foton_pair_pol=a;}
    }
    else
    {
    amp=(int)(97.0*pow(cos((double)(a2-foton_pair_pol)*radian),2.0));
    if(no_polarizer&1) channel_a2=1;
    else
    if(amp>(rand()%100)) {channel_a2=1;if(qm) foton_pair_pol=a2;}
    }


    if(50<rand()%100) {
    amp=(int)(97.0*pow(cos((double)(b-foton_pair_pol)*radian),2.0));
    if(no_polarizer&2) channel_b=1;
    else
    if(amp>(rand()%100)) channel_b=1;
    }
    else {
    amp=(int)(97.0*pow(cos((double)(b2-foton_pair_pol)*radian),2.0));
    if(no_polarizer&2) channel_b2=1;
    else
    if(amp>(rand()%100)) channel_b2=1;
    }


    if(channel_a)
    if(channel_b) Nab+=1.0; //++

    if(channel_a)
    if(channel_b2) Nab2+=1.0; //++

    if(channel_a2)
    if(channel_b) Na2b+=1.0; //++

    if(channel_a2)
    if(channel_b2) Na2b2+=1.0; //++
    }
    }

    void N_2(double a,double b,double a2,double b2,int no_polarizer)
    {
    Nab=0.0;
    Na2b=0.0;
    Nab2=0.0;
    Na2b2=0.0;



    for(int i=0;i<50000;i++) {
    double foton_pair_pol=(double)(rand()%360),dif;
    int channel_a=0;
    int channel_a2=0;
    int channel_b=0;
    int channel_b2=0;



    if(50<rand()%100) {
    dif=fabs(a-foton_pair_pol+scatter(scatter_angle));
    if(dif>=90.0&&dif<=270.0) dif=abs(180.0-dif);
    if(dif>=270.0) dif=abs(dif-360.0);

    if(no_polarizer&1) channel_a=1;//{if(67>rand()%100)?
    else
    if(dif<(double)angle_limit) channel_a=1;
    }
    else {
    dif=fabs(a2-foton_pair_pol+scatter(scatter_angle));
    if(dif>=90.0&&dif<=270.0) dif=abs(180.0-dif);
    if(dif>=270.0) dif=abs(dif-360.0);

    if(no_polarizer&1) channel_a2=1;
    else
    if(dif<(double)angle_limit) channel_a2=1;
    }
    if(50<rand()%100) {
    dif=fabs(b-foton_pair_pol+scatter(scatter_angle));
    if(dif>=90.0&&dif<=270.0) dif=abs(180.0-dif);
    if(dif>=270.0) dif=abs(dif-360.0);

    if(no_polarizer&2) channel_b=1;
    else
    if(dif<(double)angle_limit) channel_b=1;
    }
    else {
    dif=fabs(b2-foton_pair_pol+scatter(scatter_angle));
    if(dif>=90.0&&dif<=270.0) dif=abs(180.0-dif);
    if(dif>=270.0) dif=abs(dif-360.0);

    if(no_polarizer&2) channel_b2=1;
    else
    if(dif<(double)angle_limit) channel_b2=1;
    }


    if(channel_a)
    if(channel_b) Nab+=1.0; //++

    if(channel_a)
    if(channel_b2) Nab2+=1.0; //++

    if(channel_a2)
    if(channel_b) Na2b+=1.0; //++

    if(channel_a2)
    if(channel_b2) Na2b2+=1.0; //++
    }

    }

    int main(int argc, char* argv[])
    {
    double S=0.0,Naooboo,angle=22.5,a,a2,b,b2;

    //angle=67.5;

    a=0.0;
    b=angle;
    a2=angle*2.0;
    b2=angle*3.0;


    //experiments with one channel polarizer , pdf page 18 (31) (33)
    //1 bit = right polarizer removed
    //2 bit = left polarizer removed
    //oo = polarizer removed
    qm=0;
    N_1(a,b,a2,b2, 0);
    S=Nab-Nab2+Na2b+Na2b2;

    N_1(a,b,a2,b2, 2);
    S-=(Na2b2);//Na2 boo
    N_1(a,b,a2,b2, 1);
    S-=(Na2b); //Naoo b

    N_1(a,b,a2,b2, 1|2);//Naoo boo
    Naooboo=Nab;
    S/=Naooboo;

    printf("klasszikus EM: %f \n",S);


    qm=1;
    N_1(a,b,a2,b2, 0);
    S=Nab-Nab2+Na2b+Na2b2;

    N_1(a,b,a2,b2, 2);
    S-=(Na2b2);//Na2 boo
    N_1(a,b,a2,b2, 1);
    S-=(Na2b); //Naoo b

    N_1(a,b,a2,b2, 1|2);//Naoo boo
    Naooboo=Nab;
    S/=Naooboo;

    printf("QM joslat: %f \n",S);


    angle_limit=45,scatter_angle=0;
    N_2(a,b,a2,b2, 0);
    S=Nab-Nab2+Na2b+Na2b2;

    N_2(a,b,a2,b2, 2);
    S-=(Na2b2);//Na2 boo
    N_2(a,b,a2,b2, 1);
    S-=(Na2b); //Naoo b

    N_2(a,b,a2,b2, 1|2);//Naoo boo
    Naooboo=Nab;
    S/=Naooboo;

    printf("naiv modell: %f \n",S);


    angle_limit=30,scatter_angle=30;
    N_2(a,b,a2,b2, 0);
    S=Nab-Nab2+Na2b+Na2b2;

    N_2(a,b,a2,b2, 2);
    S-=(Na2b2);//Na2 boo
    N_2(a,b,a2,b2, 1);
    S-=(Na2b); //Naoo b

    N_2(a,b,a2,b2, 1|2);//Naoo boo
    Naooboo=Nab;
    S/=Naooboo;

    printf("modositott naiv modell: %f \n",S);

    }
  • gx111
    #441
    A másik témára vissza.
    Vannak olyan beamsplitterek, amelyek nem polarizálnak.
    Gyakorlatilag ezek is polarizálnak valamilyen mértékben, mivel tükrözésnél mindig fellép egy adott nagyságú polarizáció.


    Polarizált fényt sok egymásutáni tükrözéssel is elő lehet állítani.

    http://metal.elte.hu/~phexp/doc/huo/i4s1s5.htm
  • gx111
    #440
    A KÉT FOTON KÖZT SEMMILYEN TÁVOLI KAPCSOLATOT NEM KELL FELTÉTELEZNI.
  • gx111
    #439
    És azért nevezik EPR-kisérletnek,mert 1935-ben Einstein, Rosen és Podolsky felvetett egy gondolatkisérletet, ami a QM tejességét akarta cáfolni.
    Ezután Bell talált egy matematikai 'bizonyítékot' arra, hogy rejtett változós modell nem írhatja le helyesen ezeket a kisérleteket.

    Itt megtalálod az eredeti papirokat.
    http://www.drchinese.com/David/EPR_Bell_Aspect.htm

    Ebből nőtte ki magát az az értelmezés, hogy nincs a 'fotonnak' tulajdonsága, ameddig meg nem mérjük.


    Nos, nem biztos, hogy ez így van. Láthatóan sértheti egy rejtett paraméteres modell a Bell-egyenlőtlenségeket.
    Lehet, hogy a fotonnak tényleg nincs tulajdonsága mielőtt megmérnénk, de azért, mert a foton nincs is a mérés előtt. A mérésig a fény elektromágneses hullám. Annak viszont vannak jól meghatározott tulajdonságai.
  • gx111
    #438
    http://index.hu/tech/tudomany/holo0626/

    Alain Aspect kisérletében egy atomi bomlásból származó két foton két ellentétes irányban távozik. Ezek olyan statisztikát adnak, ami nem értelmezgető klasszikus statisztika eredményként.(Eddig nem lehetett.)
    Ez a kék vonal (EM).
    Aspect a pdf-ben bemutat egy rejtett paraméteres 'naiv' modellt, ami a világoskék görbét adja. Ez már felmegy egészen 2-ig, ami a Bell-egyenlőtlenség határa. Eddig azt állították, hogy rejtett paraméteres modell S() értéke nem mehet 2 fölé.

    Nos, amit látod, mehet, sőt majdnem olyan görbét ad, mint a piros kvantummechanika (QM).

    Tehát a világnak nem kell hologramnak lennie, se szuperdetermináltnak.
  • gx111
    #437
    Négy fény-modell Bell-tesztje kétcsatornás EPR kisérlet szimulációjával.
  • gx111
    #436
    Olvasd el a PDF-et. Ha nem érted, akkor nem neked szól a program.
    ;)
  • gx111
    #435
    Nézzük meg, hogy viselkedik egy sugárosztó, vagyis a beamsplitter.

    http://www.cvilaser.com/Catalog/Pages/Template1.aspx?pcid=139


    Látható, hogy két egymásra merőleges összetevőre bontja a fény elektromos vektorát. Ezt figyelembe véve könnyű belátni, hogy az esetek nagy többségében az egyik ágban mindig nagyobb lesz a fény elektromos terének amplitudója, mint a másikban. Ez azt vonja maga után, hogy az egyik ágban legtöbbször nagyobb a detektor megszólalásának az esélye.

    Klasszikus EM térrel ugyan olyan jól leírhatóak az egyfotonos kisérletek, mint a QM-val.
  • tomcat1
    #434
    Ebből mit kellene létni?
  • gx111
    #433
    Más.
    A fénynek fotonos és a klasszikus elektromágneses értelmezése közti külömbség a legjobban az egy fotonos interferencia-kisérleteknél látható. Például a Michelsol-interferométerben ahhoz, hogy interferenciát kapjunk a fénynek mind a két kart be kell járnia. Márpedig interferencia akkor is előáll, ha olyan kicsi a fény intenzitása, hogy biztosan csak egy fotonnyi energia van a berendezésben. Szándékosan nem írtam azt, hogy 'egy foton'.

    Vajon ez értelmezhető valamilyen módon a régi EM hullám segítségével?


  • gx111
    #432
  • gx111
    #431
    Alain Aspect
    BELL’S THEOREM : THE NAIVE VIEW OF AN EXPERIMENTALIST

    http://arxiv.org/pdf/quant-ph/0402001
  • gx111
    #430

    #include<stdlib.h>
    #include<math.h>

    double pi=3.1415926;
    double radian=3.1415926*2.0/360.0;
    int qm=0;
    int angle_limit=36,scatter_angle=24;

    /*_______________________________________*/
    /* */
    /*_______________________________________*/
    void pixel(int x,int y,int color)
    {
    Form1->Canvas->Pixels[x][y]=color;
    }
    double scatter(int delta)
    {
    if(delta==0) return 0;

    return (double)(-delta+(rand()%(2*delta)));//+-delta
    }

    /*_______________________________________*/
    /* pdf page 15 (28)egyenlet */
    /* Npp-Npn-Nnp+Nnn */
    /* E = _______________ /a,b szogre/ */
    /* Npp+Npn+Nnp+Nnn */
    /*_______________________________________*/
    double E(int Npp,int Npn,int Nnp,int Nnn)
    {
    double div_v=(Npp+Npn+Nnp+Nnn);
    if(div_v==0) return 0;

    return (double)(Npp-Npn-Nnp+Nnn)/div_v;
    }


    double S_1(double a,double b,double a2,double b2)
    {
    int Nab[4]={0,0,0,0};
    int Na2b[4]={0,0,0,0};
    int Nab2[4]={0,0,0,0};
    int Na2b2[4]={0,0,0,0};


    for(int i=0;i<20000;i++) {
    double foton_pair_pol=(double)(rand()%360);
    int amp;
    int channel_a=0;
    int channel_a_=0;
    int channel_a2=0;
    int channel_a2_=0;
    int channel_b=0;
    int channel_b_=0;
    int channel_b2=0;
    int channel_b2_=0;



    if(50<rand()%100) {//right side photon a polarizer
    amp=(int)(97.0*pow(cos((double)(a-foton_pair_pol)*radian),2.0));
    if(amp>(rand()%100)) {channel_a=1;if(qm) foton_pair_pol=a;}/*qm: spooky action at a distance"*/
    else {channel_a_=1;if(qm) foton_pair_pol=a+90.0;}
    }
    else //right side photon a2 polarizer
    {
    amp=(int)(97.0*pow(cos((double)(a2-foton_pair_pol)*radian),2.0));
    if(amp>(rand()%100)) {channel_a2=1;if(qm) foton_pair_pol=a2;}
    else {channel_a2_=1;if(qm) foton_pair_pol=a2+90.0;}
    }
    //if qm=1 foton_pair_pol changed /spooky action at a distance/


    if(50<rand()%100) {//left side photon b polarizer
    amp=(int)(97.0*pow(cos((double)(b-foton_pair_pol)*radian),2.0));
    if(amp>(rand()%100)) channel_b=1;
    else channel_b_=1;
    }
    else { //left side photon b2 polarizer
    amp=(int)(97.0*pow(cos((double)(b2-foton_pair_pol)*radian),2.0));
    if(amp>(rand()%100)) channel_b2=1;
    else channel_b2_=1;
    }

    if(channel_a)
    if(channel_b) Nab[0]++; //++

    if(channel_a)
    if(channel_b_) Nab[1]++; //+-

    if(channel_a_)
    if(channel_b) Nab[2]++; //-+

    if(channel_a_)
    if(channel_b_) Nab[3]++; //--



    if(channel_a)
    if(channel_b2) Nab2[0]++; //++

    if(channel_a)
    if(channel_b2_) Nab2[1]++; //+-

    if(channel_a_)
    if(channel_b2) Nab2[2]++; //-+

    if(channel_a_)
    if(channel_b2_) Nab2[3]++; //--


    if(channel_a2)
    if(channel_b) Na2b[0]++; //++

    if(channel_a2)
    if(channel_b_) Na2b[1]++; //+-

    if(channel_a2_)
    if(channel_b) Na2b[2]++; //-+

    if(channel_a2_)
    if(channel_b_) Na2b[3]++; //--


    if(channel_a2)
    if(channel_b2) Na2b2[0]++; //++

    if(channel_a2)
    if(channel_b2_) Na2b2[1]++; //+-

    if(channel_a2_)
    if(channel_b2) Na2b2[2]++; //-+

    if(channel_a2_)
    if(channel_b2_) Na2b2[3]++; //--
    }
    double S=0.0;

    /*_______________________________________*/
    /* */
    /* pdf page 10 (21) egyenlet */
    /* S = E(a,b)-E(a,b2)+E(a2,b)+E(a2,b2) */
    /*_______________________________________*/
    S+=E(Nab[0],Nab[1],Nab[2],Nab[3]);
    S-=E(Nab2[0],Nab2[1],Nab2[2],Nab2[3]);
    S+=E(Na2b[0],Na2b[1],Na2b[2],Na2b[3]);
    S+=E(Na2b2[0],Na2b2[1],Na2b2[2],Na2b2[3]);


    return S;
    }

    double S_2(double a,double b,double a2,double b2)
    {
    int Nab[4]={0,0,0,0};
    int Na2b[4]={0,0,0,0};
    int Nab2[4]={0,0,0,0};
    int Na2b2[4]={0,0,0,0};


    for(int i=0;i<20000;i++) {
    double foton_pair_pol=(double)(rand()%360),dif;
    int channel_a=0;
    int channel_a_=0;
    int channel_a2=0;
    int channel_a2_=0;
    int channel_b=0;
    int channel_b_=0;
    int channel_b2=0;
    int channel_b2_=0;


    if(50<rand()%100) {//right side photon a polarizer
    dif=fabs(a-foton_pair_pol+scatter(scatter_angle));
    if(dif>=90.0&&dif<=270.0) dif=abs(180.0-dif);
    if(dif>=270.0) dif=abs(dif-360.0);

    if(dif<(double)angle_limit) channel_a=1;
    if(dif>(double)(90-angle_limit)) channel_a_=1;
    }
    else { //right side photon a2 polarizer
    dif=fabs(a2-foton_pair_pol+scatter(scatter_angle));
    if(dif>=90.0&&dif<=270.0) dif=abs(180.0-dif);
    if(dif>=270.0) dif=abs(dif-360.0);

    if(dif<(double)angle_limit) channel_a2=1;
    if(dif>(double)(90-angle_limit)) channel_a2_=1;
    }
    //foton_pair_pol NOT changed!!

    if(50<rand()%100) { //left side photon b polarizer
    dif=fabs(b-foton_pair_pol+scatter(scatter_angle));
    if(dif>=90.0&&dif<=270.0) dif=abs(180.0-dif);
    if(dif>=270.0) dif=abs(dif-360.0);

    if(dif<(double)angle_limit) channel_b=1;
    if(dif>(double)(90-angle_limit)) channel_b_=1;
    }
    else { //left side photon b2 polarizer
    dif=fabs(b2-foton_pair_pol+scatter(scatter_angle));
    if(dif>=90.0&&dif<=270.0) dif=abs(180.0-dif);
    if(dif>=270.0) dif=abs(dif-360.0);

    if(dif<(double)angle_limit) channel_b2=1;
    if(dif>(double)(90-angle_limit)) channel_b2_=1;
    }


    if(channel_a)
    if(channel_b) Nab[0]++; //++

    if(channel_a)
    if(channel_b_) Nab[1]++; //+-

    if(channel_a_)
    if(channel_b) Nab[2]++; //-+

    if(channel_a_)
    if(channel_b_) Nab[3]++; //--



    if(channel_a)
    if(channel_b2) Nab2[0]++; //++

    if(channel_a)
    if(channel_b2_) Nab2[1]++; //+-

    if(channel_a_)
    if(channel_b2) Nab2[2]++; //-+

    if(channel_a_)
    if(channel_b2_) Nab2[3]++; //--


    if(channel_a2)
    if(channel_b) Na2b[0]++; //++

    if(channel_a2)
    if(channel_b_) Na2b[1]++; //+-

    if(channel_a2_)
    if(channel_b) Na2b[2]++; //-+

    if(channel_a2_)
    if(channel_b_) Na2b[3]++; //--


    if(channel_a2)
    if(channel_b2) Na2b2[0]++; //++

    if(channel_a2)
    if(channel_b2_) Na2b2[1]++; //+-

    if(channel_a2_)
    if(channel_b2) Na2b2[2]++; //-+

    if(channel_a2_)
    if(channel_b2_) Na2b2[3]++; //--
    }
    double S=0.0;

    /*_______________________________________*/
    /* */
    /* pdf page 10 (21) egyenlet */
    /* E(a,b) -E(a,b2) +E(a2,b) +E(a2,b2) */
    /*_______________________________________*/
    S+=E(Nab[0],Nab[1],Nab[2],Nab[3]);
    S-=E(Nab2[0],Nab2[1],Nab2[2],Nab2[3]);
    S+=E(Na2b[0],Na2b[1],Na2b[2],Na2b[3]);
    S+=E(Na2b2[0],Na2b2[1],Na2b2[2],Na2b2[3]);


    return S;
    }
    int main2(int argc, char* argv[])//grafikus verzió
    {
    double S=0.0,angle=22.5,a,a2,b,b2;

    for(int y=150;y<350;y+=1)//coordinate system
    for(int x=0;x<90*5;x+=10*5)
    pixel(x,y,0x005500);



    for(int x=0;x<90*5;x+=1){ // 90 fokig, 0.2 felbontassal
    angle=(double)x*0.2;
    a=0.0;
    b=angle;
    a2=angle*2.0;
    b2=angle*3.0;

    pixel(x,250,0x00aa00);//0
    pixel(x,250-50,0x005500);
    pixel(x,250+50,0x005500);
    pixel(x,250-50*2,0x00aa00);//+-2 Bell limit green
    pixel(x,250+50*2,0x00aa00);



    qm=0;
    S=S_1(a,b,a2,b2);
    pixel(x,250-(int)(S*50.0),0xff0000);//blue classical EM wave

    qm=1;
    S=S_1(a,b,a2,b2);
    pixel(x,250-(int)(S*50.0),0x0000ff);//red QM

    angle_limit=45,scatter_angle=0;
    S=S_2(a,b,a2,b2);
    pixel(x,250-(int)(S*50.0),0xffff00);//lightblue naiv modell

    angle_limit=30,scatter_angle=30;
    S=S_2(a,b,a2,b2);
    pixel(x,250-(int)(S*50.0),0x00ffff);//yellow extended modell
    }
    }
    int main(int argc, char* argv[])// konzolos verzió
    {
    double S=0.0,angle=22.5,a,a2,b,b2;

    a=0.0;
    b=angle;
    a2=angle*2.0;
    b2=angle*3.0;



    //pdf ketcsatornas eredmeny (37)(38)egyenlet
    qm=0;
    S=S_1(a,b,a2,b2 );
    printf("klasszikus EM: %f \n",S);


    qm=1;
    S=S_1(a,b,a2,b2 );
    printf("QM joslat: %f \n",S);


    angle_limit=45,scatter_angle=0;
    S=S_2(a,b,a2,b2 );
    printf("naiv modell: %f \n",S);


    printf("bovitett naiv modell: \n");
    for(int i=20;i<40;i+=2)
    for(int j=20;j<40;j+=2) {
    angle_limit=i,scatter_angle=j;

    S=S_2(a,b,a2,b2 );
    if(S>2.65)
    if(S<2.75)
    printf("S: %f hatar: %d szoras: %d szogosszeg: %d\n",S,i,j,i+j);
    }


    return 0;
    }



    eredmény:

    klasszikus EM: 1.339719
    QM joslat: 2.715370
    naiv modell: 2.042465
    bovitett naiv modell:
    S: 2.714353 hatar: 20 szoras: 36 szogosszeg: 56
    S: 2.667092 hatar: 22 szoras: 36 szogosszeg: 58
    S: 2.731006 hatar: 24 szoras: 34 szogosszeg: 58
    S: 2.654474 hatar: 28 szoras: 32 szogosszeg: 60
    S: 2.658653 hatar: 30 szoras: 30 szogosszeg: 60

    S: 2.749185 hatar: 34 szoras: 24 szogosszeg: 58
    S: 2.676967 hatar: 36 szoras: 22 szogosszeg: 58

  • gx111
    #429
    A modell egyszerűen krvajó.

    Nem állítom, hogy tényleg így működik a foton-polarizátor kölcsönhatás, de tény, hogy rejtett paraméteres modell is sértheti a Bell-egyenlőtlenséget.
    Minden szabály alól van kivétel.

    A két foton akkor is viselkedhet úgy, mint egy EPR-pár, ha csak geometriai kapcsolat van a polarizációs tengelyük közt.
    Egyszerűbben mondva éleg, ha csak azonos irányba állnak, és a foton csak akkor tud átmenni a polarizátoron, ha az elektromos terének a rezgési iránya a piros szögtartományba esik.

  • gx111
    #428



  • Albertus
    #427

    Látom már, itt akadt még "ződebb" tudor is..
  • hornet9
    #426
    Magyar szövegértelmezési gyakorlat következik.
    " (Azt már meg sem említem, hogy a késleltetett választásos kisérletnél időbeli visszahatásról is beszélnek, ami teljes képtelenség.)"

    "beszélnek" jelentése:
    http://en.wikipedia.org/wiki/Transactional_interpretation

    "képtelenség" jelentését lásd értelmező szótár.

    A QM általánosan elfogadott értelmezése szerint NINCS IDŐBELI VISSZAHATÁS, anélkül is magyarázható a késleltetett választásos kisérlet.

    LOL
  • hornet9
    #425

    'BMW JEL'
    http://www.sg.hu/galeria/1189146266/11891462661189324839.gif
    (from http://www.c-parr.freeserve.co.uk/quantum/ch9.htm)
  • hornet9
    #424
    Alain Aspect PDF

    http://arxiv.org/pdf/quant-ph/0402001
  • hornet9
    #423
    Juteszembe

    http://hyperphysics.phy-astr.gsu.edu/hbase/spin.html

    sqrt(3)/2 = sin(60)
    és görbém is akkor illeszkedik jól, ha a két érték összege 60 fok.

    Ezek a véletlenek. De biztos csak véletlen.
  • hornet9
    #422
    Ugyse érdekel senkit, csak berakom..

    Aspect modell:
    http://www.sg.hu/galeria/1189146266/11891462661189320029.gif
    módositott modell:
    http://www.sg.hu/galeria/1189146266/11891462661189320035.gif

    szimuláció
    http://www.sg.hu/galeria/1189146266/11891462661189320065.gif
    (Ha lemented, el tudod olvasni)

    Megnyerően illeszkedik a görbe a felső szakaszokon. A görbén alul a legtöbb beállításnál van egy jósolt zaj, ami a kisérletben meg is jelenik. Vannak értékek, ahol ez eltünik, de akkor felül nem teljes az illeszkedés. A modell ellenőrzése már nem az én dolgom.

    (Alain Aspect PDF 21.old figure-11)

  • hornet9
    #421
    Nem lehet tudni mikor indult a foton, nincs ember aki megmondja.
    Ennek fényében ez a cikk szenzációhajhászásnak tünik.
  • hornet9
    #420
    És azért se számolom ki, számoljátok ki magatoknak.
  • hornet9
    #419
    Következésképpen nem kell semmilyen távolhatást feltételezni a két foton közt ahhoz, hogy magyarázatot adjunk a kisérletre.
    Egyszerű geometriai kapcsolat van köztük és a polarizátorok között, amit a forrás határozott meg.

  • hornet9
    #418
    Az egyik lehetséges megoldás pont Aspect 'naiv' modellje lehet.
    Azt az egyenest rá lehet illeszteni a kvantummechanika által adott görbére egy elég egyszerű kiegészítéssel.

    Az a 45 fok, ami a modellben a polarizátor 'átengedési' határa, lejjebb kell 35-42 fokra venni. Ekkor még egyenes marad a vonal, de lesz egy holt terület.
    A görbület úgy érhető el, ha valamelyik polarizációs szögnek egy +-20 fok véletlen szórást adunk. Ekkor egy elég jól illeszkedő görbét kapunk.

    Következtetésképpen létezik rejtett paraméteres modell az EPR kisérletekre, ami miatt nem szügségszerű a lokalitás elvetése.
    A paraméterek megfelelő megválasztásával lehetséges, hogy a QM-nél pontosabb jóslatokat ad, hiszen Aspect írta, hogy a kisérletben kapott görbe nem egyezik teljesen az ideális mérésre adott QM görbével.

    Nem elvetni kell dolgokat, meg nyilvánvaló értelmetlenségeket elfogadni, hanem számolni.
  • hornet9
    #417
    Einstein azt a feltevést tette, hogy nem lehet teljes a kvantummechanika leírása, mivel valahogy értesülnie kellene a másik mérési pontnak, hogy az egyik foton már átment egy adott irányú polarizátoron. Ezt valahogy azonnal közölnie kellene végtelen sebességgel, ami elég abszurd. (Azt már meg sem említem, hogy a késleltetett választásos kisérletnél időbeli visszahatásról is beszélnek, ami teljes képtelenség.)

    A jelenlegi álláspont: nincs lokalitás, a két foton egy mindegy milyen távol vannak egymástól.(ezt akár el is lehetne fogadni, mert miért ne, de hadd ne tegyem..)

    A kisérletet már megismételték több 10km-es optikai kábelekkel is.
    Itt már nehezen elképzelhető, hogy az egyik polarizátorról induló visszacsatolás hogy találja meg a másik mérőpontot.

    Ekkor csakis a forrásra visszahatás történhetne, mondjuk olyanformán, hogy az Y állású polarizátorról a beérkező hullám X tengelyirányú maradék komponense visszamenne (időben?haha) a forráshoz és átállítaná azt a polarizátor irányába, így már biztosan nem tudna a másik irányba haladó hullám egy 90 fokos polarizátoron átmenni.

    De ez sem tartható, mert ekkor az első polarizátort érő fotonok 100%-ának kellene átmennie azon. De ez nem így van.
  • hornet9
    #416
    Az egyik legjobb rejtettparaméteres modell Aspect leírásában megtalálható.
    "3.2. A (naive) example of supplementary parameters theory"

    Ezt többen 'újrafelfedezték' ilyesmi a 'chaotic ball' elmélet.(Caroline H Thompson), vagy a 'The Nodal Theory'
    (http://www.c-parr.freeserve.co.uk/quantum/ch9.htm)
    A lényeget legjobban az utóbbi linken megtalálható 'bmw-jel'(fig 9-1) mutatja.
    Ha a polarizátor optikai tengelye bele esik a foton piros szinnel jelzett szögtartományába, akkor a foton át tud menni rajta.

    Ez a modell egy elég jó közelítést ad. (Aspect pdf 9.old 3.fig)
  • hornet9
    #415
    A fotonok késését tesztelték polarizátorokon beamsplittereken és ezek psec nagyságrendű késések, ami elhanyagolható az Aspect által használt 19ns koincidencia ablakhoz képest.(1000x kisebb a késés)
  • hornet9
    #414
    A kisérlet leírása ebben a pdf-ben található, amit az előzőekben megadott keresésre ad a google:
    BELL’S THEOREM : THE NAIVE VIEW OF AN EXPERIMENTALIST†

    A kisérlet lényege tömören.
    Két egy atomi bomlás során két foton emittálódik egyszerre, ellentétes irányban. Ha mind a kettőt átengedjük egy-egy polarizátoron, amelyek egymásra merőlegesek, akkor a klasszikus elméletek szerint mindig lesz olyan fotonpár, ahol mind a két foton át tud menni EGYSZERRE a polarizátoron.
    Legyen a fotonpár kezdeti polarizációs iránya 45-fok. Ezt nevezzük rejtett paraméternek. Már lentebb leírták, annak az esélye hogy egy foton átmegy egy polarizátoron cos2(alpha) .Ebből látszik, hogy 45 foknál ez 0.5 ami 50%.Ekkor a klasszikus értelmezés szerint mind a két foton ekkora valószínűséggel menne át a polarizátorokon.
    Ekkor 25% lenne annak az esélye, hogy 90 fokos polarizátor állásnál egyszerre detektálunk fotonokat.

    A kisérlet ezzel ellentmond, szinte nulla fotonpár detektálható egymásra 90 fokban álló polarizátoroknál. Ezt a kvantumtitkosításnál már ki is használják, tehát az effektus valós.

    Nem is ez a kérdés, hanem az, hogy a magyarázatok mennyire fedik a valóságot?
  • hornet9
    #413
    Következő áldozat az epr argumentum.

    Az első nagy port kavart sikeres kisérlet Alain Aspect-é.
    google:alain aspect pdf (linket nem rakhat be újrek, dejó)
    google:alain aspect hologram

    Vajon mi van ebben a kisérletben, ami miatt a fizikusok képesek lemondani a lokalitásról vagy akár a realitásról?
    Sőt mi több, olyan nagy fizikus mint John Bell képes mint megoldást a szuperdeterminált világot felvetni.
    google:bell Superdeterminism

    Teljes mértékben lezárható a téma, vagy van menekülési mód?
  • tomcat1
    #412
    Átlépték a fénysebességet?

    * Index - [email protected]

    | 2007. 08. 16., 12:35 | Frissítve: 36 perce

    A fizika egyik alaptörvénye látszik megdőlni, két német kutató ugyanis azt állítja, hogy lehet a fénysebességnél gyorsabban utazni. Kísérletükben fotonok száguldoztak kvantumalagutakban.

    Einstein speciális relativitás-elmélete szerint végtelen mennyiségű energia szükséges ahhoz, hogy egy tárgy a fénynél is gyorsabban haladjon. Gunter Nimtz és Alfons Stahlhofen német kutatók ugyanakkor azt állítják, hogy nekik ezt két prizmával sikerült elérniük.

    A koblenzi egyetemen elvégzett kísérletben fotonok utaztak két prizma között, írja a brit Telegraph című lap. Egy detektorral megpróbálták elcsípni a prizmáról visszaverődő fotonokat, és a többségüket sikerült felfogni. Néhány foton azonban elég furcsán viselkedett: a tudósok szerint a szó szoros értelmében azonnal megtették az utat az érzékelőig, tehát a fénynél gyorsabban haladtak. A fény sebessége körülbelül háromszázezer kilométer per másodperc. Azt nem tudni, hogy milyen műszerrel lehetett megbízhatóan megmérni a fénysebességnél gyorsabb haladást.
    A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s

    Elég bizarr következményei lehetnek annak, ha valóban lehet fénysebességnél gyorsabban utazni. Ebben az esetben egy űrhajós elméletileg még az elindulása előtt megérkezne a célállomásra. A német tudósok szerint a kvantumalagutak tehetnek mindenről, amelyek segítségével a szubatomi részecskék megdönthetik a megdönthetetlennek látszó fizikai törvényeket.

    Nimtz azt nyilatkozta a New Scientistnek [3], hogy most először sikerült megdönteni a híres elméletet.
  • infinity
    #411
    És a kvantumfizika is a méréseket írja le, nem a valóságot.

    Aki azt állítja, hogy nem így van, annak gőze nincs az egészhez.
  • infinity
    #410
    Hogy mennyire összetett a probléma, azt ez az írás szemléltei jól

    A FOTON 100 ÉVE

    A kvantumfizika és a relativitás 'hozzáértők' általi magasztalása a fórumokon egyszerűen szánalmas.
  • infinity
    #409
    Quantum Erasing in the Home


  • infinity
    #408
    Na akkor lássunk egy otthon is elvégezhető 'quantum eraser' kisérlettet.

    http://sciam.com/slideshow.cfm?articleID=DD39218F-E7F2-99DF-39D45DA3DD2602A1

    Szükség lesz alufóliára, egy tűre, egy lézermutatóra, és legalább 4 polárszűrő lapra.
    A lézerpointer elejét betekerjük a fóliával, és egy kis lyukat szúrunk az elejére.
    A pointertől 1.5-2 méterre egy fehér lapot teszünk, ezen jelennek meg majd az interferenciacsíkok.
    (Ez a kisérlet NEM EPR párokkal történik.)

    Ha a tűt merőlegesen a fény útjába tesszük, akkor az interferenciaképnek kell megjelennie a lapon.
    A kvantummechanika(QM) szerint a foton a tű mind két oldalán el tud menni, és interferál önmagával.
    (A klasszikus fizika szerint az elektromágneses(EM) hullám mind a két odalon elmegy.)

    Készítsünk egy 'útvonaljelzőt', amivel meg tudjuk majd különböztetni a fotonokat asszerint,
    hogy a tű jobb vagy a bal oldalán mentek el. Ezt a legegyszerűbben két polárszűrő lappal
    érhetjük el, amiket a tű két oldalára erősítünk. A jobb oldali legyen viszintes polarizációjú,
    a bal legyen függőleges.
    A helyes állásukat ellenőrízni tudjuk azzal ha egymásra rakjuk őket. Ha nem jön át fény rajtuk,
    akkor egymással 90 fokot zárnak be.
    A lapok elhelyezése után az interferenciakép eltünik, csak egy fényfolt lesz látható.
    Ezt a QM azzal magyarázza, hogy elnyertük 'which way' információt, vagyis megtudtuk
    minden fotonról, hogy melyik oldalán ment a tűnek, ami miatt megszünt a hullámtulajdonság.

    Most ha a lap és a tű közé újabb vizszintes vagy függőleges állású polárszűrőket rakunk,
    akkor két csoportra tudjuk bontani a fotonokat, asszerint, hogy melyik oldalán mentek a tűnek.
    A két folt a képen kicsit jobbra vagy kicsit balra fog eltolódni.

    Most jön az eraser, az útvonal információ megsemmisitése. Ez egy harmadik polarizátor lesz,
    ami a lap és a tű közé kerül,de most 45 fokba álljon.
    Ezzel az eraserrel visszakapjuk az interferencia képet, mert megsemmisítettük a
    'which way' információt, mert az összes becsapódó foton 45 fokban lesz polarizálva, amiatt nem
    lehet tudni hogy a tű melyik oldalán jött.
    Ha -45 fokban áll az eraser polarizátor, akkor az előzőleg sötét helyeken
    lesznek a világos csíkok, és viszont.
    Mivel mind a két elsődleges 'útvonaljelzőt' polarizátorra az eraser 45 fokot zár be, emiatt
    minden fotonnak 50% esélye van az átjutásra az eraseren (cos2(45)).
    Ha két polárszűrőt összevágunk a 6. oldal szerint, akkor egyszerre láthatjuk a két fajta
    interferenciacsíkozást.


    Most akkor jöjjön egy megoldás a klasszikus elektromágneses hullámokkal.

    A klasszikus értelmezés szerint nincsenek fotonok, hanem folyamatos elektromágneses(EM) tér.
    Ez jó közelítéssel megfeleltethető a QM hullámfüggvényének.
    (Az hogy valójában vannak fotonok, és hogy ezek honnan jönnek elő a klasszikus terekkel,
    azt most itt nem téma )
    Ekkor a fény tényleg elmegy a tű mindkét oldala mellett, és emiatt interferál.
    Ez eddig is ismert volt.
    A második lépésnél, amikor az 'útvonaljelzőt' polarizátorok a tű mellé kerültek eltünik az
    interferenciakép. Ennek az oka a klasszikus értelmezés szerint az, hogy
    a két EM tér elektromos vektora merőleges lett egymásra, emiatt természetesen nem interferálhatnak.
    Összeadni lehet két egymásra merőleges vektort, de mivel az elektromos vektoruknak nincs egymást
    átfedő komponensük, emiatt nem tudják egymást gyengíteni.

    A harmadik lépés az eraser beszúrása.
    Ennek megértéséhez tudni kell azt, hogy a klasszikus fizika szerint a polarizátor után a fény
    polarizációs vektora beáll a polarizátor szerint. Tehát egy vizszintes állású polárszűrő után
    a fény elektromos vektora vizszintesen fog rezegni.
    Ezt a legkönyebben három polarizátorral látható be. Rakjunk egymás után két polarizátort egymásra
    merőleges polarizálási iránnyal. Ekkor nem fog rajtuk átmenni fény. Ha most 45 fokban közéjük
    teszünk egy harmadikat, akkor újra át fog menni a fény nagy része. Ha eléjük vagy mögéjük rakjuk
    akkor nem.
    Ez csak úgy értelmezhető, ha feltesszük azt, hogy a fény polarizációja a középső polarizátoron
    beállt 45 fokba, amiatt már át tud menni a harmadikon, hiszen mostmár az csak 45 fokba áll az előtte
    levőhöz képest. Az oka ennek a viselkedésnek pedig az, hogy a polarizátorban elemi rezonátorokat
    képzelünk el, amelyek mozgási szabadsága korlátozott a polarizálási irányban. Emiatt ha a beérkező
    fény elektromos terének nincs erre az irányra eső komponense, akkor egyáltalán nem tudja
    rezgésbe hozni. Ekkor nincs átmenő fény.
    De ha van ilyen komponense, akkor is csak a polarizátor polarizációs irányába
    tudja megrezegtetni , ami miatt a kimenő fény polarizációs iránya csak ilyen irányú lehet.


    Az 'eraser' polarizátor működése ugyan ezzel a klasszikus képpel érthető meg.
    Mind a két oldalról érkező fény polarizációja az eraser polarizátorhoz 45 fokban áll, ami miatt
    az elektromos terük amplitudója az 50%-al csökken.
    Miután a fény áthaladt az eraseren, mind a két oldalról érkezőnek ugyan abba az irányba fog
    átállni a polarizációja, ami miatt újra képesek interferálni egymással.
    Ha -45 fokba állítjuk az erasert, akkor az ábrákon látható módon a két különböző oldalról érkező
    fénynek 180 fokos fáziseltolódása lesz egymáshoz képest az eraser polarizátor miatt.
    Emiatt az előző interferenciamintának a negatívját kapjuk.



    Látható, hogy a kisérletben csak annyi történt, hogy a fotonokat két sokaságra bontottuk a
    polarizációjuk szerint.
    A fenti kisérlet magyarázható a klasszikus fizikával, mindenféle 'útvonal megsemmisítés'-nek
    nevezett nemlétező előfeltételezés nélkül is.

    Az egész hibás értelmezés forrása az a hallgatólagos feltételezés, hogy a résnél(tűnél) a foton
    vagy hullám vagy részecske, és ezt a tulajdonságát majd később az eraser 'fogja' eldönteni.
    Nos ez mint látható, egy hamis kép. A fény amikor terjed hullám, az elnyelődése pedig kvantumos,
    részecske jellegű. Dehát a QM hullámfüggvénye is egy rezgést ír le, ennek 'összeomlása'
    pedig a mérésnél, a detektálásnál történik ami a foton elnyelődése.

    A 'whitch way' fogalom a fizikában nem helytálló. Maga a kvantumfizika is arról beszél, hogy
    nincs a fotonnak 'pályája' ameddig meg nem mérjük. A QM is a klasszikus fizika folytonos
    hullámait használja a kvantumobjektumok leírására, csak ez ki van egészítve a mérésekre
    vonatkozó kvantálási feltételekkel.
    A QM nem eltörli a klasszikus fizikát, hanem arra épül.