Egyetlen főemlős sem képes olyan erővel dobni, mint az ember, nem véletlenül tekinthető ez a képesség egy rendkívül fontos lépésnek az evolúciónkban.

A vállizmok energiatárolása meghatározó tényezője dobó képességünknek, állapította meg a washingtoni George Washington Egyetem kutatócsoportja, akik sportolókkal végeztek elemzéseket.

Más főemlősök is képesek dobni, az emberek hatékonyságát azonban meg sem közelítik. "A csimpánzok hihetetlenül erősek és atletikusak, egy felnőtt hím csimpánz ennek ellenére csak óránkénti 20 mérföld körüli sebességgel tud dobni, ami egyharmada egy a 12 évesek ligájában játszó dobójátékos dobási sebességének" - utalt a baseball játékra Neil Roach, a kutatás vezetője, melyben a fej fölötti lendítés dominál, de elég, ha csak a hógolyózásra gondolunk.

A kutatók 20 dobójátékokban edződött fiatal férfit tanulmányoztak, egy 3D-s kamerarendszer alkalmazásával felépítve mozgásuk biomechanikai modelljét. Roach felismerte, hogy a vállizmok energiát tárolnak, ezáltal erősebbé teszik a dobást. Véleménye szerint ez a tárolási képesség körülbelül 2 millió évvel ezelőtt jelenhetett meg először, a Homo erectus esetében.

Az emberi váll jelentősen eltér majom őseinkétől, vállgödreink jóval nyitottabbak, mint például a csimpánzoké. "Amikor az ember dob, először hátra forgatjuk a karunkat, a célponttal ellentétes irányba" - magyarázta Roach, hozzátéve, hogy a kar "felhúzásának" fázisa során kinyújtjuk a váll szalagjait és az inakat, energiát tárolva el. "Amikor ez az energia felszabadul, a kart előre gyorsítja, előállítva az emberi test leggyorsabb mozdulatát, ami egy nagyon gyors dobást eredményez"

Roach dobási modellje meggyőző, a Homo erectus vállai pedig ugyancsak különböznek a csimpánzokétól, értékelte a kutatást Jill Rhodes, a madison-i Drew Egyetem szakértője. "A dobás valószínűleg a legfontosabb dolog volt a vadász viselkedés szempontjából, hatékony és biztonságos zsákmányszerzést biztosítva őseinknek" - mondta Roach. "A kalóriában gazdag hús és zsír fogyasztásának növelése lehetővé tette őseinknek az agy és a test térfogatának növelését, ezáltal új területek felfedezését, melyek mind hozzájárultak a modern ember színrelépéséhez"

Az antropológusok régóta feltételezik, hogy a Homo erectus egy húsban jóval gazdagabb étrenddel rendelkezett a korábbi hominidoknál, mint például az Australopithecus, melynek tagjai főként növényeken éltek. A Homo erectus meglehetősen eltérő is volt megjelenését tekintve, csontvázuk lazább szerkezetű, végtagjaik hosszabbak, agyuk pedig nagyobb volt. "Ez a változás elég gyorsan következett be" - mondta Rhodes, aki szerint ezért részben a húsfogyasztás növekedése felel.

Az előemberek harapása is gyengébbé vált a Homo erectus idejében, állapította meg egy másik tanulmány. Carolyn Eng, a Harvard Egyetemen ősi koponyákat tanulmányozott munkatársaival, melyek arra engednek következtetni, hogy az előemberek rájöttek, hogyan dolgozzák fel az élelmet, puhára verve, vagy akár megsütve azokat, mellyel kevesebb ráfordítással több energiát nyerhettek ki. "A főtt étel több időt ad, amit előtte rágással és emésztéssel töltöttek, emellett növeli a tápanyagbevitelt is" - mondta Rhodes. "Ez ugyancsak egy fontos viselkedésbeli alkalmazkodás lehetett. A rágásra és emésztésre fordított idő csökkentésével idő és energia szabadult fel, melyet más tevékenységekre, például szocializálódásra és eszközkészítésre fordíthattak"

Jóval később, talán 70.000 évvel ezelőtt a vadászat egy újabb nagy lépést jelentett, amikor az ember megtanulta az igazi dobófegyverek elkészítését.