Hunter

Gigantikus napfolt irányul felénk

Az elkövetkező 5 napban mágneses káoszt zúdíthat bolygónkra a Nap felszínén tomboló vihar. A figyelmeztetést az amerikai NOAA Űridőjárás Előrejelző Központ naptudósai adták ki, akik napfoltok egy kiterjedt csoportjának lassú, a Föld felé irányuló forgását követik nyomon. A NASA Nap Dinamikai Obszervatóriumának (SDO) pénteki felvételei szerint ez a 2005. óta észlelt legnagyobb napfolt csoport, szélessége a Föld szélességének tizenhétszerese.


Az SDO felvétele a Nap fotoszférájáról, aminek bal felső részén jól látható a közelgő napfolt csoport

Az AR11339 jelű aktív terület már jó ideje ontja magából a napkitöréseket, így jó esély van, arra, hogy mire a Föld felé fordul, addigra már ellőtte energiájának nagy részét, csütörtökön azonban megmutatta a csillagászoknak, hogy mire képes valójában, a legerősebb kitörés típust produkálva. A november 3-án képzett röntgensugarak az X1.9 osztályú kitörések közé sorolandók, amit 45 perc elteltével ionizációs hullámok formájában a Föld felső légkörében is észleltek, megváltoztatva a rádióhullámok terjedését Európa és Amerika fölött. A napfoltok a Nap belsejében tomboló heves mágneses erők eredményei. Ahogy közeledünk a naptevékenység maximumához, ami 2013-ra várható, egyre több napfoltra számíthatunk az intenzív mágneses mezők felszínre törésével, melyek felfedik a hűvösebb belső régiókat, sötét foltokat képezve.


A november 3-i X1.9 osztályú kitörésről készült felvétel

A napfoltok az erős mágneses tevékenységet tanúsító területeken jelennek meg, ezeket nevezik aktív területeknek. Az AR11339 aktív terület, ami jelenleg pontosan felénk mutat, jókora tűzijátékot zúdíthat ránk. A kérdés, vajon ki fog-e törni? Jelenleg erre nincs válasz, az egész játék egyfajta orosz rulettre emlékeztet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #63
    "Az elkövetkező 5 napban mágneses káoszt zúdíthat bolygónkra a Nap felszínén tomboló vihar." Szerencsére nem zúdított...
  • Doktor Kotász #62
    Te is az a parasztbácsi vagy, aki áll az álatkertben a zsiráf előtt, és azt mondja, hogy ilyen állat nincs.

    Nem egy szokványos napkitörésről beszélek, hanem egy olyan extrém erősről, aminek éppen a legintenzívebb nyalábjába kerülnénk. Hiába okoskodsz arról, hogy mi volt a 80-as meg a 90-es években egy-egy napkitörésnél. Mert amit te a legsúlyosabbnak hiszel, az több nagyságrenddel kisebb, mint amik a föld történetében előfordultak.
  • Molnibalage #61
    Lol. A legsúlyosabb napkitöréses esetben is a mikrohullám környéként levő készülékek bolondultak meg a '80-as évek végén. A trafókat rohadtul nem érintette. Teddy jól látja és tudja a dologkat.

    Ma a navigációs = GPS. Ha a műhold túléli, akkor a navigáció leszarja az egészet...

    Igen, a napkitörés induálhat áramot és feszültésget, de komolyan azt hiszed, hogy a több száz kV-os távvezeték ebből érzez valamit? Kerekítési hiba az execl táblában, amit a cucc okoz. A vezeték nélküli kapcsolatok és az autóriasztók és egyebek azok sípolhatnak. A teljesítémny elektronikánál labdába nem rúg a dolog...
  • Doktor Kotász #60
    Javasolnám, hogy mellékes, a témát csak súroló okoskodás helyett tájékozódj, mondjuk a Wikipedián a napkitörés cikkejben, és nézd meg, hogy mit írnak ott a földre gyakorolt hatások között! Mert feleslegesen okoskodsz, hogy mit jelent az elektronikára, mert pont nem arról beszéltem. Így az is elkerülhető lenne, hogy ecidens dolgokról osszad az észt, mintha nem tudnám, hogy az EMP nem hat az 50 éves Moszkvicsra.

    Akkor a Wikipedia:

    Ha a Föld a kidobott anyag útjába esik, a földi magnetoszférának ütközve mágneses vihart okozhat. A vihar megzavarhatja a navigációt, megbolondítva az iránytűket. Emellett a mágneses tér gyors ingadozása erős kóboráramokat indukálhat az elektromos berendezésekben, ami olykor - elsősorban magas földrajzi szélességeken, például Kanada, Skandinávia - nagy területeket érintő áramkimaradásokhoz vezet.

    A kóboráram nem csak az elektronikában okozhat gondot, hanem a sokszáz kilométeres áramvezetékekben is. A föld mágneses tere mondhatni állandó. Ha nagyon erős napkitörés éri, akkor nem lesz az, az pedig feszültséget indukál a hosszú vezetékekben. Extrém erős kitörésnél akkorát, hogy túlterheli az elektromos elosztóközpontokat. Egy galvanikus leválasztás mentheti csak meg ilyankor a trafóállomásokat.

    Hogy ezt te kétségbe vonod, az a te véleményed, de attól még nem tény.
    Arról meg ne okoskodjál nekem, hogy mit tesz az elektronikával meg a távközléssel, mert azt tudom. Nem erről beszéltem...

    Úgyhogy enyhén szólva pofátlanságnak érzem a kioktató hangnemedet, hiszen te is tisztában vagy azzal, hogy amiről próbálsz kioktatni, arról magad is tudod, hogy képben vagyok.

    Ellenben te azzal nem vagy képben, amiről beszéltem...
  • teddybear #59
    Nem értelek félre. Te érted félre a szitut, és lazán benyaltad a félművelt újságírók elmeszüleményét. Ez is olyasmi, mint a 2k volt. Hűhó, egymást hergelő beköpések, egyre nagyobb bemondások. A valóságban viszont a nagyközönség semmi különöset nem tapasztalt.

    A napkitörések csak egy csomó töltött részecskét(alfa és béta sugárzás) zúdítanak a nyakunkba, amelyek viszont csak a Föld mágneses terével lépnek kapcsolatba, és az megakadályozza hogy a felszínig elérjenek.
    Mivel megzavarják a mágneses terünket, megzavarják az ionoszférát is, ezzel megzavarják az ionoszférán alapuló távközlést is. Van ugyan gamma sugárzású része is, de az meg maximum a processzorok atomjait alakíthatják át másfajta atomokká, és ezzel elronthatják az áramkört. De egy 100 MW -os trafónál ez nem oszt-szoroz.
    Viszont a nagytávolságú vezetékes hírközlés mostanában optikai kábelen meg, amit sem a töltött részecskék, sem pedig a magnetoszféra háborgása nem zavarja. Akad még sok koaxiális kábel is, amelyen a régebbi távolsági hírközlés alapult. De ezeket sem tudja zavarni a napkitörés, mert részben erősen árnyékolva vannak, másrészt az ilyen kábelek, akár optikai, akár hagyományos, vagy vastag földréteg alatt, vagy a tenger fenekén vannak lefektetve. A felettük lévő föld és/vagy vízréteg viszont szintén árnyékol, azaz a hatás mindenképp minimális.

    De akármilyen nagy ez a kitörés, a teljesítményelektronikákat, főleg az áramszolgáltatást illetőleg szinte teljesen mindegy. Maximum a vezérlést tudja befolyásolni, annak is a rádiófrekvenciás távvezérlő részét. Maga a teljesítményelektronika rész olyan nagy teljesítményű, hogy azt nem befolyásolja semmi. Pláne nem a magnetoszféra háborgása, ami ehhez a működési teljesítményhez képest elhanyagolható teljesítményű zavarjelet képes csak generálni.

    Egyébként az atomrobbanás EMP-hatása annál kevésbé hatásos az elektromos szerkezetekre, minél kevésbé fejlett. Azaz egy '60-as évekbeli autó, mondjuk egy Moszkvics 407-es esetében, szinte semmilyen hatása sem lesz. A több amperrel működő, masszív elektromechanikus gyújtását nem nagyon lehet befolyásolni kívülről. De egy mostani, elektronikával, számítástechnikával telezsúfolt modellek már sokkal kevésbé bírják az ilyesmit.

    Minél kisebb a működéshez szükséges energiaszint, annál érzékenyebb a zavarásra. De ezt neked is tudnod kéne, hisz te is híradós kiképzést kaptál egykor, nem?
  • Doktor Kotász #58
    Félre értesz. Ha egy extrém erős napkitörés pont felénk irányul, akkor az kiüti az elektromos hálózatot is. Olyan erős napkitörés, hogy az egyenlítőnéál is sarkifényt generál. Természetesen nem a sarkifény miatt menne tönkre az elektromos hálózat, ahogyan ez Észak-Finnországban sem történik meg a sarkifényeknél. Egyszerűen az a napkitürés, ami az egyenlítőnél is sarkifényt okoz, az sok nagyságrenddel erősebb, mint a szokásos, és az bizony tönkreteszi az elektromos hálózatot is. Amióta van elektromos hálózat, még nem ért minket olyan intenzitású napkitörés. De egyszer lesz olyan.
  • teddybear #57
    Kevered a dolgokat. A naptevékenység a magnetoszférát befolyásolja, ennek egyik hatása az északi(déli) sarki fény. Ez ugyan látványos, de csak kismértékben zavaró. Részecske-sugárzásról van szó, ami meg nem EMP-csapás.

    Zavarja egy kicsit az alacsony-frekvenciás rádiósugárzásokat, illetve a rövidhullámú összeköttetéseket, mert az ionoszféra torzul. Ennyi. A műsorszóró adók közül a nagytávolságú rövidhullámú adók nem lesznek elérhetők egy darabig, meg esetleg az alsó néhány tv-csatorna. A mikrohullámú sávokat a felszínen megint nem zavarja, ahhoz túl kis energia-szintű. Esetleg tönkretesz pár műholdat, ennyi. A kábeltévét meg megint nem tudja zavarni, árnyékolt kábelen megy, nagy frekvenciával.

    Az általad emlegetett több százezer voltos feszültség-ingadozások, ha egyáltalán generálódnak, gyakorlatilag azonnal kioltódnak, mert csak minimális energiájúak, ellentétben az állandóan bennük folyó üzemi teljesítménnyel. Pont.

    A vezetékes hírközlést nem zavarja, mostanában hosszútávra már optikai kábelen dolgozunk, annak közömbös az egész, rövid távra meg árnyékolt földkábellel, azt megint nem tudja zavarni. Esetleg okoz némi zavart, zajt a légvezetékes telefonkábelekben.

    Egyébként Izlandon gyakori a sarki fény, mégsem borul fel az élet. Megbámulják és ennyi. Ugyanúgy, ahogy Grönlandon, Alaszkában, Szibériában, meg a Déli-sarkon. Ez megint egy hoax.
  • MaRee #56
    Na mivan, akkor most mégsehalunkmegmin? Bár még van két nap..
  • Molnibalage #55
    Meg a cápák...
  • sanyicks #54
    Trafót max a tudjukkik vágják haza amikor kilopják belőle a színesfémet :D