Hunter
Ezeréves magasságokban a napfoltok száma
A zürichi Csillagászati Intézet tudósai Grönlandról származó jégmagokat használtak fel csillagunk múltbeli tevékenységének feltérképezésére. Elmondásuk szerint az utolsó száz évben a napfoltok száma egyenes arányban nőtt a Föld éghajlatának felmelegedésével és ezt a tendenciát erősítik fel a kőolajszármazékok elégetéséből képződő gázok.
Egy új elemzés szerint a Nap most aktívabb, mint az elmúlt ezer esztendőben bármikor. A napfoltokat 1610 óta, azaz nem sokkal a távcső feltalálását követően kísérik figyelemmel, ezek adják a legmesszebbre visszanyúló közvetlen méréseket csillagunk tevékenységéről. A napfoltok számának változásai világítottak rá a Nap 11 éves tevékenységi ciklusaira, valamint más egyéb hosszú távú változásokra. 1645 és 1715 között észlelték a legkevesebb napfoltot, ezt az időszakot, a jelenséget tanulmányozó angol csillagász után Maunder-minimumnak nevezték el, ami egybeesik a gyakran "kis jégkorszakként" emlegetett hideg időjárási turnussal. A napkutatók gyanúja szerint a két esemény között kapcsolat van, a pontos mechanizmusra azonban még nem sikerült rájönniük.
A napfoltok helyzete június közepén
Az elmúlt néhány ezer év során a Föld éghajlatában több Maunder-féle lehűlés bizonyítható, melyekre a fák gyűrűinek mérése utal. Dr. Sami Solanki és munkatársai megpróbálták megállapítani mi történt a napfoltokkal ezekben a korábbi hideg időszakokban, ezért a berillium egy izotópjának koncentrációit kezdték vizsgálni a grönlandi jégmagokban. Az izotópot kozmikus sugarak, a galaxis mélyéről származó nagy energiájú részecskék állítják elő. A Föld felszínét elérő kozmikus hullámok özönét a napszél, a Nap felszínéről kiáramló töltéssel rendelkező részecskék ereje szabályozza, és mivel a napszél ereje a napfolt ciklusokkal együtt változik, a jégben felgyülemlett berillium mennyiség alkalmazható a Nap állapotának és a napfoltok hozzávetőleges számának megállapításához.
Dr. Solanki szerint a múlt naptevékenységének újraalkotása jól mutatja a Maunder-minimumot és más minimumpontokat, melyek az elmúlt évezredekből ismertek. A legmeglepőbb adat azonban az, hogy a Nap az elmúlt 1150 évben soha nem volt még olyan aktív, mint az utóbbi 60 évben. Az elmúlt néhány száz esztendő során a napfoltokat állandó növekedés jellemezte, ami a múlt században felgyorsult, pontosan abban az időben, amikor a Földön is megindult a felmelegedés.
A SOHO szonda legfrissebb felvétele a Napról - klikk a nagyobb változathoz
Az adatok azt sugallják, hogy a változó naptevékenység valamilyen módon hatással van a globális éghajlatra, felmelegítve világunkat. Az elmúlt 20 évben mindazonáltal a napfoltok száma nagyjából állandó maradt, a Föld átlaghőmérséklete azonban folyamatosan növekszik. Ez az ember által a kőolaj származékok égetésével termelt üvegház gázoknak tudható be.
A legutóbbi elemzés bebizonyította, hogy a Nap tekintélyes befolyással van éghajlatunkra, felmelegítve vagy lehűtve a bolygót, és azt a tényt, hogy az emberiség még jó néhány lapáttal rá is tesz a Nap a Föld felmelegítésére tett legnagyobb próbálkozására.
Letölthető videók a napfoltok múlthavi vándorlásáról: Mpeg változat
QuickTime változat
Egy új elemzés szerint a Nap most aktívabb, mint az elmúlt ezer esztendőben bármikor. A napfoltokat 1610 óta, azaz nem sokkal a távcső feltalálását követően kísérik figyelemmel, ezek adják a legmesszebbre visszanyúló közvetlen méréseket csillagunk tevékenységéről. A napfoltok számának változásai világítottak rá a Nap 11 éves tevékenységi ciklusaira, valamint más egyéb hosszú távú változásokra. 1645 és 1715 között észlelték a legkevesebb napfoltot, ezt az időszakot, a jelenséget tanulmányozó angol csillagász után Maunder-minimumnak nevezték el, ami egybeesik a gyakran "kis jégkorszakként" emlegetett hideg időjárási turnussal. A napkutatók gyanúja szerint a két esemény között kapcsolat van, a pontos mechanizmusra azonban még nem sikerült rájönniük.
A napfoltok helyzete június közepén
Az elmúlt néhány ezer év során a Föld éghajlatában több Maunder-féle lehűlés bizonyítható, melyekre a fák gyűrűinek mérése utal. Dr. Sami Solanki és munkatársai megpróbálták megállapítani mi történt a napfoltokkal ezekben a korábbi hideg időszakokban, ezért a berillium egy izotópjának koncentrációit kezdték vizsgálni a grönlandi jégmagokban. Az izotópot kozmikus sugarak, a galaxis mélyéről származó nagy energiájú részecskék állítják elő. A Föld felszínét elérő kozmikus hullámok özönét a napszél, a Nap felszínéről kiáramló töltéssel rendelkező részecskék ereje szabályozza, és mivel a napszél ereje a napfolt ciklusokkal együtt változik, a jégben felgyülemlett berillium mennyiség alkalmazható a Nap állapotának és a napfoltok hozzávetőleges számának megállapításához.
Dr. Solanki szerint a múlt naptevékenységének újraalkotása jól mutatja a Maunder-minimumot és más minimumpontokat, melyek az elmúlt évezredekből ismertek. A legmeglepőbb adat azonban az, hogy a Nap az elmúlt 1150 évben soha nem volt még olyan aktív, mint az utóbbi 60 évben. Az elmúlt néhány száz esztendő során a napfoltokat állandó növekedés jellemezte, ami a múlt században felgyorsult, pontosan abban az időben, amikor a Földön is megindult a felmelegedés.
A SOHO szonda legfrissebb felvétele a Napról - klikk a nagyobb változathoz
Az adatok azt sugallják, hogy a változó naptevékenység valamilyen módon hatással van a globális éghajlatra, felmelegítve világunkat. Az elmúlt 20 évben mindazonáltal a napfoltok száma nagyjából állandó maradt, a Föld átlaghőmérséklete azonban folyamatosan növekszik. Ez az ember által a kőolaj származékok égetésével termelt üvegház gázoknak tudható be.
A legutóbbi elemzés bebizonyította, hogy a Nap tekintélyes befolyással van éghajlatunkra, felmelegítve vagy lehűtve a bolygót, és azt a tényt, hogy az emberiség még jó néhány lapáttal rá is tesz a Nap a Föld felmelegítésére tett legnagyobb próbálkozására.
Letölthető videók a napfoltok múlthavi vándorlásáról:
