Winston Churchill, talán maga sem gondolta mennyire pontos jövőképet fest 1932-ben az élelmiszerekről. Fél évszázadon belül - mondta - lehetségessé válik a csirkemell és -szárny növesztése "egy egész csirke felnevelésének abszurditása" nélkül.

Lehet, hogy egy kicsit optimista volt, az elmúlt 20 évben mindenesetre komoly előrelépések történtek az állattenyésztés nélküli hústermelés irányába. A világ első laboratóriumban előállított kolbásza a tervek szerint hat hónap múlva jelenik meg, amit egy hamburger húspogácsa követ. Bár a fejlődés elismerésre méltó, az in vitro hús értékesítési terveit egyvalami, a közvélemény fogadtatása erőteljesen befolyásolhatja.

Ha tanúsítottan biztonságos is az emberi fogyasztása, a laborban termesztett húsnak kétszeresen is le kell gyűrnie a fogyasztói társadalom előítéleteit. Először is sok emberben létezik egy ösztönös ellenállás amikor azt látják, hogy a tudósok "megerőszakolják" a természetes folyamatokat, az pedig szinte mindenkiben felmerül, hogy a tenyésztett hús íze képes lehet-e visszaadni az eredetiét. Erre még nem tudunk válaszolni, a bürokráciának köszönhetően ugyanis még senki sem kóstolhatta.

A nagyüzemi gazdálkodásnak is akad persze bőven ellenzője, így számukra a laboratóriumi hús akár megoldást is jelenthetne az aggályaikra. A PETA (Emberek az Állatok Etikus Bánásmódjáért), az élveboncolás egyik heves ellenzője támogatja a technológiát, így azon vegetáriánusok számára is megoldást jelenthet, akik erkölcsi okokból mondtak le a húsfogyasztásról. Ugyancsak a lombik-hús mellett szólhat, hogy a jelenlegi húskészítmények sem különösebben nevezhetők "természetesnek", de még csak ízletesnek sem. A gyorspácolás, a gyorsfüstölés és egyéb megoldásoknak köszönhetően a mai ízeknek már több közük van az élelmiszertudományi laboratóriumokhoz, mint a hagyományos állattartásból adódóakhoz. Ha a mechanikusan előállított húsból készült, tartósító- és emulgálószerekkel teletömött, ízfokozott olcsó kolbászokra, szalámikra és virslikre van kereslet, akkor a laboratóriumi környezetben előállított tiszta izomszövetből készült készítményeknek is lehet helyük az áruházak polcain.

A fentiek azonban nem biztos hogy elégségesek lesznek a húsfogyasztás harmadik, a vadászatot és az állattenyésztést követő nagy forradalmához. A kergemarha kór és a genetikailag módosított élelmiszerek első generációjából már megtanulhatták, hogy a tudomány nem feltétlenül számíthat a közvélemény elkötelezettségére az újszerű ételek mellett, hacsak nem származik egyértelmű és alapvető haszna az íz és a táplálkozási értékek tekintetében.

Nyugodtan el lehet felejteni az etikai aggályokat, az élelmiszerek birodalmában a fogyasztó a király, ami megmagyarázza, miért mozdul olyan kevés gyártó a laboratóriumi húsok irányába. Nem véletlenül vártak ilyen sokat az első szintetikus hús beharangozásával, az első benyomás ugyanis rengeteget számít. Ha a korai in vitro húskészítmények megkóstolása után a fogyasztók rossz szájízzel távoznak, akkor igen sok időre lesz szükség, hogy újra megjelenjenek a kínálatban, pedig több szempontból is előnyösek lennének.

Az új technológia nagy lehetőséget jelent az üvegházgáz kibocsátás visszaszorítására, hatalmas gazdálkodásra elvett területeket adhatnánk vissza a természetnek, drasztikusan csökkenthetnénk az állattartáshoz felhasznált víz- és energiamennyiséget, és felszámolhatnánk a nagyüzemi módszerek kegyetlen körülményeit. Az ellenzők természetesen kijelenthetik, hogy a szintetikus hús "természetellenes", ugyanakkor érdemes végig gondolniuk az imént felsorolt előnyöket, mielőtt megfogalmazzák kifogásaikat.