Hunter

Szintetikus vírus: az új valóság

Tudósok összeállították az első szintetikus vírust. Az amerikai kutatók a semmiből építették meg a fertőző elemet, a gyermekparalízis génszekvenciájának felhasználásával.

A kutatók elmondása szerint a vírus megalkotásához egy Internetről letöltött recept utasításait követték, valamint egy levélben megrendelt génszekvenciát használtak fel. Amint elkészült a vírus, ami úgy tűnik azonos a természetes megfelelőjével, a New York Egyetem kutatói befecskendezték azt egy egérbe, hogy bemutassák aktív voltát. Az állat lebénult majd elpusztult.

Dr. Eckard Wimmer
"Azért alkottuk meg, hogy bebizonyítsuk megvalósíthatóságát" - mondta Dr. Eckard Wimmer, a biomedikai kutatócsoport vezetője és a Science magazinban publikált tanulmány társ-szerzője. "Szó esett ugyan erről a lehetőségről, az emberek azonban nem vették komolyan" - tette hozzá Dr. Wimmer. "Most azonban komolyan számításba kell vennünk. A biomedikai kutatások terén elért fejlődésnek meg vannak az előnyei és a hátrányai. A veszély mindig ott rejlett a tudományban, most ez az új valóság" Jerinomo Cello kutató szerint a gyermekparalízis vírus egyike a legegyszerűbb ismert vírusoknak. A sokkal veszélyesebb himlő vírus összetettebb és előállítása is jóval bonyolultabb lenne, azonban "a jövőben a fejlődés következtében lehetségessé válhat az előállítása", összegzett Cello. "Jobb, ha felkészül rá a világ" - tette hozzá Dr. Wimmer.

A himlő kipusztult a természetből, azonban Oroszország és az Egyesült Államok is raktároz mintapéldányokat. Dr. Wimmer szerint a gyermekparalízis vírus előállítása bebizonyította, hogy egy a természetből kipusztult vírus nem feltétlenül tűnik el örökre, a biokémikusok most már képesek rekonstruálni azokat tervrajzok alapján. Dr. CJ Peters, a Texas Egyetem Biovédelmi Központjának igazgatója elmondta, a szakértők évek óta tudnak arról, hogy elméletileg lehetséges egy vírus laboratóriumi összeállítása. "Tudtuk hogy megvalósítható. Tudtuk, hogy mindez csak idő kérdése"

Dr. Peterst az aggasztotta, hogy ha a szintetikus vírusok publicitást nyernek, akkor az több emberben is azt a gondolatot veti fel, miszerint nincs védekezés a bioterrorizmus ellen - amiről azonban szó sincs, hozzátéve, hogy az Ebolához hasonló vírusok laboratóriumi előállítása is lehetséges volt, azonban csak néhány ember rendelkezik ezzel a képességgel.

A gyermekparalízis világszerte a kipusztulás szélén áll, a tervek szerint amint végleg eltűnik beszüntetik a védőoltásokat is. Dr. Wimmer szerint újra kell gondolni ezt az intézkedést. Az oltások leállítása egy olyan generációt eredményezhet, ami rendkívül érzékeny lesz erre a vírusra, fokozva fegyverként való bevethetőségét.

A WHO mindenesetre tervbe vette a gyermekparalízis vakcinájának felhalmozását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vízipók #10
    Ennyire tényleg nem kéne paranoiásnak lenned. :-)
  • Bekomman #9
    20 éve? A bokémiához nem nagyon értek, de nem tartom valószinűnek hogy mesterségesen hozták volna létre, ha meg igen nem ezt akarták létrehozni. De minek engették volna szabadon? Segíteni akartak a világ túlnépesedésén?
    De sokkal egyszerűbb eset is lehet: az amit #3ban leírtam
  • pilóta #6
    Legalább is ezt akarják elhitetni veled azok, akik kifejlesztették a vírust ...
  • magus #4
    a legroszabb hogy ezek még azelott megolnek mindenkit mielott az eroforrasok kipusztulakk. mert hat ugye Bin laden kovetkezo lepese tuti ez lesz. es akkor amerika isszavag. Oroszorszag is ezzel kiserletezik. szoval nem kellene ezt eroltetni. amerika meg persze csak kutatasi celokbol hasznalja? fenet. ok is gyilkolni akarnak
  • Bekomman #3
    Meg évente több ezer új vírus jön létre, amiből sokat fel sem fedezünk.
    Ha jól tudom az AIDS-et a 80as évek elején fedezték fel észak Afrikából kiindulva, egy sztyúárdesz hordta szét a földön. A dzsungelből kihozott étteremben felszolgált majmok okozták az első megbetegedéseket.
  • pilóta #2
    Hát igen. Képzelem miket állíthatnak elő titkos katonai kutatóintézetekben, ha már a nyilvánosság előtt is képesek vírust előállítani.
    Azért elgondolkodtató, hogy az AIDS hogy-hogynem éppen a XX. század végére jelent meg nem 100 vagy ezer évvel korábban ...