SG.hu·
Csúcsot döntött a kanadai ornitopter
A Snowbird az első emberi erővel meghajtott csapkodószárnyas repülőgép, ami képes tartósan a levegőben maradni, jelentették be alkotói a Toronto Egyetemen.
Az ornitopter 19 másodpercen át tartotta fenn mind magasságát, mind repülési sebességét, 145 métert téve meg óránkénti 26 kilométeres átlagsebességgel. Bár a csúcsdöntő repülés még augusztus 2-án lezajlott, a hivatalos rekordbejegyzési kérelmet csak most juttatták el a Nemzetközi Repülési Szövetségnek, így az ornitopter világcsúcsára a Szövetség októberi üléséig várni kell.
A repülőgépet a kanadai egyetem Űrrepülési Tanulmányok karának egyik mérnök doktorandusza, Todd Reichert vezette és hajtotta. "A Snowbird egy ősrégi repülési álom valóra válását testesíti meg" - mondta Reichert. "A történelem során számtalan ember álmodott arról, hogy úgy repüljön, mint a madár, saját erejéből. Több százan, vagy több ezren próbálták elérni ezt az álmot. Ez egyike az utolsó repülési elsőségeknek."
Egy repülőgép repüléséhez szükséges energia a repülés sebességének függvényében nő, ezért ahhoz, hogy az ember saját korlátozott mennyiségű erejével képes legyen repülni, a gépet úgy kellett megtervezni, hogy egészen kis sebességnél is képes legyen a szükséges felhajtóerő előállítására. Ehhez jókora szárnyfesztávra van szükség, miközben a gép szerkezetének a lehető legkisebb súlyúnak kell lennie. A könnyű szerkezet megerősítéséhez külső drótmerevítést alkalmaztak, ami bár növeli a légellenállást, az általa nyert súlycsökkenés bőven kompenzálja az aerodinamikai hátrányt. A drótmerevítéses szerkezetből adódik a lelógó géptörzs kialakítás is, ez ugyanis a legelőnyösebb a szerkezet számára.
Az ornitopterben a szárnyaknak kell előállítani a gép súlyát közömbösítő felhajtóerőt, valamint a keletkező légellenállást ellentételező tolóerőt. A felhajtóerő teljesen megszokott módon keletkezik: a beáramló levegő pozitív állásszögben éri a szárnyat, míg a tolóerőhöz a gép szárnyát a felfelé irányuló mozgásnál alacsonyabb, lefelé irányuló mozgásnál magasabb állásszögbe kell állítani. A megfelelő állásszögek eléréséhez a szárny teljes egészének meg kell csavarodnia, ez a sikeres ornitopter építés egyik legnagyobb kihívása.
A törékeny gép súlya alig 43 kilogramm, szárnyfesztávolsága 32 méter. Reichert keményen edzett, hogy testsúlya ideális legyen a repüléshez, a nyár során 8 kilogrammot adott le. "Az emberi erő használata, amikor sétálunk vagy biciklizünk, egy hatékony, megbízható, egészséges és fenntartható formája a közlekedésnek. Bár repülőgépük nem túl praktikus módja az utazásnak, ösztönzően hathat másokra, hogy testi erejüket és kreativitásukat álmaik valóra váltására használják" - összegzett Reichert.
Az ornitopter 19 másodpercen át tartotta fenn mind magasságát, mind repülési sebességét, 145 métert téve meg óránkénti 26 kilométeres átlagsebességgel. Bár a csúcsdöntő repülés még augusztus 2-án lezajlott, a hivatalos rekordbejegyzési kérelmet csak most juttatták el a Nemzetközi Repülési Szövetségnek, így az ornitopter világcsúcsára a Szövetség októberi üléséig várni kell.
A repülőgépet a kanadai egyetem Űrrepülési Tanulmányok karának egyik mérnök doktorandusza, Todd Reichert vezette és hajtotta. "A Snowbird egy ősrégi repülési álom valóra válását testesíti meg" - mondta Reichert. "A történelem során számtalan ember álmodott arról, hogy úgy repüljön, mint a madár, saját erejéből. Több százan, vagy több ezren próbálták elérni ezt az álmot. Ez egyike az utolsó repülési elsőségeknek."
Egy repülőgép repüléséhez szükséges energia a repülés sebességének függvényében nő, ezért ahhoz, hogy az ember saját korlátozott mennyiségű erejével képes legyen repülni, a gépet úgy kellett megtervezni, hogy egészen kis sebességnél is képes legyen a szükséges felhajtóerő előállítására. Ehhez jókora szárnyfesztávra van szükség, miközben a gép szerkezetének a lehető legkisebb súlyúnak kell lennie. A könnyű szerkezet megerősítéséhez külső drótmerevítést alkalmaztak, ami bár növeli a légellenállást, az általa nyert súlycsökkenés bőven kompenzálja az aerodinamikai hátrányt. A drótmerevítéses szerkezetből adódik a lelógó géptörzs kialakítás is, ez ugyanis a legelőnyösebb a szerkezet számára.
Az ornitopterben a szárnyaknak kell előállítani a gép súlyát közömbösítő felhajtóerőt, valamint a keletkező légellenállást ellentételező tolóerőt. A felhajtóerő teljesen megszokott módon keletkezik: a beáramló levegő pozitív állásszögben éri a szárnyat, míg a tolóerőhöz a gép szárnyát a felfelé irányuló mozgásnál alacsonyabb, lefelé irányuló mozgásnál magasabb állásszögbe kell állítani. A megfelelő állásszögek eléréséhez a szárny teljes egészének meg kell csavarodnia, ez a sikeres ornitopter építés egyik legnagyobb kihívása.
A törékeny gép súlya alig 43 kilogramm, szárnyfesztávolsága 32 méter. Reichert keményen edzett, hogy testsúlya ideális legyen a repüléshez, a nyár során 8 kilogrammot adott le. "Az emberi erő használata, amikor sétálunk vagy biciklizünk, egy hatékony, megbízható, egészséges és fenntartható formája a közlekedésnek. Bár repülőgépük nem túl praktikus módja az utazásnak, ösztönzően hathat másokra, hogy testi erejüket és kreativitásukat álmaik valóra váltására használják" - összegzett Reichert.