Hunter

Brit tudósok szerint a tyúk volt előbb

Mi volt előbb, a tojás vagy a tyúk? Brit tudósok ebben a filozófiai felhangoktól sem mentes kérdésben a tyúkra szavaznak, miután a biológiát segitendő, egy új számítógépes technikát is bevetettek az évezredes fejtörő megoldásához.

A Sheffield és a Warwick Egyetem kutatói szerint a titkot a tojáshéjban kell keresni, kialakulásában ugyanis létfontosságú szerepet játszik egy protein, ami kizárólag a tyúkok szervezetében termelődik. Vagyis eleinte a csirkék, illetve ezek ősei nem tojásból keltek ki, a tojásrakás csak a későbbiekben fejlődött ki.

A tudósok már jó ideje ismerik ezt a proteint, tudják hogy az ovocledidin-17 (OC-17) közreműködik a tojáshéj kialakulásában, egy új technikával azonban azt is sikerült bemutatni, hogyan dolgozik pontosan. A számítógépes szimuláció szerint az OC-17 fehérje-katalizátorként viselkedik, megadva a kezdőlökést a tojás héját felépítő kristályok kialakulásához. A folyamat lényege, hogy az OC-17 hozzákapcsolódik a kalcium karbonát részecskékhez, majd amikor a kristály magja már elég nagy ahhoz, hogy önállóan folytassa növekedését, a fehérjék lehullanak, ezáltal felszabadulnak és újrakezdik a folyamatot.


"Már önmagában is lenyűgöző, hogy megismertük, hogyan hozzák alakítják ki a csirkék a tojáshéjat, ez a tudás azonban új anyagok és folyamatok megalkotása felé vezethet" - nyilatkozta John Harding, a Sheffield Egyetem professzora, a kutatás egyik vezetője. "A természet innovatív megoldásai mindenféle anyagtudományi és -technikai problémával megküzdenek - sokat tanulhatunk belőlük."

A kérdés már csak az, hogy a brit kutatókat miért nem érdekli, hogy már a tyúkok előtt is volt számtalan tojással szaporodó faj, például a dinoszauruszok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • primavis #74
    A fene vitatta! zoológusnál ez igen furcsa is lenne, nemde? Csak éppen te forogsz a tengelyed körül és másról hiszed ,hogy elszédült! -:))
    Ha nem termékenyül meg, akkor is lerakódik és a természetben gyakori, hogy pótcselekvésből a tojó továbbra is kotol rajta! Ha megtermékenyül akkor elkezdődik az embrió kifejlődése, no de ez mitől újság? Az viszont igen, hogy halaknál, kétéltüeknél, sőt hüllőknél is előfordul - ritkán - hogy a meg nem termékenyitett ikrából/petéből/tojásból is embrió alakul ki!
    A sárgatest viszont a petefészekben jön létre és hormon termelő szerepe van (a kilökött érett pete helyén alakul ki - corpus luteum -, s ha az megtermékenyül a petevezetékben, akkor tovább fennmarad, ha nem, visszafejlődik). Ennek csak az elevenszülőknél (emlősök) van fontos szerepe, mivel az általa termelt hormon a vemhességhez/magzatfejlődéshez szükséges, majd meg a szoptatáshoz. A lerakott tojásban levő embrió fejlődését nem tudná ugyanis befolyásolni.
  • toto66 #73
    Mellé beszélsz?
    Nem arról van szó mi lehet a tojásból?
    Hanem hogy a tojás petesejt vagy sem.
    Ezt vitattad. Erre írtam, hogy a tojás petesejt és teljesen úgy is viselkedik.
    Ha nem termékenyül meg eltávozik a szervezetből, mindegy hogy utána megeszed vagy nem. Ha megtermékenyül akkor embrió+ sárgatest fejlődik belőle, pontosan úgy ahogy az emlősöknél. Eltérés abban van ,hogy az utóbbinál az anyaméhben (általában), még a madaraknál a testen kívül. Az hogy a tojásnak héja van nem jelenti azt, hogy kezdetben nem egy sejt.
    Üdv.
  • primavis #72
    ha nem termékenyül meg, akkor legfeljebb szüznemzéssel lehet belőle egy új élőlény! Mivel ez a gerinceseknél, s főleg a madaraknál igen ritka/majdnem hogy ismeretlen, ergo, nem járható út! Márpedig a témában nem arról van szó, hogy mire lehet használni a tojást, hanem hogy mi fog belőle előbújni! Ehhez pedig kell a megtermékenyités!
  • toto66 #71
    "na ja, de ha nem termékenyül meg,"
    Ha a petesejt nem termékenyül meg, akkor az már nem az?
    Na igen egy idő után már nem. C:
  • primavis #70
    na ja, de ha nem termékenyül meg, akkor csak étrendi szempontból tojás, mert fióka nem fog kikelni belőle! Márpedig a madár nem azért tojja a tojást, hogy mások megegyék, hanem, hogy utódjai legyenek!
  • osztmivan #69
    Kár ezen rágódni.
    Ezt a kérdést pár száz éve teszik fel az "okos" öregemberek a csodálkozó kisgyereknek.
    Jellemzően brit tudósok is foglalkoznak ilyenekkel, de kit érdekel.
  • toto66 #68
    De bizony az, egészen addig ameddig nem termékenyítik meg. (Ez minden petesejtnél így van, nem csak a tojásnál)
  • Kara kán #67
    Ez is brit:
    "az egyik legérdekesebbnek Jeremiah Grossman prezentációja ígérkezik,"
  • Kara kán #66
    A britek, mint britek, de például erről a kis hírrészletről mi jut nektek eszetekbe?
    "Az elképzelést a Microsoft részéről Stuart Schechter és Cormac Herley, valamint a Harvard Egyetem kutatója, Michael Mitzenmacher jegyzik, "
    Jé, a Microsoftnál is csupa érdekes nevű ember van már?
  • BlackRose #65
    Szerintem ez a kérdés "agnosztikus", vagyis más szóval nem tudunk (és soha nem is fogunk tudni) kielégítő választ adni. Tehát: NEM TUDOM!

    De ha naivan okoskodni akarunk (mint pl. a pszeudo-tudósok szoktak), akkor az én válaszom: Nem a tojás, nem a tyúk... hanem a kakas! :)