Hunter
A maják voltak az első gumigyártók
Az ősi közép-amerikai civilizáció a vulkanizálás modern kori feltalálását megelőzően 3500 évvel már gumit készített kaucsukból, amit különböző keverésekkel különböző alkalmazásokhoz használt fel, állítja az MIT kutató csoportja.
Dorothy Hosler régész-professzor és Michael Tarkanian műszaki oktató szerint a közép-amerikai őslakosok nem csupán a gumit találták fel, de egy olyan kémiai feldolgozó rendszert is tökéletesítettek, amivel képesek voltak fokozni a gumi tulajdonságait. A végtermék egy erős, rugalmas és időtálló gumi volt, amit lábbelikhez, ruganyos játék labdákhoz, illetve rugalmas és erős pántok előállításához használtak fel; utóbbiakkal rögzítették baltáik fejét a nyélhez.
Az MIT Anyagtudományi és Műszaki Karának tanulmánya egy 1999-es tanulmány folyománya, ami elsőként demonstrálta hogyan előzték meg 3500 évvel az őslakosok Charles Goodyear vulkanizálási eljárását. A virágkorát a mai Mexikó és Közép-Amerika területén i. e. 2000-től egészen a spanyol invázióig élő civilizáció az őshonos Castilla elastica gumifa kaucsukjának tulajdonságait alakítgatta. A ragacsos folyadékot - ami megszilárdulva csontszárazzá válik - a holdvirág, latin nevén Ipomoea alba folyondár faj levével keverték. A mezoamerikaiak addig kevergették az elegyet, amíg az egy fehér masszává nem szilárdult. Ezt ezután kézzel formáztak gumigömbökké, üreges gumifigurákká és más gumi műtárgyakká.
Az eljárás egy, a modern vulkanizáláshoz nagyon hasonló folyamaton nyugszik. A holdvirág leve keresztkötést biztosít a polimer molekulák számára, rugalmassá téve a gumit, miközben eltávolítja a kaucsukot rideggé tevő alkotóelemeket. Tarkanian és Hosler a tanulmányhoz megalkotta saját feldolgozó üzemét és elkezdett kísérletezni a mexikói terepmunkák során összegyűjtött nyersanyagokkal. Felfedezték, hogy a Castilla fa nedvéből és a folyondár levéből készült keverék arányainak változtatásával különböző tulajdonságú gumik nyerhetők.
Fele-fele arányban érték el a legnagyobb rugalmasságot, ami tökéletes volt a gumilabdákhoz. Tiszta kaucsuk alkalmazásával remek gumipántokat és ragasztó anyagokat nyertek, míg a három rész kaucsuk, egy rész folyondár aránnyal jutottak el a legtartósabb anyaghoz, amit a sarukhoz használhattak. A mezoamerikaiaknak rengeteg idejük volt a kísérletezésére. Mire a spanyolok megérkeztek "hatalmas gumiipar működött a területen, évente több mint 16 000 gumigolyót, rengeteg gumiszobrot, -sarut, -pántokat és egyéb termékeket állítva elő" - olvasható Tarkanian állásfoglalásában.
A régészeti ásatások során több ilyen gömb is napvilágra került, a legrégebbi i. e. 1600-ra datálható. A szakértők szerint a golyókat ünnepélyes, mondhatni rituális labdajátékokon használták, amiket kőfallal körül kerített pályákon játszottak. A 16. századi spanyol megszállók is beszámoltak ezekről a játékokról, ami minden mezoamerikai társadalom egyik központi rituális eleme volt. Ezek földek, rabszolgák és egyéb értékek sorsát is eldönthették, sőt a nagy tétre menő játékok akár emberáldozatok bemutatásával is végződhettek.
Dorothy Hosler régész-professzor és Michael Tarkanian műszaki oktató szerint a közép-amerikai őslakosok nem csupán a gumit találták fel, de egy olyan kémiai feldolgozó rendszert is tökéletesítettek, amivel képesek voltak fokozni a gumi tulajdonságait. A végtermék egy erős, rugalmas és időtálló gumi volt, amit lábbelikhez, ruganyos játék labdákhoz, illetve rugalmas és erős pántok előállításához használtak fel; utóbbiakkal rögzítették baltáik fejét a nyélhez.
Az MIT Anyagtudományi és Műszaki Karának tanulmánya egy 1999-es tanulmány folyománya, ami elsőként demonstrálta hogyan előzték meg 3500 évvel az őslakosok Charles Goodyear vulkanizálási eljárását. A virágkorát a mai Mexikó és Közép-Amerika területén i. e. 2000-től egészen a spanyol invázióig élő civilizáció az őshonos Castilla elastica gumifa kaucsukjának tulajdonságait alakítgatta. A ragacsos folyadékot - ami megszilárdulva csontszárazzá válik - a holdvirág, latin nevén Ipomoea alba folyondár faj levével keverték. A mezoamerikaiak addig kevergették az elegyet, amíg az egy fehér masszává nem szilárdult. Ezt ezután kézzel formáztak gumigömbökké, üreges gumifigurákká és más gumi műtárgyakká.
Az eljárás egy, a modern vulkanizáláshoz nagyon hasonló folyamaton nyugszik. A holdvirág leve keresztkötést biztosít a polimer molekulák számára, rugalmassá téve a gumit, miközben eltávolítja a kaucsukot rideggé tevő alkotóelemeket. Tarkanian és Hosler a tanulmányhoz megalkotta saját feldolgozó üzemét és elkezdett kísérletezni a mexikói terepmunkák során összegyűjtött nyersanyagokkal. Felfedezték, hogy a Castilla fa nedvéből és a folyondár levéből készült keverék arányainak változtatásával különböző tulajdonságú gumik nyerhetők.
Fele-fele arányban érték el a legnagyobb rugalmasságot, ami tökéletes volt a gumilabdákhoz. Tiszta kaucsuk alkalmazásával remek gumipántokat és ragasztó anyagokat nyertek, míg a három rész kaucsuk, egy rész folyondár aránnyal jutottak el a legtartósabb anyaghoz, amit a sarukhoz használhattak. A mezoamerikaiaknak rengeteg idejük volt a kísérletezésére. Mire a spanyolok megérkeztek "hatalmas gumiipar működött a területen, évente több mint 16 000 gumigolyót, rengeteg gumiszobrot, -sarut, -pántokat és egyéb termékeket állítva elő" - olvasható Tarkanian állásfoglalásában.
A régészeti ásatások során több ilyen gömb is napvilágra került, a legrégebbi i. e. 1600-ra datálható. A szakértők szerint a golyókat ünnepélyes, mondhatni rituális labdajátékokon használták, amiket kőfallal körül kerített pályákon játszottak. A 16. századi spanyol megszállók is beszámoltak ezekről a játékokról, ami minden mezoamerikai társadalom egyik központi rituális eleme volt. Ezek földek, rabszolgák és egyéb értékek sorsát is eldönthették, sőt a nagy tétre menő játékok akár emberáldozatok bemutatásával is végződhettek.