Hunter
Nem elégedettek a lézeres légi rakétavédelemmel
A hónap elején egy ABL rakétaelhárító lézerrel felszerelt Boeing 747 két rakétát is felrobbantott a levegőben, a látszólagos siker ellenére azonban a Pentagon visszatér a rajzasztalhoz.
Az ABL (Airborne Laser) problémája abban gyökerezik, hogy nem képes elegendő energiát elég nagy távolságra eljuttatni, hogy egyértelműen hasznosnak lehessen nevezni. Ezért a Rakétavédelmi Ügynökség (MDA) leminősítette az 1996-ban útjára indított, a becslések szerint 5 milliárd dollárt felemésztő projekt gyümölcsét, vagyis az ABL-t egy "tesztággyá", amit átad az Egyesült Államok Légierejének általános kutatási célokra.
Az ABL-lel az idén még több kísérletet elvégeznek, azonban az MDA legutóbbi költségvetési dokumentumai szerint a lézeres megoldásra előirányzott összegek maradékát átcsoportosítják az "irányított energia-kutatásaikra", amivel egy új típusú lézert fejlesztenének ki, ez azonban még legfeljebb a kutató laboratóriumokban létezik.
Tavaly májusban Robert Gates védelmi miniszter a Kongresszusnak elmondta, hogy az ABL hatótávolsága 135 kilométerre korlátozódik, ami jelentősen elmarad a minimum követelményként megszabott 200 kilométertől. A legutóbbi kísérletekhez kapcsolódóan nem közöltek távolság adatokat, azonban az elemzők szerint a találatok mindenképpen a fent említett 135 kilométeren belül lehettek.
Az elkövetkező tesztek során megkísérlik a nagyobb távolságokat is, de úgy tűnik, hogy az ABL által alkalmazott kémiai oxigén-jód lézer (COIL) nem képes a turbulens légkörön keresztül több száz kilométeres távolságba a rakéták megsemmisítéséhez elegendő energia eljuttatására. Ez főként a repülőgépre szerelhető lézer súlykorlátjának számlájára írandó. A 747-es orrára szerelt toronyban csak 6 lézermodul számára van hely a szükséges 8-14 helyett.
A megoldásnak egy 50 évvel ezelőtt, a lézer-kor hajnalán felvázolt elv, az alkáli lézer tűnik. Ennek a lézernek a fényét elgőzölögtetett alkáli fémek, mint cézium vagy kálium bocsátanák ki. A kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban az alkáli lézer egy "dióda pumpás" változatán dolgoznak és a beszámolók szerint a "tömeg-energia arány messze meghaladja a mai lézerrendszerekkel elérhető szinteket", ami jó esélyessé emeli a nagy energiát igénylő, ugyanakkor térben és súlyban korlátozott alkalmazások között.
Az új rendszer egy nagy energiájú diódalézer sorozatot lő egy alkáli fématom felhőbe. Az energiát az atomok külső elektronjai elnyelik, majd lézerfényként kibocsátják. Az eddig megvalósított legerősebb alkáli lézerek csupán néhány 10 wattot állítanak elő, míg az MDA-nak ennek a tízezerszeresére lenne szüksége. A jelenlegi technológiák azonban könnyedén felnagyíthatók 1 kilowatt energiára, nyilatkozott William F. Krupke, a Livermore lézer-konzulense, aki 27 éve dolgozik a területen és övé a dióda pumpás alkáli lézer szabadalma. Az elgőzölögtetett fém átfolyatásával a lézeren - amit az ABL már alkalmaz - sokkal magasabb energiaszintekre emelhetik a technológiát, tette hozzá.
Az eddigi legjobb alkáli lézert Boris Zhdanov, az amerikai Légierő Akadémiájának kutatója jegyzi, akinek összességében 30 százalékos hatékonyságot sikerült elérnie, összevetve az ABL megközelítőleg 20 százalékával. Amennyiben az MDA szeretné a levegőből levadászni a rakétákat, az alkáli lézer lehet az egyik legéletképesebb alternatíva.
Az ABL (Airborne Laser) problémája abban gyökerezik, hogy nem képes elegendő energiát elég nagy távolságra eljuttatni, hogy egyértelműen hasznosnak lehessen nevezni. Ezért a Rakétavédelmi Ügynökség (MDA) leminősítette az 1996-ban útjára indított, a becslések szerint 5 milliárd dollárt felemésztő projekt gyümölcsét, vagyis az ABL-t egy "tesztággyá", amit átad az Egyesült Államok Légierejének általános kutatási célokra.
Az ABL-lel az idén még több kísérletet elvégeznek, azonban az MDA legutóbbi költségvetési dokumentumai szerint a lézeres megoldásra előirányzott összegek maradékát átcsoportosítják az "irányított energia-kutatásaikra", amivel egy új típusú lézert fejlesztenének ki, ez azonban még legfeljebb a kutató laboratóriumokban létezik.
Tavaly májusban Robert Gates védelmi miniszter a Kongresszusnak elmondta, hogy az ABL hatótávolsága 135 kilométerre korlátozódik, ami jelentősen elmarad a minimum követelményként megszabott 200 kilométertől. A legutóbbi kísérletekhez kapcsolódóan nem közöltek távolság adatokat, azonban az elemzők szerint a találatok mindenképpen a fent említett 135 kilométeren belül lehettek.
Az elkövetkező tesztek során megkísérlik a nagyobb távolságokat is, de úgy tűnik, hogy az ABL által alkalmazott kémiai oxigén-jód lézer (COIL) nem képes a turbulens légkörön keresztül több száz kilométeres távolságba a rakéták megsemmisítéséhez elegendő energia eljuttatására. Ez főként a repülőgépre szerelhető lézer súlykorlátjának számlájára írandó. A 747-es orrára szerelt toronyban csak 6 lézermodul számára van hely a szükséges 8-14 helyett.A megoldásnak egy 50 évvel ezelőtt, a lézer-kor hajnalán felvázolt elv, az alkáli lézer tűnik. Ennek a lézernek a fényét elgőzölögtetett alkáli fémek, mint cézium vagy kálium bocsátanák ki. A kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban az alkáli lézer egy "dióda pumpás" változatán dolgoznak és a beszámolók szerint a "tömeg-energia arány messze meghaladja a mai lézerrendszerekkel elérhető szinteket", ami jó esélyessé emeli a nagy energiát igénylő, ugyanakkor térben és súlyban korlátozott alkalmazások között.
Az új rendszer egy nagy energiájú diódalézer sorozatot lő egy alkáli fématom felhőbe. Az energiát az atomok külső elektronjai elnyelik, majd lézerfényként kibocsátják. Az eddig megvalósított legerősebb alkáli lézerek csupán néhány 10 wattot állítanak elő, míg az MDA-nak ennek a tízezerszeresére lenne szüksége. A jelenlegi technológiák azonban könnyedén felnagyíthatók 1 kilowatt energiára, nyilatkozott William F. Krupke, a Livermore lézer-konzulense, aki 27 éve dolgozik a területen és övé a dióda pumpás alkáli lézer szabadalma. Az elgőzölögtetett fém átfolyatásával a lézeren - amit az ABL már alkalmaz - sokkal magasabb energiaszintekre emelhetik a technológiát, tette hozzá.
Az eddigi legjobb alkáli lézert Boris Zhdanov, az amerikai Légierő Akadémiájának kutatója jegyzi, akinek összességében 30 százalékos hatékonyságot sikerült elérnie, összevetve az ABL megközelítőleg 20 százalékával. Amennyiben az MDA szeretné a levegőből levadászni a rakétákat, az alkáli lézer lehet az egyik legéletképesebb alternatíva.
