Hunter

Utolsó útjára indult az Endeavour

Egy nap csúszással ugyan, de elindult az Endeavour a világűrbe. Ezzel együtt már csak öt küldetés áll az űrsiklók előtt, majd a flotta megmaradt tagjai elfoglalhatják helyeiket a múzeumokban.

Ez az első űrsikló repülés Barack Obama bejelentése óta, ami alapjaiban írta át Bush elnök űrtervezetét. Múlt hét hétfőn a hivatalban lévő elnök leállította az űrsiklókat felváltatni hivatott rakéta és űrkapszula rendszer fejlesztését és a kereskedelmi szektornak adta a lehetőséget, hogy kielégítsék a jövő űrszállítmányozási szükségleteit.

Az Endeavour több fontos és érdekes elemet is szállít a Nemzetközi Űrállomásra, köztük egy összekötő modult és egy hatalmas fülkeablakot, utóbbi a robotműveletek vezérlőhelységének része lesz. Az Endeavour küldetés három tervezett űrsétájával egyben az űrállomás nyugati részének konstrukciós munkálatai lezárását is jelenti, a Node 3 (Tranquility) és a Cupola modulok beállításával az ISS 90 százalékos befejezettségi állapotba kerül. A küldetés az ESA számára is kiemelt fontossággal bír, a két modul ugyanis az olasz Thales Alenia Space munkáját dicséri, vagyis ez Európa hozzájárulása az állomáshoz, amit az űrsiklók igénybevételének fejében készíttetett el az európai űrügynökség.

A 7 méter hosszú és 4,6 méter széles Node 3 ugyanazon alapelvek szerint épült, mint a korábbi európai elemek, a Columbus, a Node 2, vagy az ATV teherűrhajó, melyeket mind ugyanazt a hengeres külső jellemez, mint ami az új modult is. A Node 3, ahogy a neve is mutatja (a node csomópontot jelent) egy központi egységként fog funkcionálni, más ISS modulok között teremt kapcsolatot és koordinálja a vezérlésüket. Az új modul számos kamrát rejt többrétegű, meteorbecsapódás-biztos falai között.

A kamrákat a már az állomáson levő eszközökkel fogják berendezni, melyek közül a legjelentősebb talán az ECLSS, a Környezet Kontrolláló és Életfenntartó Rendszer lesz. Ez a rendszer szűri ki a széndioxidot az ISS levegőjéből, fenntartva a megfelelő oxigén koncentrációt, valamint újrahasznosítja a szennyvizet, közte a vizeletet, biztosítva az űrhajósok ivóvíz ellátását. A Node 3-ban helyet kap egy futópad is, amivel a legénység edzésben tarthatja a testét és meggátolhatja a csontritkulás kialakulását.

A Node 3 számos kapcsolódási portot kapott, ami lehetővé teszi az űrállomás későbbi bővíthetőségét. "A Node 3 egy összekötő modul, egy ajtó, ami a jövő felé nyit, mivel ha új modulok, új bővítmények, új képességek fejlesztése mellett döntünk, a Node 3-nál ezek mind csatlakoztathatók lesznek a meglévő szerkezethez" - magyarázta Simonetta Di Pippo, az ESA emberi űrrepülési igazgatója.


A legénység balról jobbra: Nicholas Patrick, Terry Virts (pilóta), Robert Behnken, Kathryn Hire, George Zamka (parancsnok) és Stephen Robinson

Essen szó az állomás egyik legkülönösebb eleméről a Cupoláról, a hét ablakkal rendelkező kupolaalakú - ki hitte volna - modulról is. A tetején elhelyezkedő 80 centiméter átmérőjű ablak az űrben valaha lévő legnagyobb kitekintő felület. A modul a közvetlen külső robotműveletek irányítóhelysége lesz, egyben remek kilátást nyújt az asztronautáknak szülőbolygójukra. "Én fogom eltávolítani a Cupola takaróelemeit tartó csavarokat" - magyarázta a brit születésű amerikai űrhajós, Nicholas Patrick, egyike a legénység űrsétákat végző tagjainak. "Amint a 21 csavar elenged, az egyik munkatársam belülről ki tudja nyitni az ablakok takaróelemeit, és elsőként tekinthet ki a Cupola ablakain, ami szerintem fantasztikus dolog lesz az űrállomáson" - idézi szavait a BBC News.


A most zajló a 130. űrsikló repülés, egyben az Endeavour 24. repülése. A vasárnapi kilövést 10 perccel a tervezett időpont előtt fújták le a túl alacsonyra ereszkedett felhők miatt, ami meggátolta volna az űrsikló kilövés utáni nyomon követését. A következő alkalom hétfőn 4 óra 14 perckor volt, az Endeavour ezt már ki is használta és elindult az ISS felé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #101
    A nagy fekete lyukak az elmélet szerint lassan és viszonylag kisebb energiával "párolognak". Sőt a nagyobbakat egyelőre a kozmikus háttérsugárzás is hizlalja önmagában. De ahogy tágul és hűl a világegyetem végül azok is "párologni" fognak. Kb Hold tömegű, nagyon kicsi fekete lyukak hőmérséklete nagyobb egyáltalán 2,7 K-nél, ennek a mérete kb. 1/10 mm!!!
    De egy kb autó tömegű, rendkívül kicsi fekete lyuk 1 nanosec alatt elpárologna miközben a nap fényességének 200X-osát produkálná.
    Szal a válasz röviden: nem.
    :)
  • philcsy #100
    És a feketelyuk párolgás, azt is megfigyelték már?
  • NEXUS6 #99
    Olyannyira megfigyelhető, hogy a legnagyobb energiakisugárzással rendelkező égi objektumok, a kvazárok is nagy valószínűséggel ebből nyerik energiájukat.
    A központjukban levő fekete lyukba iszonyatos mennyiségű anyag zuhan be, de előtte még hatalmas mennyiségű energiát bocsájtanak ki magukból.
  • philcsy #98
    Olyanra gondoltam hogy ha egy feketelyuk korul kozel de meg az esemenyhorizont folott kering egy egitest, es ez az egitest sajat tengelye korul is kering akkor a fellepo ar-apaly efektus miadt fel kellene melegednie vagy szet kellene toredeznie.
    Ez megfigyelheto lenne nem?
  • djhambi #97
    Nagyon jó kérdések, érdemes rajtukelgondolkodni. Persze a megválaszolásukhoz jobban el kell mélyedni a témakörben.

    "A feketelyukak párolgása hipotézis, vagy mérhető jelenség?"

    Nem ismerem a fizikatörténetet ilyen részletesen. Inkább arra adnám le a voksomat, hogy hipotézis.

    "Megfigyeltek már olyan feketelyukat amit éppen valamit elnyel?"

    Közvetetten igen. Tehát erre utaló jelenségek léteznek, felvéelek, ahogy csillagokat kennek szét, csillagokból sippantanak anyagcsóvákat ki, illetve az anyag sűrűség gradiens irányában pl. galaxisok közepén vannak fekete lyukak. De közvetlenül nem lehet mérni, mert a fekete lyukat magát nem lehet mérni definícjós okokból. Pl. nincs fénysugár, ami elhagyja a felszínét.
  • philcsy #96
    Ez most komoly lenne:
    A feketelyukak párolgása hipotézis, vagy mérhető jelenség?
    Megfigyeltek már olyan feketelyukat amit éppen valamit elnyel?
    De úgy álltalában mit is tudunk a feketelyukakról?
    Ha már a kolléga felhozta.
  • philcsy #95
    Lakati én melletted vagyok!
    Ezek itt semmit sem tudnak a valós világról!
    Mutasd meg milyen ostobák vagyunk hogy nem tudjuk felérni ésszel azt a magaslatot/mélységet amit a te gondolatvilágod képvisel. A tudásod egyedülálló! Ajánlom írj könyvet hogy az utókornak okulásul megmaradjon. Szerintem lesz olyan sikeres mint Egely-é. Ne felejtsd ki az örökmozgót, meg a hipertérhajtóművet! Meg az idegeneket az mindig nyerő. Ezek a legfontosabbak. Hab a tortára az időutazás, a dimenzióugrások, meg a halhatatlanság. Biztos a siker.
    Ha valami oknál fogva nem jön össze, lehetsz még politikus. Ott csak magyarázkodni kell, nem baj ha senki sem érti. Az megy. Lehetsz akár még miniszterelnök is. Bár oda mostanában elvárás hogy ellopj néhányezer libát.
    Szerintem előtted nagy jövő, a lehetőségek végtelen tárháza áll.
    Júkenduit.
  • NEXUS6 #94
    - gömbvillám
    Igazából ez egy olyan jelenség, aminek még csak minden tulajdonságát sem tudták az eddigi megfigyelések alapján leírni. Szal akár igaz is lehet, amit leírsz, meg mellette még más 1000 fajta gömbvillám is létezhet, hiszen az sem biztos, hogy egyetlen jelenségről van szó. Annyit tudunk róla, hogy egy fénylő, elektromos hatású, nagyenergiájú izé kb. Pontos energia tartalmát, a kisugárzott részecskék típusát, energiáját, a jelenség okát, vagy is az azt fenntartó és megszüntető folyamatokat nem ismerjük, ezen jelenségek véletlenszerű és rövid idejű megjelenése miatt.
    - antianyag. Na ne rizsázz! Az antianyag fogalmát egy viszonylag szűken értelmezhető módon meghatározták a kvantummechanika törvényei szerint, mielőtt detektálták, majd pedig a zaftos nevéből kiindulva a scifi írók mindenféle nedves álmaikban gyökeredző sztorit találtak volna ki hozzá.:)
    - sötét anyag (meg gondolom sötét energia is ugye:). Bizonyos jelenségek mutatnak ezek létére. A javasolt megoldás bizonyos szempontból triviális, az általad lenézett nagyfejűek első gondolatai közé tartozik valószínűleg, amit itt agyad kiragadott az általad olvasott ismeretterjesztő irodalomból. De had kérdezzem meg, miért nem a neutrinók, miért nem az egzotikus WIMP-ek és Axionok? Ha az eddigi tapasztalatokra támaszkodva logikusan és többé kevésbé tudományosan kifejted, hogy miért NEM az általam is felsoroltak alkotják a sötét anyagot, akkor természetesen elfogadom, hogy valamiféle fekete lyukak a legvalószínűbb jelöltek.
    - felsőbb dimenziókból száműzetés. Á, régi sztori! A gnosztikusok, a hermetizmus, de általánosabban a reinkarnációban hívő világnézetek/vallások alapvető tanai közé tartozik valamilyen formában lásd még Buddhizmus, Hinduizmus. Az újjászületés az előző lét elfelejtése, valami fajta már elért szellemi magaslathoz képesti visszaesésként fogható fel. Ha az okokat morálisan, egyfajta bűnként, vagy egy harcbani elbukás következményeként határozzák meg, akkor az újjászületés értelmezhető kitaszíttatásként. Ha máshogy, a hétköznapi erkölcstől elvontabban, akkor esetleg az újjászületéskor megnyíló lehetőségként a tanulásra.

    Ezeket a dolgokat szerintem senki nem söpri szőnyeg alá, de ezeken kívül még annyi mindenből áll a világ! Annyi olyanból, amit már az emberiség megismert és az összegyűjtött ismereteket így átvehetjük. Ha mindig arra kérdezel rá, amit más sem tud, attól nem leszel okosabb, csak elvesztegeted az idődet, miközben megtanulhatnád tőlük azt, amit már ők is tudnak.
    Mielőtt ítéletet mondasz, mások nem tudása fölött, nem árt ha 100%-ig meggyőződsz te magad arról, hogy lehetőségük volt a tudást megszerezni, de ebben elbuktak, azáltal, hogy végig járod azt az utat amit ők. Másképp ők sem fogadnak el.

    Ha kicsit misztikusabbak akarunk lenni, Jézus rengeteg az emberi képességet meghaladó csodát tett, és a végén elfordultak tőle. Majd szenvedett és meghalt mint egy földi ember, de hőssé vált (és persze még fől is támadt;) és azóta hisznek benne!
  • NEXUS6 #93
    Vazze! Ezt a türelmet baxki, te magad vagy Buddha!
  • djhambi #92
    Ez ahhoz hasonlít, mikor gyerkkoromban azon filóztam, és a végén teljesen biztos voltam benne, hogy ha belemegyünk egy feketelyukba, akkor az ott belül egy féregjárat. És a feketelyuk párolgása a féregjárat másik végéről átjövő anyag. Erre tíz évre rá láttam egy StarGate-t...

    Szerencsére kinőttem ebből az ágyamban fekvős pár tudományos információból megszült álmodozásból. És elkezdtem a rögösebb, de nemesebb úton járni...