SG.hu·

Befejezés előtt az első energiatermelő ház itthon

Több energiát állít elő évente, mint amennyit elfogyaszt a Pilisszentivánon épülő, és befejezés előtt álló első magyar aktív készház.

Molnár József az építő Grand-Ács Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: az épületet a megszokott készházhoz képest is kétszeres hatású szigeteléssel látták el.

A háznak van ugyan kéménye, de csak azért, mert nosztalgiából cserépkályhát is építenek a házba, a fűtés és a hűtés levegővel történik. A levegő előbb áthalad egy 100 méteres, földbe süllyesztett csőkígyón, az nyáron sem melegebb 14 fokosnál, így ezzel hűthető a 140 négyzetméteres lakás, míg télen - ha szükséges - a befúvóba épített fűtőpatron megemeli a levegő hőfokát, és néhány infra sugárzó lap is van a házban.

Az előzetes számítások szerint a lakás teljes éves energiafelhasználása - a fűtés, a hűtés, a világítás és a háztartási eszközök által fogyasztott - alig több, mint 5 ezer kWh. A csapokból folyó melegvizet napkollektor, míg a szükséges villanyáramot napelem termeli. Ez utóbbiból pár száz kWh-val többet állít elő a tetőre szerelendő bő 20 négyzetméteres naptelep, mint amennyire szükség van - mondta Molnár József.

A kémény tetejére kerül egy hőmérséklet-, napsugárzás-, szél- és eső érzékelő. Ha szükséges, akkor a bejövő adatok alapján a ház működését vezérlő számítógép leengedi a redőnyöket, ezzel árnyékolva a házat, vagy ha feltámad a szél, akkor behúzza a teraszt árnyékoló ponyváját.

Előzetes számítás szerint a ház négyzetméterenként 270 ezer forintba kerül - mondta a szakember. Ugyanakkor az ilyen házak modul rendszerűen is felépíthetők, kiszámítható, hogy az adott háznál érdemes-e napelemeket felszerelni, megéri-e számítógép vezérléssel intelligensé tenni a házat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Geralt Fisher2010. 12. 23.. 14:37||#22
Mindegy, csak elég magasan legyen, hogy a megemelkedett tengervízszint ne lepje el. Elõbb-utóbb meg úgyis elhasználódik minden, és akkor megint fûthetnek fával. A drága kütyükhöz kell egy gigantikus háttéripar is, és ez így már nem annyira fenntartható.
Törölt felhasználó2010. 12. 19.. 02:32||#21
Volt szerencsém jelen lenni,és az építésben résztvenni egy Nikecel-ház építésében.
Fantasztikus,lenyûgözõ technika.
Nagyon,Nagyon tetszik!
Dunaszentmiklós.
© sonicPSYyoshida2009. 05. 27.. 11:31||#20
Hõcserélõt kapsz már 3-400e ért is, ami elég egy 80-100m2-es házba. Persze kell 2 légventi hozzá 30-50ezer, és ki kell építeni a szobákba a légszállító csöveket. Tipikusan úgy szokták hogy hálószobába, nappaliba befújás, fürdõszoba, és konyha elszívás. Így átszellõzik az egész ház, viszonylag kis veszteséggel.
Modern házba ahol a nyílászárók nagyon légtömörré teszik a házat amúgyis szokott penész gond lenni, mert naponta 10-szer kellene szellõztetni, hogy a felgyülemlett párát elvigye. Erre szokták az ablak fölé alkalmazni a beépített szellõzõt. Csak akkor minek a jó ablak, veszek egy rosszabbul záró olcsót, és az ugyanúgy fog szellõzni, csak olcsóbb 😊

Viszont lehet házilag is csinálni hõcserélõt, két csõ kell hozzá, plusz a két venti. A nagyobbik csõbe beledugod a kisebbiket, rögzíted, és kész. A kinti-benti levegõ keresztbe menjen rajta, ennyi. Míg a készen kapható rendszerek 90-95% hatásfokot írnak, ezzel 85-90%-ot lehet elérni tudomásom szerint. Viszont megvan 40ezer csõ, és 40ezer venti pénzbõl. (ha magad szereled)

Az aktívan szellõztetett házaknak a komfortja magasabb mint akár egy új szigetelt, de nem szellõztetett, vagy régi szigeteletlen szintén nem szellõztetett háznak.

ocsieu: ha mindenki szélerõmûvet használna (vagy legalább 25+%) akkor az egész országos energiaellátás szétesne, nem tud mûködni ennyi ingadozó energia ellátóval. Pláne hogy egy térségben egyszerre fognak mûködni amikor fúj a szél, és egyszerre fognak állni amikor szélcsend van.
© ocsieu2009. 05. 24.. 12:16||#19
Ha fontos a zajszint:
http://www.youtube.com/watch?v=rLa_NY5U1nk
Ha a madarakkal van gond, a lapátokat különbözõ színûre kell színezni.
Emberek, állatok közelébe tényleg nem jó ötlet szélerõmûvet telepíteni, de mekkora is Mo. területe?
Fél milla/szoba nem rossz..., aranyból, vagy gyémántból van? 😄 4-5 helyiségbe szerelt ellenáramú szellõzõ már fedezi egy komoly szélerõmû cirka 10 %-át...
Az áramhálózat más kérdés... Fejleszteni kellene, ez tény. De mit csináltak eddíg??? Merthogy hálózatot nem fejlesztettek, szélerõmûveket nem üzemeltek be, az tuti. Ha a szolgáltatón múlna, soha nem is változtatnának SEMMIN, csak az áron... Magasabban stabilabbb a szélerõsség, ha jól tudom... Mi az akadálya, hogy a magánszemélyek szélerõmûvével megtermelt áramot az iparban is hasznosítsák, hisz mikor a melós dolgozik, otthon nem nagyon fogyaszt áramot? Megkockáztatom, ha nem vinné el az állam legalább 20-30 évig a szélerõmûbõl származó bevétel (mégha magánszemélyrõl is volna szó) nagy részét, sokaknak (magánszemélyeknek is) lenne már komoly szélerõmûve itthon is... Ehelyett sokan ingatlanba, egyéb dolgokba fektetik be a pénzük... Teszem fel egy 20-30 milliós szélerõmû bruttó megtérülési ideje legyen 30 év. A hazai adó és egyéb viszonyok miatt, ez közel megduplázódik... Ez itt a probléma...! Ismerek nem egy embert, aki új autót vett. A teljes összeg a zsebében volt, de az APEH miatt nem merte egy összegben kifizetni az autót, így hitelre vásárolt. Mondanom sem kell, mérgelõdött rendesen, mikor a válság következtében majd 1,5szeresére emelkedett a törlesztõrészlet... Így nem (csak) az államnak, hanem a banknak fizeti/fizette az adót, ami persze kivitte/kiviszi az összeget az országból... Hát, adjunk is a bankoknak pármilliárd támogatást... offshore-t mindenkinek, az anyakönyv mellé, alanyi jogon! 😊 Sorry a sok offért...
© KillerBee2009. 05. 24.. 11:07||#18
Ellenáramú szellõztetõkkel simán megoldható a rendes szellõzés. Sajnos elég drágák, amikor legutóbb 2-3 éve láttam ilyet, akkor fél milla volt darabja és csak egy szobához volt elég. A mostani árakat nem ismerem. Na meg hõszivattyúval a hûtés/fûtés/HMV jól fedezhetõ.

Már az általad említett teljesítményû szélkerekeknél is elég nagy távolságot kell tartani az egyes gépek között. Személyes tapasztalatom nincs a zajukról, de biztos sokan elleneznének ilyeneket a szomszédjukban.

Na meg ott vannak a visszatáplálási gondok, képzeld el, amint sokezer szélerõmû teljesítménye hullámzik szinte percenként a szélerõsség miatt. A csúcserõmûvet meg lehet percenként ki-bekapcsolni. Intelligensebb áramhálózattal (intelligent grid) ezt lehet persze csökkenteni, a fene tudja, mennyire, errõl nincsenek tapasztalatok.
© Epikurosz2009. 05. 24.. 10:28||#17
Nemrég olvastam valahol, hogy egy kecskenyáj tulajdonosa beperelt egy szélerõmûtulajdonost, mert megdöglöttek a kecskéi. Idegileg kikészítette õket az állandó susogás, nem tudtak aludni, és emiatt.
© Vorpal2009. 05. 24.. 02:06||#16
Kecske2 = hottod - figyelünk
© ocsieu2009. 05. 24.. 01:43||#15
Baromság ez az egész, úgy, ahogy van... Le lehet szorítani egy ház energiaigényét, de egy bizonyos szint alá már nincs sok értelme, sõt, egészségre ártalmas (szellõztetni is kell ugye) is lehet... A legjobb megoldás, amit tenni lehet, az a szélerõmû... 20-30 millió forint között már egész jót lehet venni, ami egyrészt megtermeli a fûtéshez, légkondícionáláshoz, melegvízelõállításhoz és egyéb eszközökhöz a szükséges áramot, másrészt plusszt termel (amely akár egy 20-30 éves hosszútávú hitel törlesztõ részletét is fedezhetné). Ha lenne egy korrekt (állami, "APEHos, áramszolgáltatós"), hosszútávú támogatás, szerzõdés cégek, magánszemélyek!!! számára, "bárkinek" megérné, megérhetné. Nem beszélve arról, hogy egy városi autó hétköznapi használatához is megtermelhetné a szükséges áramot egy 100-200 KW-os szélerõmû... Nade akkor mi lenne az állammal, a jövedéki adóval, a zöldkártyával, meg még egy halom egyéb bevétellel???
© Kecske22009. 05. 24.. 00:04||#14
büntetést csak akkor fog kapni, ha GÓJ ...létére ilyen spúroskodásba mer vágni

...

<#violent>
© KillerBee2009. 05. 23.. 23:15||#13
Klímán a hûtést értettem, csak pongyolán fogalmaztam.