Hunter

Az első válaszokra készül a tudomány csúcsszámítógépe

Alighanem sokan emlékeznek a Galaxis útikalauz stopposoknak gigantikus számítógépére, a Bölcs Elmére, amit azzal bíztak meg, hogy találja meg a választ az életre, a világmindenségre, meg mindenre. A valós világban egy újonnan épült szuperszámítógép, ha nem is ilyen fogós, de a tudomány szempontjából fontos kérdésekre keresi majd a választ, ilyen többek közt az éghajlatváltozás, a szupernóvák és a víz szerkezete. Reméljük a válaszok között nem szerepel majd a 42.

A szóban forgó Jaguar a legnagyobb teljesítményű szuperszámítógép, amit valaha a tudomány szolgálatába állítottak, projektjeit egy szakmailag lektorált folyamat során választották ki úgy, hogy már a rendszer finomra hangolása alatt is hasznos tudományos eredményekkel szolgálhasson.

A Jaguár a Tenessee államban található Oak Ridge Nemzeti Laboratórium részeként üzemelő Nemzeti Számítási Tudományok Központjában (NCCS) helyezkedik el, 181 000 processzormaggal és 1,64 petaflopos csúcsteljesítménnyel büszkélkedhet. Ennél jelenleg csupán egyetlen szuperszámítógép nagyobb teljesítményű, a Los Alamos-i Nemzeti Laboratóriumban működő Roadrunner (1,7 petaflop), ez az Egyesült Államok Nukleáris Biztonsági Hivatalát szolgálja Új-Mexikóban.


A Jaguart tavaly mutatták be, majd több hónapnyi tesztüzem után az Oak Ridge vezetősége nem rég kezdte el az első kutatási projektek előkészítését. A kutatások első hulláma 21 projektből áll, melyeknél egyöntetűen a környezeti témák dominálnak. Három projektben is találhatunk éghajlatmodellezést, köztük egy globális légköri modellt, ami a szokásos 55 vagy 100 négyzetkilométeres háló helyett egy jóval nagyobb, 14 négyzetkilométeres felbontású hálót alkalmaz. Egy másik környezetvédelmi kutatásban a dízelmotorok üzemanyag-égési folyamatait szimulálják, itt a célkitűzés az üzemanyag fogyasztás csökkentése, illetve a Jaguar segítségével elemzik a bioüzemanyagok ipari hulladékanyagokból történő szintetizálását is.

Ezek mellett kevésbé égető problémákon is dolgozik majd a szuperszámítógép, ilyen többek közt egy szupernóva háromdimenziós szerkezetének elemzése és a folyékony víz molekuláinak pontos elrendezésének meghatározása, ami mind a mai napig rejtély, annak ellenére, hogy egy teljesen mindennapos dologról van szó.

"Nagy az igény már most, nagyon feszített tempóban dolgozunk" - nyilatkozott Douglas Kothe, az NCCS igazgatója. "Ez egy programozható platform hajórakománynyi memóriával - háromszor annyi, mint a hasonló célra használt rendszerek -, és mint kiderült, nagyon stabilan és megbízhatóan működik"

Július után a számítógépet legalább egy hónapra további, az éghajlattal kapcsolatos munkákra állítják rá, aminek az eredményeiből a Kormányközi Éghajlatváltozási Bizottság, az IPCC tudósai dolgoznak majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • amitakartok #44
    Viccelsz? Fallout 3 full grafikán szoftveres rendereléssel kb. 4242 FPS-en menne...
  • tothab #43
    1,7 petaflop helyett ugyebár petaflops (floating operates per second). amúgy csúcs. kéne egy ilyen otthonra. prímszámokat keresni. nagyokat. :)
  • Jerry90 #42
    Vajon Intel vagy AMD procik ketyeghetbnek benne?:D
    kíváncsi vagyok meddig lehetne húzni ezt a masinát
    GTA 4 szárnyalna rajta^^:P
  • Gundark1234 #41
    Hmm nem rossz. Már tényleg csak a Skynet hiányzik.
    Tu-dum dun du-dum Tu-dum dun du-dum.
    Hajrá emberiség! (irónia maxima)
  • moikboy #40
    "As of 2008, the fastest PC processors (quad-core) perform over 70 GFLOPS (Intel Core i7 965 XE) in double precision"
    http://en.wikipedia.org/wiki/FLOPS
  • mindero #39
    Egy átlagos mai számítógépnek mennyi a kapacitása (FLOP-ba mérve)?
  • MerlinW #38
    az élet értelme: 42

    Minek ide számítógép?
  • waterman #37
    nem tudom hol az említett probléma.
    ezerhatszázhuszonhat egész tizenegy teraflop = 1,626 petaflop.
    például a céges irodai gépekre, amik nap mint nap éjjelente bekapcsolva maradnak feltelepíteni egy kliensprogit és mivel állítom tízezrével vannak ilyen gépek, így iszonyatos számítási kapacitás állna rendelkezésre.
  • halgatyó #36
    Ezzel még a csodagép sem boldogulna:
    hová a f**ba tűnnek el a fél pár zoknik?
  • sanyynn #35
    Ezzel csak egy probléma van...
    teraflop = 10^12
    petaflop = 10^15