Berta Sándor

Csengésük alapján szűrhetők ki a hamis érmék

Egy japán rendőr olyan programot fejlesztett ki, amely meglehetős pontossággal képes megmondani egy érméről, hogy az valódi-e vagy hamis.

Mototsugu Suzuki, a tokiói rendőrség bűnügyi technikai laboratóriumában dolgozik és a munkája során gyakran találkozott hamis pénzekkel. A szakember egy olyan szoftvert alkotott meg, amely viszonylag nagy megbízhatósággal azonosítani tudja a hamis fémpénzeket. Az eljárás során a szoftver az érméket a hangjuk alapján hasonlítja össze egymással. Suzuki abból indult ki, hogy amikor egy érmét egy fémlemezre dobnak, jól azonosítható hangot lehet hallani. A hamis fémpénzek csengése nem hasonlít a valódiakéhoz, azok a fémmel találkozva teljesen másképpen szólnak és más hangmintát adnak.

A szoftver azért jelent nagy segítséget a japán rendőrségnek, mert a hamis papírpénzeket ugyan már viszonylag könnyen ki tudják szűrni a szakemberek a vízjelek és más azonosítók megléte vagy hiánya, illetve a papír minősége alapján, de az érméknél azonban teljesen más a helyzet. Eddig a fémpénzeket szinte lehetetlen volt kiszűrni a forgalomból, mivel nem lehetett automatikusan megkülönböztetni őket valódi társaiktól. Japánban éppen ezért nagyon sok hamis érme került forgalomba. A helyzet annyira súlyos volt, hogy a japán hatóságoknak 2005-ben átmenetileg ki kellett vonniuk a forgalomból az összes 500 jenes érmét.

A kutatók számos eljárást dolgoztak ki. Volt amelyik a mágnességre épült, mondván hogy a valódi és a hamis érmék mágneses értékei eltérőek. Ezenkívül gyakran vizsgálták meg vizuálisan is a fizetőeszközöket az eltérések után kutatva. Suzuki mindenesetre elégedett a kezdeti sikerekkel és a vizsgálatai, valamint a minták alapján létre akarja hozni a hamis fémpénzek adatbázisát.

A hangzás tanulmányozása nem új keletű. Nagy-Britanniában külön szakértőket alkalmaznak, akiknek az a feladata, hogy a Suzuki programja által alkalmazott módszerhez hasonló módon szűrjék ki a hamis pénzérméket. A megoldás alighanem számos külföldi rendőrség érdeklődését kelti majd fel, hiszen a hamis fémpénzek Európában is komoly gondot okoznak, Németországban tavaly 82 000 hamis euróérmét foglaltak le, többet mint korábban bármikor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fizik #41
    'Mototsugu Suzuki, a tokiói rendőrség bűnügyi technikai laboratóriumában dolgozik és a munkája során gyakran találkozott ha.. emberekkel.'

    ezért mindig volt nála egy doboz Tik-Tak
  • rhonkhan #40
    Ez így van, jól megmondtad, tetszik
  • Epikurosz #39
    sez mér rossz?
  • Narxis #38
    Mintha túl sokat gondolkodnál.
  • Epikurosz #37
    Bezzeg nálam minden fedezve van. :-)
  • Epikurosz #36
    Mekkora balfácánok vagyunk mi, magyarok.
    A kopirájtokat csak úgy hagyjuk elúszni a levegőben. Jedlik-effektus.
  • L3zl13 #35
    Ismerem a Google-t, de gondoltam egy hivatalosabb oldalnak jobban hisz. (MNB)
  • Chappy #34
    nem ő az első:

    http://innovacio.hu/3a_hu_16_vegeredmeny.php

    3. díj:

    4. A pénz szimfóniája
    pályázók: Pásztor Árpád (1989), Takács Marcell (1989)
    iskola: DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, Debrecen
    konzulensek: Dr. Kirsch Éva, Dr. Szabó István





    A pályázók a pénzérmék hallhatóan különböző csengésén el-gondolkodva azt a kérdést tették fel, hogy milyen fizikai kü-lönbség van az egyes érmék hangjai között? Mely frekvencia értékek jellemzőek egy adott érmére? Lehetséges-e az ér-méket pusztán hangjuk alapján felismerni?
    A kísérletekből egyrészt kiderült, hogy sem az ejtés magas-sága, sem a felület nem befolyásolja a keletkező hang minő-ségét, csupán annak erősségét módosítja. Megállapították, hogy a keletkező hangról készült spektrumban a csúcsok helye felülettől függetlenül ugyanott található. Továbbá, hogy az adott érmetípusokon belül az egyes pénzek között eltérés (100-200 Hz) tapasztalható. Ezek alapján azt az állítást tud-ták megfogalmazni, hogy az egyes érmék hangjuk alapján felismerhetők.
    A kijelentés igazolására elkészítették a Vespasianus 1.0 szá-mítógépes programot, mely a leeső érméket hangjuk alapján azonosítja.
  • Epikurosz #33
    Én ezt is jobban tudom, na tessék:
    1 Ft. = 0,61217 japán jen

    Itt egy jó pénzváltó!
    de tudok egy másik trükköt:
    Beírod a Google keresőbe a következőt:
    1 HUF in JPY
  • L3zl13 #32
    MNB Napi árfolyam