Hunter

Kezd kibontakozni a SpaceShip Two projekt

Richard Branson felfedte a kereskedelmi űrrepülésről alkotott vízióját, és több részletet is ismertetett az egész elképzelés alapjául szolgáló SpaceShip Two űrrepülőről, az Ansari X-díj győztes Burt Rutan alkotásáról.

A hat utas szállítására alkalmas gép szinte teljes egészében egy korábban Rutan által épített prototípuson alapul. A gépet egy nagyobb hagyományos repülőgép - ami külalakját tekintve mégsem nevezhető igazán hagyományosnak - a White Knight Two emeli a levegőbe az induláshoz. Az űrrepülőgép a megfelelő magasságban leválik hordozójáról, majd megkezdi kapaszkodását a repülés csúcspontjáig, ahol először lebeg egy kicsit, majd visszavitorlázik a Föld felszínére.

Jonathan McDowell, a Harvard Smithsonian Asztrofizikai Központ csillagásza, önjelölt űrmegszállott szerint az egész rendszer kialakítása több tekintetben is leleményes. A White Knight Two vezérlőrendszere azonos az űrrepülőben találhatóval, tehát egyben ideális gyakorlógép is a SpaceShip Two legénysége számára. Emellett az űrrepülő egy tollaslabda-effektussal is rendelkezik, aminek köszönhetően inkább visszahullik a Földre, mintsem berepül a légkörbe. Ez annak a ténynek köszönhető, hogy a gépnek nem kell jóval nagyobb, a pályára álláshoz szükséges sebességre gyorsulnia, ezért lassabb, biztonságosabb sebességgel térhet vissza a Földre, mint például a NASA űrsiklói.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A "biztonságosabb" kifejezés azonban meglehetősen relatív - figyelmeztet McDowell. Az űrrepülőgép egy hibrid szilárd-folyékony hajtóművet alkalmaz, ami elvileg megbízhatóbb mind a folyékony, mind a szilárd hajtóanyaggal működő hajtóműveknél. Mindazonáltal az utazás az illékony hajtóanyagokon fog múlni. Múlt héten a hatóságok 25 000 dolláros bírságot szabtak ki Burt Rutan cégére, a Scaled Composites-ra, miután a biztonsági vizsgálatok alapján vétkesnek találták a céget abban a balesetben, melyben három technikusuk lelte halálát, akik a SpaceShip Two hajtóművének egy prototípusát tesztelték.

A rövidtávú tervek szerint a SpaceShip Two utasai körülbelül 5 percen át tapasztalhatják meg a mikrogravitációt. Branson sajtótájékoztatóján azonban kifejtette, egy nap a hagyományos légiközlekedésnek megfelelően a két pont közötti gyors utazást is szeretnék megvalósítani, hogy ne pusztán a kalandvágyat elégíthesse ki szolgáltatásuk. Az egyik pontról a másikra történő gyors eljutást ugyancsak az űrugrások biztosítanák, tehát ha valaki nem űrturistának jelentkezik, az is megtapasztalja majd egy rövid időre a súlytalanságot.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

"Ez nem fog egyhamar megvalósulni" - célzott az utóbbi célkitűzésre Branson, amivel McDowell is egyetért. Ahhoz hogy a gép A pontból B-be jusson, sokkal több energiára van szüksége, ennek megfelelően jóval nagyobb rakétahajtóműre és valószínűleg függőleges kilövésre. Egy ilyen manőverhez már komoly hőpajzsokat vagy egy fékezőrakéta rendszert is társítani kell, ami jelentős súlytöbbletet jelent. "Ez műszakilag jóval nagyobb kihívás" - tette hozzá McDowell. "De koránt sem képtelenség" A kereskedelmi repülések induló időpontjáról még mindig nem áll rendelkezésre pontos információ, a White Knight Two várhatóan az idei év nyarán esik át az első próbarepülésen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #30
    Tojok a te beírásodra.
    A segélypolitika kudarc. Afrikának magának kell kiizadnia a megoldásokat, a szülési fájdalmakat nem lehet megspórolni.
    A segélyek eredménye csak annyi lesz, hogy még több gyerek születik és nő fel a reménytelenségben, és bevándorol hozzánk, hogy növelje a bűnözést.
  • hetti #29
    Megkapod a következö beirást a szegénységi bizonyitványodba!!
  • Epikurosz #28
    Jó reggelt!
  • Epikurosz #27
    Na, ja, de lézerben más. Különben: kéne.
  • L3zl13 #26
    Pedig 1kW nem is tünik soknak. Egy átlag hajszárító ennek a másfélszeresét tudja...
  • Epikurosz #25
    1 kW
  • L3zl13 #24
    "Miert nem? Nem lehet olyan tavolsagban elhelyezni?"

    Légyszives áruld el, hogy helyezed el, hogy szereled, hogy töltöd fel üzemanyaggal a dolgot, anélkül, hogy hozzáférnél. Az meg falon keresztül bajos.
    Nyomásálló üvegfal meg van, de csodát azért ne várjál tőle. Nem hiszem, hogy ez ellen a robbanás ellen bármit is ért volna.

    "Bombaszakertok is biztosan ezert viselik robbanoanyag keresese es hatastalanitasa kozben."
    És éppen ezért szoktak labdázgatni a bombákkal, és háborús lővedékekkel, mert tudják, hogy az a ruha úgyis megvédi őket a robbanástól.
    Ha valakinek a képébe robban egy komolyabb bomba, akkor b@szhatja a védőruháját.

    A 25k meg inkább arra utal, hogy voltak szabálytalanságok a munkáltató részéről is, de nem ő volt az elsőszámú felelős.

    "Kinek a felelossege meggyozodni rola, hogy betartjak-e?"
    Ja állítsanak oda egy őrt a tudósok mellé aki majd tudja, hogy mit szabad egy kisérleti (fejlesztőjén kívül senki által nem ismert) eszközön csinálni...
  • JTBM #23
    Van egy US mondás: Shit happens.

    Akármennyit is foglalkozol a biztonsággal, balesetek mindig is voltak és lesznek is. Egy kísérleti hajtómű felrobbanhat. Nem hinném, hogy akkor voltak mellette, amikor éppen beindították, valószínűleg éppen valamit állítgattak, szereltek rajta és akkor robbant fel.

    Ha mind a 3-an meghaltak, akkor jó eséllyel még az sem fog kiderülni, hogy mit hibáztak...

    Egy nagy cég alkalmaz biztonsági szakértőt és jogászt is, őket ezért nem lehet elkapni. A kis cégnek erre nincsen pénze, ezért megbüntetik. Balesetek mindkét helyen ugyanúgy előfordulnak.

    Egyébként nem kell alacsony költségvetésű kísérleti hajtómű egy balesethez:

    Az országba bekerültek nagyobb számban elektromos húsdaráló gépek az utóbbi időben. Mivel a user-ek nem tudják még őket biztonságosan kezelni, ezért a kórházakban újabban megszokott eset a bedarált ujj...
  • rigidus #22
    > Ellenben bizonyos szakaszokban elkerülhetetlen, hogy a hajtómű közelében tartózkodjanak. Ilyenkor viszont üvegfal sem lehetne ott, mert hozzá kell férni az eszközökhöz.

    Miert nem? Nem lehet olyan tavolsagban elhelyezni?

    > Robbanás ellen nem véd.

    Bombaszakertok is biztosan ezert viselik robbanoanyag keresese es hatastalanitasa kozben.

    > Az áldozatok számából feltételezhető, hogy itt volt szabálytalanság, de megint csak felmerül, hogy kinek a hibájából.

    Nyilvan a munkaltato itt is makulatlan - mint mindig - mint ahogyan a 25k is mutatja.

    > Lehet tudni, hogy nem volt ilyen? Csak azért mert nem tartották be, még nem biztos, hogy nem tudták az előírásokat.

    Kinek a felelossege meggyozodni rola, hogy betartjak-e?
  • L3zl13 #21
    "1. vasbetonfal, ho- es nyomasallo uvegfal a szemelyzet es a hajtomu koze"
    Ez nagyon jó, bár kültéren a megfelelő távolság ugyanúgy megteszi.
    Ellenben bizonyos szakaszokban elkerülhetetlen, hogy a hajtómű közelében tartózkodjanak. Ilyenkor viszont üvegfal sem lehetne ott, mert hozzá kell férni az eszközökhöz. Tipikusan ilyen pl az üzemanyag betöltés...

    "2. folyekony nitrogenkopeny az uzemanyag tarolasara (ha az uzemanyag osszetetele miatt lehetseges)"
    Erre nem tudok mit mondani. Nem tudom, volt-e ilyen, kellett-e volna, hogy legyen, illetve lehetséges lett-e volna.
    Talán ez az egyetlen, ami, ha hiányzott, akkor tényleg a cég felelősségére írható a felsorolásban.

    "3. egesallo ruhazat a szemelyzet szamara"
    Robbanás ellen nem véd. Bár bevallom nem tudom volt-e ilyen az áldozatokon. És ha nem volt, akkor azért mert nem volt szabályozva, vagy mert saját maguk megszegték a céges előírásokat. Ez utóbbi esetben szvsz nem a cég a felelős.
    Legalábbis nem olyan mértékban, mint azt lentebb állítják. (Hanyagságból elkövetett emberölés.)
    "4. munkavedelmi zonak kijelolese veszelyessegi fokozat szerint a vedoolotzet hasznalatahoz"
    Lásd előző pont.
    "5. kritikus zonakban tarozkodo szemelyek korlatozasa kiserlet alatt"
    Az áldozatok számából feltételezhető, hogy itt volt szabálytalanság, de megint csak felmerül, hogy kinek a hibájából.
    "6. munkavedelmi oktatas, eloirasok betartatasa a munkaltato reszerol"
    Lehet tudni, hogy nem volt ilyen? Csak azért mert nem tartották be, még nem biztos, hogy nem tudták az előírásokat.