Hunter
Mekkora erő lakozik egy agysejtben?
Elvileg egyetlen neuron is lehetővé teheti az emberek és állatok számára, hogy érezzenek, sugallja egy európai tanulmány, amit a Nature-ben publikáltak.
Az agy 100 milliárd neuronnal rendelkezik, a tudósok azonban azt vallják, hogy azok csak nagyobb hálózatokban tudnak gondolatokat és érzéseket előállítani. Ennek mond most ellen az a holland és német tanulmány, ami felfedezte, hogy egyetlen patkányneuron stimulálása is képes kiváltani az érintés érzetét. A kutatás jelentősége, hogy mindezt első ízben sikerült mérni emlősöknél.
Az emberi agy összetettsége és a számtalan gondolat, érzés és emlék tárolási elvei még ma sem ismertek teljes egészében. A terület kutatói szerint a feldolgozási folyamat kulcsai a különálló neuronok között kialakuló kapcsolatok, melyek legalább ezer neuront összefogó hálózatokat alkotnak. Ennek ellenére több, jóval egyszerűbb idegrendszerrel rendelkező lény, mint a gyümölcslegyek esetében egyetlen neuron is képes egészen jelentős szerepet játszani, a legújabb kutatások szerint pedig ennek a nagyobb, összetettebb aggyal rendelkező állatokra is igaznak kell lenni, csupán az elv igazolása maradt el eddig.
A németországi Humbolt Egyetem, valamint a holland Erasmus Gyógyászati Központnak végül sikerült stimulálnia egy különálló patkány agysejtet, ami azt mutatja, hogy az elegendő egy viselkedési reakció kiváltására. Ugyanakkor egy amerikai kutatási projekt azt a következtetést vonta le, hogy egy agysejt számítási képessége ennél jóval összetettebb is lehet, a különböző szinapszisokkal - a neuronok és más idegsejtek közötti csomópontokkal - képesek az ugyanazon sejtben elhelyezkedőktől függetlenül cselekedni. Ez könnyedén jelentheti azt, hogy egy neuronon belül a különböző szinapszisok teljesen eltérő információdarabokat tárolhatnak, vagy dolgozhatnak fel.
A szakértők szerint ez nem jelenti azt, hogy az összes neuronnak külön szerep jut, bizonyos esetekben viszont képesek lehetnek az önálló munkára, méghozzá mérhető eredményekkel. "A általánosan elfogadott modell szerint a hálózatok vagy tömbök hozzák a döntéseket, egy különálló neuron befolyása pedig elenyésző, azonban ez a kutatás és több nemrég napvilágot látott tanulmány sokkal fontosabb szerepet tulajdonít egyetlen neuronnak. Ezek a tanulmányok lejjebb viszik azt a szintet, amin lényegi számítás megy végbe az agyban" - összegzett dr. Douglas Armstrong, az Edinburghi Bioinformatikai Központ igazgatóhelyettese a BBC-nek.
Az agy 100 milliárd neuronnal rendelkezik, a tudósok azonban azt vallják, hogy azok csak nagyobb hálózatokban tudnak gondolatokat és érzéseket előállítani. Ennek mond most ellen az a holland és német tanulmány, ami felfedezte, hogy egyetlen patkányneuron stimulálása is képes kiváltani az érintés érzetét. A kutatás jelentősége, hogy mindezt első ízben sikerült mérni emlősöknél.
Az emberi agy összetettsége és a számtalan gondolat, érzés és emlék tárolási elvei még ma sem ismertek teljes egészében. A terület kutatói szerint a feldolgozási folyamat kulcsai a különálló neuronok között kialakuló kapcsolatok, melyek legalább ezer neuront összefogó hálózatokat alkotnak. Ennek ellenére több, jóval egyszerűbb idegrendszerrel rendelkező lény, mint a gyümölcslegyek esetében egyetlen neuron is képes egészen jelentős szerepet játszani, a legújabb kutatások szerint pedig ennek a nagyobb, összetettebb aggyal rendelkező állatokra is igaznak kell lenni, csupán az elv igazolása maradt el eddig.
A németországi Humbolt Egyetem, valamint a holland Erasmus Gyógyászati Központnak végül sikerült stimulálnia egy különálló patkány agysejtet, ami azt mutatja, hogy az elegendő egy viselkedési reakció kiváltására. Ugyanakkor egy amerikai kutatási projekt azt a következtetést vonta le, hogy egy agysejt számítási képessége ennél jóval összetettebb is lehet, a különböző szinapszisokkal - a neuronok és más idegsejtek közötti csomópontokkal - képesek az ugyanazon sejtben elhelyezkedőktől függetlenül cselekedni. Ez könnyedén jelentheti azt, hogy egy neuronon belül a különböző szinapszisok teljesen eltérő információdarabokat tárolhatnak, vagy dolgozhatnak fel.A szakértők szerint ez nem jelenti azt, hogy az összes neuronnak külön szerep jut, bizonyos esetekben viszont képesek lehetnek az önálló munkára, méghozzá mérhető eredményekkel. "A általánosan elfogadott modell szerint a hálózatok vagy tömbök hozzák a döntéseket, egy különálló neuron befolyása pedig elenyésző, azonban ez a kutatás és több nemrég napvilágot látott tanulmány sokkal fontosabb szerepet tulajdonít egyetlen neuronnak. Ezek a tanulmányok lejjebb viszik azt a szintet, amin lényegi számítás megy végbe az agyban" - összegzett dr. Douglas Armstrong, az Edinburghi Bioinformatikai Központ igazgatóhelyettese a BBC-nek.