Gyurkity Péter

Egyesülhet a GPS és a Galileo

Az Európai Unió és az Egyesült Államok is hajlik a megállapodásra, amely elvezethet a két önálló navigációs rendszer egyesítéséhez. Bíznak abban, hogy a gyártók és a vásárlók támogatják majd a hibrid készülékeket.

Hivatalos forrásból származó értesülés szerint az EU és az USA igen közel áll a megállapodás aláírásához, mindössze néhány apró, ám fontos részletet kell még tisztázni. A pontos időpontról és a technikai oldalról egyelőre nem nyilatkoznak, ám az szinte biztosra vehető, hogy sikerül tető alá hozni a megállapodást, amely egy közös rendszerben egyesítené a két platformot.

Az amerikai fél szerint akár már a héten létrejöhet a közös nyilatkozat, az európai táborból azonban nem voltak hajlandók az időpontról beszélni. Azt viszont már tudni lehet, hogy a megállapodás révén mindkét platform eszközei ugyanazon rádiófrekvencián továbbítanák az adatokat, amelyeket így az erre felkészített készülékek minden probléma nélkül feldolgozhatnak majd. A felek abban bíznak, hogy a hibrid készülékek gyorsan elterjednek majd és idővel kiszorítják a kizárólag egy rendszert támogató fejlesztéseket.

"A piac várhatóan erősen támogatja majd a dual-üzemmódú vevőket. Nincs sok értelme eszközeinket egyik vagy másik rendszerre korlátozni" - magyarázta Raymond Clore, a State Department GPS-Galileo szakértője. Az USA egészen pontosan 30 műhold segítségével üzemelteti saját platformját, míg az EU ugyanennyi eszközt szeretne földkörüli pályára állítani, legkésőbb 2010-ig. Két évvel ezt követően a Galileo rendszernek teljesen működőképesnek kell lennie, ehhez pedig a végrehajtásra létrejött köz- és magánszféra közötti partnerséget át kell alakítani.

A két rendszer egyesítésével természetesen a helymeghatározás pontossága is javulna, ami főleg a zsúfolt városrészekben számíthat. Ezzel egy időben a GPS-rendszer frissítése is lezajlana, ennek végső határideje 2013.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Munkas #35
    A részleges lekapcsolást nem értem igazán. Valaki írta, hogy Bosznia felett is lekapcsolták őket.
    Ha jól tudom a GPS műholdak 20000 km magasságban keringenek és 24 van belőlük. Nem nagyon mélyedtem el a geometriájuk rejtelmeinek átgondolásában, de ahhoz, hogy 4-nél kevesebb látsszon belőlük egyszerre, szerintem már jó pár ezer km-el odébb ki kellene kapcsolni őket. Így egy-egy kontinenst le lehet kapcsolni, de országokat szerintem nem igazán. Ill. ha Boszniában nincs jel, akkor valószínűleg még Londonban is szidják őket a sofőrök.
  • BiroAndras #34
    "mint pl a replülés ahol a jelenlegi (szándékosan) pontatlan GPS jellel nem megoldható."

    Ha jól tudom, a jelenleg általánosan használt rádiós rendszer nagyságrendekkel pontatlanabb a civil GPS-nél. Egyébként a pár méteres pontosság bőségesen elég a repüléshez, hacsak nem egyedül erre alapozva akarsz robotpilótával leszállni.
  • BiroAndras #33
    "Civileket meg a kis autósPDA-GPSükkel (nem lekezelés, nekem is van) felejts már el....."

    Tudod az a gond, hogy pont az USA-ban függ legjobban a civil szféra a GPS-től. Kicsit többről van itt szó, mint pár autós kütyüről.
    Természetesen résazlegesen is le tudják kapcsolni, ezzel nincs gondjuk.
  • Molnibalage #32
    Márpedig nem áll az USA-hzo képest. Nem viccből alkotta régen sem a NATO gerincét az USA. Jelenleg az európaiak ÖSSZESEN képtelenek egy közepes méretű szállítógép kifejlesztésére és rendszerbe állítására a költségek miatt és a tagállamok közti széthúzás miatt. Vicc a javából..
  • Vamp17 #31
    ki irkal hulyesegeget??? en talan nem azt irtam hogy egy pillanat alatt sikerult neki a felzarkozas? azt meg hogy az EU mogott nem all gazdasagi jatalom, inkabb hagyjuk jo?? :) a fo problema az EU ban nem a gazdasi hatalom hianya hanem a szethuzas.
  • Molnibalage #30
    Történelmi léptékkel mérve egy pillanat alatt te zseni. Ne irkáljál már hülyeségeket. '41-ben a ROMÁN hadsereg nagyobb volt, mint a US ARMY. 1944-re már csak az ARMY-ban voltak vagy 3 millióan én nem szutyok technikával...
    Az EU meg pont azért nem teszi meg, mert NEM tudja, NINCS gazdasági erő mögötte.
    Ja és azt meg felejtsd el, hogy nincs szükség rá, éppen az látszik, hogy kellene.
  • Zro #29
    Ha EU vs. USA háború van, leszedik az amik az EU-s műholdakat seperc alatt :)
    Talán inkább egy rendszer kéne fejleszteni, s elérni, hogy a NATO-n belül mindenki használhassa, s beleszólhasson, mikor, hol kapcsolják azt ki. Bár amíg az EU-s tagállamok sem tudnak megegyezni egymással, nem várható, hogy egységesen lépnek föl ilyen kérdésekben, inkább kihánynak egy adag pénzt az ablakon :) Bár biztos, hogy degeszre keresi ezen is magát valaki :) Lehet, hogy éppen az amcsik :)
  • Sidewinder #28
    Ez mekkora hülyeség. A "független,erős Európa" max akor vagyunk függetlenek és erősek ha az oroszokkal szemben kell vmit csinálni,velük szemben nagyon függetlenek vagyunk meg önállóak holott ők részben Európa,jóval több közük van európához mint az amcsiknak.Annyira lol ez hogy ha az EU kitalálja a szuperpuha WC-papírt,hogy önállósítsa magát az amerikai és az orosz szuperpuha WC-papírtól akkor rögtön valami marhának "eszébe" jut az hogy milyen jó lenne az ha nem is önállósítanánk magunkat hanem az egész gyártóbizniszt közösen csinálnánk az USA-val nehogy már konkurenciái legyünk neki. És lehetőleg ők is irányítsanak mindent. Az önállóság jegyében... Télleg a kínaiakkal nem akarnak egyesülni? Ahogy hallottam már ők is fellőtték az saját műholdas nav rendszerük első 3 műholdját. szerintem jó lenne ha segítenénk nekik mert ha valami vad hódító vérű komcsi kerül a mostani elnök után hatalomra akkor biztos örülnének az eeurópai rendszer teljes ismeretének meg pár titkos kódnak,rendszer kiiiktatási lehetőségnek a támadás előtt.Persze ezt is szigorúan az EU önállósága és ereje és függetlensége jegyében kéne csinálni
  • Vamp17 #27
    valamint, aki azt hiszi hogy europat olyan konnyen el tudna soporni az usa , azt se felejtse el hogy a II. vh. elott milyen szinten allt az amerikai hadero, es mennyi ido alatt sikerult folfejlesztenie ezt a szintet a vilag egyik legerosebb hadseregenek a szintjere. csupan azert mert komoly gazdasagi hatter allt mogotte. ugyanezt az EU is megtehetne. de minek, ha jeleneleg semmi szukseg nincs ra :)
  • Molnibalage #26
    Amúgy is, az USA jelenleg tényleg a világ legerősebb katonai hatalma, de egy Európai háborút ő sem tudna megvívni egész Európa ellen. Oroszország amúgy sem hagyná. Oroszok+Európa elég nagy falat lenne főleg, hogy ázsiai jelenlét egyre nagyobb erőforrásokat az USA-tól. kíván Jelenleg egy Irak méretű országban sem tudnak rendet tartani, nehogy Európában...

    A hidegháborúban az USA hadereje 2,5 háborúra volt méretezve (két nagy és egy kicsi). Jelenleg ez a 1,5-sem éri el..