Hunter

Galileo kontra GPS?

Az Európai Unió kedden elfogadta egy multimilliárd dolláros navigációs rendszer támogatását, ami az autósoktól a hajósokig bezáróan bárkinek segítséget nyújt a tájékozódásban a világ bármely pontján. A rendszert Galileonak hívják, nem titkolt célja az amerikai Global Positioning System (GPS) uralmát megtörni, bár az EU úgy nyilatkozott, hogy a két rendszer kompatibilis lesz egymással.

"Végül igent kaptunk a Galileora, ami azt jelzi Európa jelen szeretne lenni a kutatási, technológiai és ipari területek fejlődésének nemzetközi színpadán" - mondta az EU szállítási biztosa, Loyola de Palacio egy konferencián.

Azután szólalt fel, miután az EU közlekedési miniszterei aláírták a 396 millió dolláros támogatást, melyből 88 milliót már meg is kapott a tervezet, valamint az Európai Űrhivatal (ESA) is letette a maga 484 milliós részét a Galileo négy évre tervezett fejlesztésére. A 2,9 milliárd dolláros terv egy műhold hálózatot fog létrehozni, ami navigációs és pozicionáló szolgáltatásokat biztosít majdan. Olyan cégek állnak mögötte, mint az Airbus, a Thales és az Eutelsat, akik ezáltal 100000 munkahelyet teremtenek. Az EU bejelentette, hogy az új rendszert civil testületek fogják működtetni és megteremtik a választás lehetőségét, véget vetve az európaiak függésének a katonai felügyeletű GPS-től.

"A Galileo projekt civil kezdeményezés és civil szervezetek is fogják irányítani. Rajtuk fog múlni kik használhatják" - mondta a spanyol fejlesztési miniszter, Francisco Alvarez Cascos.

A négyéves fejlesztési periódus után következik a telepítés időszaka, melyet az EU reményei szerint kétharmad részben a magán szektor fog finanszírozni. A közpénzek áramlása 2015-ig fokozatosan fog megszűnni.

A Galileot decemberben kétségek övezték, amikor az EU tagállamok egy csoportja elutasította a támogatást. Az ellenzék - Nagy Britannia, Németország és Hollandia - mégis megkedvelte az elképzelést, mivel annak gazdasági vonatkozásai is vannak. A kérdést, ami megosztotta az EU tagállamokat, a közlekedési miniszterek kevesebb, mint fél óra alatt lezártak. Lionel Jospin, a francia miniszterelnök üdvözölte a döntést. "Európa megmutatta bátorságát a világnak az Ariane-val és az Airbus-szal, és létfontosságú hogy saját rendszerrel rendelkezzen egy ilyen stratégiai technológiában" - mondta párizsi sajtótájékoztatóján.

A miniszterek az anyagi támogatás mellett megegyeztek egy új ügyvezető cég szerkezetében is, ami a Galileo fejlesztését ellenőrzi. Bár az EU tagállamok szeretnének magán befektetőket látni projektjük mellett, a miniszterek elhatározták, a magáncégek nem lehetnek az ellenőrző cég testületi tagjai, legalábbis addig nem, amíg be nem fejeződnek a kiírt projektekre az ajánlat tételek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Efreet #10
    a "hivatalos" álláspont az, hogy a GPS 30méteres, ez az új meg 150 centiméteres pontossággal müködik. de kétségtelen, a GPSt katonaság felügyeli, és ök használhatják csak maximális hatásfokon. ami GPS eszközt itt nálunk is lehet kapni, az a "polgári", demo változat, és még a 30méteres pontosságot se éri el. nyilván a katonáék, ahogy Ninju is említette, ennél lényegesen pontosabb adatokat kapnak. és további kérdés, hogy s Galileo rendszere (több földi állomás, kevesebb szatelit) mennyivel jobb-olcsóbb (nyilván jobb, lévén a GPS elég régi rendszer, és azóta a technika elszaladt messze), és mennyire lesz polgári használatra elérhetö.
    a mobiltornyok meg 1.5 méterre pontosan tudják hogy hol vagy, ha legalább 3 torony érzékel (ami mondjuk itt az országban 1-1 város környékén leginkább 8+ torony...)
  • Vízipók #5
    Ki mondta, hogy USA dollár?
  • Gabest #4
    mmm, csokis fánk :)