Hunter

Megvan az egyik emberré tevő gén

Miért van olyan hatalmas előnyünk mentális és nyelvi képességek terén majom rokonainkkal szemben, miközben az ember és a csimpánz génállománya közel 99 százalékban megegyezik? A válaszhoz most valamelyest közelebb kerültünk egy, a Human Mutation szaklapban publikált kínai tanulmánynak köszönhetően.

A Kínai Tudományos Akadémia munkatársai több majomfaj DNS-ét elemezték, majd vetették össze az emberével. Az eredmények szerint egy bizonyos neuropsin, a tanulásban és az emlékezésben szerepet játszó protein kizárólag az emberek központi idegrendszerében termelődik. Ami pedig a legfontosabb, az elemzések azt mutatják, hogy mindez kevesebb, mint 5 millió évre tekint vissza, sőt a termelődés mögött meghúzódó mechanizmus is ismert.

Azt már korábban is sikerült kimutatni, hogy a szóban forgó kettes típusú neuropsin, a neuropsin egy hosszabb válfaja, nem jelentkezik az emberszabású majmok ősei és az óvilági majmok, mint például a rhesusmajmok vagy a cerkófok prefrontális kérgében. A mostani tanulmány a csimpánzoknál és orángutánoknál kutatott a kettes típusú neuropsin után, a tesztek azonban náluk sem nem mutatták ki a jelenlétét. Mivel a fenti két faj vált el legutóbb közös ősünktől, a felfedezés az mutatja, hogy a kettes típus egy kizárólag az emberre jellemző, viszonylag friss, kevesebb mint 5 millió éves formája a neuropsinnak.


Az ezt követő génszekvenálás kimutatott egy emberi sajátosságként értékelhető génmutációt, ami változásokat indukál a neuropsin génben, hosszabb proteint állítva elő. A mutációt átültetve a csimpánz DNS-be ugyanazt a hatást váltotta ki, mint az embereknél, beindította a kettes típusú neuropsin termelését. A "Majmok bolygója" rajongók, most elkezdhetnének kombinálni...

Dr. Bing Szu, a kutatás vezetője a jövőben a kettes típusú neuropsin biológiai hatásainak tanulmányozására összpontosít, ami talán megmagyarázza, miért csak az emberi evolúcióban választódott ki pozitívan a termelését kiváltó gén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)