SG.hu·

A NASA-val közösködne Oroszország

Negyven évnyi rivalizálás után elképzelhető, hogy Oroszország és az USA közös Hold-programot dolgozzon ki?

Még Szovjetunióként számos ember nélküli expedíciót indítottak a Hold felderítésére, holdjáróik 1970 és '73 között a felszínt is elérték. Az akkori űrversenyben végül alulmaradtak az amerikaiakkal szemben, akik 1969 júliusában embert juttattak az égitestre, míg az orosz rakéták sorozatos hibái kudarcra ítélték űrprogramjukat. A hidegháború és az űrverseny éles ellentétet alakított ki a két nagyhatalom között, most azonban ha csak az orosz félen múlna, akkor nagyon valószínű, hogy megszülethetne egy együttműködés.

A két nemzet űrügynöksége egy ideje már tárgyal egymással és várhatóan 2007 első felében megegyezésre is juthatnak - vélekedik Igor Panarin, az oroszok szóvivője. Az Associated Press-nek adott nyilatkozatában elmondta, országa elsősorban technikával és a know-how átadásával szállna be az USA Hold-programjába, mintsem anyagiakkal, gyakorlatilag ugyanolyan jellegű együttműködést körvonalazva, mint amit az európai űrügynökséggel, az ESA-val kötöttek. Utóbbinak egyik központi eleme a kereskedelmi műholdak pályára állítása, melyet Szojuz rakétákkal végeznének az európai űrkikötőből. 2008-tól Oroszország biztosítaná a hordozórakétákat, az EU pedig a kilövő állás karbantartását, bővítését finanszírozná.


A NASA hétfőn taglalta a Holdra való visszatérés részleteit, előtérbe helyezve egy állandó holdbázis létesítésének tervét. Az orosz állam tulajdonában levő RKK Energija korábban szintén felvázolta saját holdkutatási programját, melyben ugyancsak szerepelt egy állandó bázis a hold felszínén, a nagyra törő terv azonban fennakadt a parlament rostáján és nem kapta meg a szükséges állami támogatást.

Az oroszok nemrég ajánlották fel segítségüket Kínának egy szonda holdfelszínre juttatásához. Kína emberi űrprogramja alapvetően az orosz technológiára épül, a Sencsu űrhajók erőteljes hasonlóságot mutatnak a Szojuzokkal. Panarin szerint ez az együttműködés nem lehet gátja az Egyesült Államokkal kialakítandó kooperációnak, a szóvivő szavaival élve az űrkutatás olyan nagy terület, melyben minden nemzetnek helye van.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Nagydorog2006. 12. 21.. 12:58||#42
Szerintem a közös program lenne akort is lenne egy fõ (NASA). Közösen fejlesztenének olyanokat amit csak közösen tudnak meg csinálni. Utána a NASA azt mondja,hogy neki nem kell segítõ társ és a fejlesztésekkel meglépne.
© Epikurosz2006. 12. 13.. 13:44||#41
Ja, az más.
© Kornan2006. 12. 13.. 11:07||#40
Szerintem azok Multifázisos kvantum-emitter fluxus transztátorok.Amolyan univerzális energiatermelõk.<#pias><#pias><#pias>
© Yeti2006. 12. 13.. 07:28||#39
De ugye ott is marad?
© NEXUS62006. 12. 12.. 22:55||#38
A monopolisztikusságát alapvetõen úgy értem, hogy az amcsi "ûriparban" abszolút meghatározó tényezõ.

És persze igen, ha úgy nézzük a világon ûrkutatásra elköltött pénzek 90%-áról a NASA fõnökei döntenek.

Az egységes/monopolisztikus rendszerekben megvan a lehetõség arra, hogy a forrásokkal minnél hatékonyabban gazdálkodjanak. Viszont ha pénzrõl van szó, akkor valahogy soha nem tudnak olyan hatékonyak lenni😉
© Epikurosz2006. 12. 12.. 21:11||#37
Nem is monopolisztikus, hisz kismillió cég van még ott. Az más kérdés, hogy csak a NASA teszi fel a bokrétát. Különben, nemzetbiztonsági szempontból nem igazán lenne megengedhetõ, hogy mindenki lövöldözzön ki rakétákat az ûrbe.
© [NST]Cifu2006. 12. 12.. 21:01||#36
Igen, de miért is monopolisztikus a NASA? Azért, mert az USA egymaga többet költ az ûrkutatásra, mint az EU, Oroszország, Kína és Japán együttvéve?
© Epikurosz2006. 12. 12.. 20:22||#35
Apropó: Anettka megelõzte a NASA-t, holnap repül!!!!
© Thrawn2006. 12. 12.. 20:02||#34
Nem feltétlen. HA az árnyékos rész a környezetében levõ napsütötte terepalakzatokról visszavert fényt kap, ott sem teljes a sötétség. Az viszont igaz, hogy az illusztráció tényleg túl világosan ábrázolja az árnyékokat
© Bohun2006. 12. 12.. 19:23||#33
Kár, hogy a Holdon az árnyék teljes sötétséget jelent😄
Ha már illusztrálják, ne vétsenek ilyen hibákat, bár így ottohnosabb meg minden...