Hunter

A NASA és a Bruce Willis faktor

Egyfajta Armageddonos szájízt kölcsönöz a külső szemlélődők számára a NASA legújabb tervezete, melyben egy földközeli aszteroidára próbálnának asztronautákat eljuttatni.

A küldetés célja igen összetett, a tudományos értékén felül nagy szerepe lenne az űrrepülő hardver tesztelésében, valamint azon technikák kipróbálásában és tökéletesítésében, melyek egy méretes űrkőzet eltérítéséhez szükségesek, ha ne adj' isten egyszer szükség lenne rá.

Rövid távon a tudomány szolgálata az elsődleges szempont, amit egy robotszonda is el tudna végezni, ám a NASA tudományos hivatala szerint érdemes lenne embereket küldeni. Ők amellett, hogy gyorsabban dolgoznak a sokszor körülményes mintavételező egységeknél, belekóstolhatnának egy űrszikla felszínén végzendő munkába, jelentős tapasztalatokkal gazdagítva a NASA tudástárát.

Az aszteroida látogatás az amerikai űrügynökség Constellation programjának égisze alatt fut, melynek fő célkitűzése az emberi jelenlét biztosítása szerte a Naprendszerben. Ennek megfelelően az űrrepüléshez és a leszálláshoz is a Constellation eszközeit vetnék be, melyet a NASA Ames Kutató Központja fejleszt. Ennek egyik eleme a készülő Orion legénységi jármű, ami az oda-vissza utat biztosítaná, ennek lehetőségeit jelenleg egy űrhajósokból, tudósokból és mérnökökből álló munkacsoport elemzi. A kapszula egyaránt alkalmas ember és rakomány szállítására.



A tudományos munkához egy másik tanulmányt, a jelenleg szolgálatot teljesítő marsjárókkal már bizonyító pasadenai Sugárhajtómű Laboratórium automata mintavételező egységét is bevetnék, ami a marskutatás újabb szakaszainak egyik meghatározó hardvere lesz.

Nem véletlen, hogy a NASA ebbe az irányba is nyitni látszik, a közvélemény ugyanis - talán pont a Bruce Willis film hatására - úgy véli az űrügynökség kötelessége, hogy tegyen valamit a Földre veszélyes aszteroidák ellen, és képesnek kell lennie hatékony felszerelést eljuttatni a felszínükre. Az amerikaiak tehát elvárják, hogy a NASA rendelkezzen egyfajta, általuk is csak "Bruce Willis faktorként" emlegetett képességgel, mellyel felül emelkedhetnek az aszteroidák által támasztott fenyegetésen. A tervezet a jelenleg sötétben botorkáló emberi űrkutatás tükrében legalább olyan fantasztikumnak hat, mint az Armageddon című film, azonban ha másra nem is jó, legalább némi megnyugvást jelent a kontinens lakói számára, amolyan jó amerikai módon.

Ha viszont mégis összejönne a projekt és űrhajósok landolnának egy aszteroidán, az újra az űr első számú nagyhatalmává tenné az Egyesült Államokat. Russel Schweickart, egykori Apollo űrhajós szerint jó néhány biztató jel utal arra, hogy véghez vihető az emberi küldetés. Az aszteroidák pályájának eltéríthetőségén dolgozó B612 Alapítvány elnöke az emberi expedíciót megelőző robot Hold-kutatással vont párhuzamot. Mivel az aszteroidákon is lezajlottak már az első ember nélküli egységek látogatásai, így logikusnak tűnik, hogy ugyanaz a séma zajlik majd le, mint a Hold esetében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cain #51
    a helyzet a következő:
    a nasanak a szenátus itéli oda a költségvetését. 89ben 1 szavazaton múlt, hogy megvonják tőlük a teljes költségvetést. a képviselők általános vélekedése szerint ez már csak egy pénznyelő. a hidegháború elmúlt, a ruszkik becsődöltek, nincs kivel versenyezni. azzal pedig már nem lehet kampányolni, hogy válasszatok meg, és én előbb juttatok jenkit a holdra, mint a vörösök ruszkit.
    a nép pedig hiszékeny. ha bemutatnak nekik egy aszteroida-eltalálja-a-földet-és-mind-meghalunk c. filmet, akkor hajlamosak elhinni. a képviselőt pedig nem érdeklik a magasztos tudományos vivmányok: ő saját jólfelfogott érdekében képviselő fog maradni. és igen, be kell hülyiteni a népet ahhoz, hogy a képviselő ne hezitáljon, amikor feldobják a kérdést, megszavazza-e a nasa költségvetését, vagy sem.
    másrészről pedig rengeteg hülye ötlet kapcsán esett le egy-két agytrösztnek az isteni szikra, hogy b@zmeg, ezt meg tudom csinálni!
  • bud #50
    jeeee... jujj de jó hogy időben fognak szólni...
    b*zdmeg... és ha mittom én két év múlva bejelentik hogy..
    drága feleim... közeledik felénk egy aszteroida, de az a poén, hogy tutira nem tudjuk megfékezni... szorrrrríííí.. na akkor erre mit lépnének?
    persze ilyenkor jönnek a köv mondatok:
    biztosan előbb is észre fogják venni, satöbbi...
    de abban biztos vagyok hogy még 5 év múlva is kb majdhogynem ott fogunk tartani, mint most... ebben a témában...
  • lee56 #49
    "ez baromság. statisztikailag lesz ötösöm a lottón csak nem tudom mikor..."

    Nem, neked sose, mert te nem lottózol :)

    Viccet félretéve pontosan erről van szó, ha elkezdesz lottózni, lehet hogy az első hétben nyersz, lehet hogy 463262-edik lottód lesz az 5ös.
    A föld fele közeledő asteroidoknál is hasonló a helyzet, bár nincs rá akkora sansz talán, mint hogy neked 5ösöd legyen a lottón, de ez nem azt jelenti, hogy soha nem fog bekövetkezni, esély van rá mindig!
  • Sanyix #48
    Ha egy aszteroida valahol metszi a föld pályáját, és nem változik a pályája, akkor csak idő kérdése, de tuti találkozik a földdel vagy a holddal. Lottónál nem ilyen biztos hogy nyersz :)
  • Epikurosz #47
    Adjak neked tűt és cérnát?
  • Clarke #46
    Látom nagyon belelendültél!Csak így tovább!
  • Epikurosz #45
    akarom mondani a Holdon túl is lehetne gyűrű, vagy egy kis napernyő-gázfelhő
  • Epikurosz #44
    "A Föld körül gyakorlatilag nem is keletkezhet gyűrű a Hold gravitációs hatása miatt"

    Nem tom, akkor a Holdon kellene a gyűrű, vagy esetleg kellene még egy hold, vagy a Holdat meg kellene pöccinteni, hogy gyakrabban okozzon napfogyit. Mondjuk két-három hold már rendesen csökkentené a globális felmelegedést, annyi lenne a napfogyi (+apály/dagály<- ezzel lehetne villanyt is termelni), hogy csak győzzük.
    Csináljunk már valamit! :-)
  • Epikurosz #43
    Hoppá!

    Akkor a Holdat kellene felrobbantani!

    Már van is ötletem, hogy mivel. Egy olyan energiaforrással, amelyről most még kevesen tudnak, de kéz alatt terjed a hír (persaze csak az SG szerkesztői nem tudnak erről :-): hidrínóval!
  • Clarke #42
    A Föld körül gyakorlatilag nem is keletkezhet gyűrű a Hold gravitációs hatása miatt. A radioaktív "nyersanyagod" egy része szépen a nyakunkba hullana, a többi meg kirepülne a világűrbe.