Hunter

Feltárul a rejtélyek kamrája

Bemutatták azt a parányi aranyozott szarkofágot, amit a Királyok Völgyének februárban felfedezett 63. sírkamrájában találtak.

A kamrát eleinte királyi nyughelynek tartották, majd az ásatások előrehaladtával a felfedezések ennek ellentmondani látszottak. Azonban a most felbukkant "aranykoporsó" újra élesztette a régészek reményeit. A KV63 jelű teremre az amerikai Memphis Egyetem Otto Schaden vezette régészcsapata talált rá februárban. Tutankhamon nyughelyének 1922-es megtalálása óta ez az első terem, ami előbukkan a 18. században feltérképezett völgyből. A négy méternyi kő és törmelék alatt pihenő kamra alig öt méterre helyezkedik el Tutankhamon sírhelyétől és titokzatosságával már-már kalandfilmbe illő elemeket vonultat fel.

Eddig hét ember alakú, fából készült szarkofág tárult fel a kutatók előtt, melyeket színes halotti maszkokkal láttak el készítői. A szarkofágokat 28 gondosan lezárt agyagedénnyel vették körül. Az edények és egy felírat arról tanúskodnak, hogy a lelet korban megegyező a szomszédos Tutenkamon sírkamra leleteivel, azaz a 18. dinasztiához köthetők, melynek tagjai i.e. 1539 és 1292 között uralkodtak. A dinasztia uralkodói között találjuk I. Amenhotepet, a harcos fáraót, Hatsepszut királynőt, Egyiptom egyetlen női fáraóját, Akhenatent és természetesen Tutankamont.

A régészek nagy reményekkel vetették bele magukat a sír feltárásába, a szarkofágok felnyitásakor azonban nem kis meglepetés érte Schadent. A koporsók egyikében ugyanis nem feküdt senki, csupán törött edénydarabokat, vásznat és a mumifikációhoz alkalmazott sót találtak az emberi maradványok helyén.

Az egyiptológusok első feltevése szerint a régészek egy raktárhelységre bukkantak, azonban a legfrissebb felfedezések szerint ha valóban raktárról van is szó, akkor az egyáltalán nem tekinthető egy szokványos tárolóhelységnek, számol be a New York Times szerdai száma, melyben Schaden kizárja a sírrablás eshetőségét.

A régészek felfedezték, hogy a 28 lezárt edényen túl több is volt a helységben, azonban ezeket darabokra törték, majd a törmeléket beletömködték a szarkofágokba. A furcsaságokat tovább fokozta, amikor Schaden felnyitott egy gyermekméretre szabott szarkofágot, ezt ugyanis párnákkal tömték ki, a párnák alatt pedig egy parányi, csecsemő méretű, arannyal bevont koporsót találtak, melynek finom kidolgozottsága és minősége mindenképpen uralkodói méltóságra utal. Ez a koporsó is üres volt, azonban a szakértők nem is számítottak másra, szerintük ez szimbolikus jelentőséggel bír, ami egy női sírhelyre utal.

A felfedezés új kérdéseket vet fel. Vajon mi lehetett a KV63 rendeltetése? Egy megbolygatott királyi sírkamra, a balzsamozók raktára, vagy valami egészen más? Schaden reményei szerint az utolsó koporsó felnyitása választ ad majd a kérdésre.

Feltevése szerint ennek a szarkofágnak egy múmiát kell tartalmaznia, amit talán a balzsamozók akartak elrejteni. A régészek elmélete szerint a 63. kamra Tutankamon feleségének sírja lehet, mivel az itt talált edények, jelek mind megegyeznek a fáraó sírjában találtakkal, illetve rábukkantak egy "pa-aten" jelentésű feliratra, ami Ankhesenamun, más néven Ankhesebpaaten királynő nevének egy része lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #17
    Nos, erről már úgy 15 éve olvastam valamelyik Nemere könyvben. (Tudjuk, ő csak hülyeségekről írt...)
  • Epikurosz #16
    Vagy ott van akár a Vojnics kézirat is...

    A világ tele van rejtélyekkel. :-)
  • Epikurosz #15
    A témánál maradva, borzasztóan lassan haladnak ezek a régészeti kutatások, az ember megöregszik, amíg tisztázódik egy-egy rejtély.
    Például, a Kheopsz piramisbeli titkos akna mibenléte még ma sem tisztázott tudtommal, bár voltak ott különböző kutatások, de az utóbbi időben nem hallottam semmit.
    Az előbb idéztem az [URL=http://index.hu/tech/tudomany/antik7070/]Antikyterai ókori "navigációs" eszközzel[/URL] kapcsolatos friss hírt, most itt van ennek a sírnak a kérdése is. Tutankhamon halálának körülményei sem egyértelműen tisztázottak. Vagy ott van a Phaisztoszi korong is.
    A világ másik végén, Amerikában most nagy csend van a Kenewick-i ember és társai körül.

    Lehet persze, hogy én vagyok lemaradva...
  • winters123 #14
    igazad van
  • Epikurosz #13
    OFF

    "1. Ez nem helyesírási fórum."

    Igen, de:
    - törekedjünk a helyesírásra, feltéve, ha nem akarunk valamit direktbe rossz helyesírással kihangsúlyozni.
    Nehogymá' baj legyen abból, ha valaki helyesen ír, vagy másokat efelé szépen irányít. Én ugyan enm szoktam kiakadnis semmin, mert a tartalomra koncentrálok, de ha valaki felhívja a figyelmem a hibáimra, akkor úgy érzem köszönettel tartozom neki, mert vette a fáradtságot, hogy szólt.

    OFF
  • Epikurosz #12
    Jujj, olvassátok el!
  • Flashy #11
    micsoda teaser cikk... nyissák már ki! :D
  • Celeborn #10
    Már sok ilyen helyesíráson problémázó hozzászólást láttam, de eddig sosem szóltam hozzá. Most kivételt teszek.
    1. Ez nem helyesírási fórum.
    2. A helység szó létezik a magyar nyelvben, és települést, községet, lelőhelyet és még sorolhatnám, mi mindent jelent. A helyiség pedig szobát. Innentől vitatható, hogy jelen esetben melyiket kellett volna használni, de szerintem ne tegyük.
  • Falconer #9
    Helyiség! I-vel! Nemigaz, hogy ezt manapság már senki nem tudja helyesen használni.
  • SmallGreenET #8
    Na ha már ilyen nagy találgatások mennek itt, akkor én is leírom, ami hirtelen eszembe jutott. Az az üres gyerek szarkofág akár egy olyat is jelenthet, hogy a nő terhes volt, s így az ő halálával a magzat is eltávozott... Az meg érthető, ha az anyaméhet nem csomagolták szarkofágba... :)

    Amit én tudok a Tutankhamon haláláról, hogy az vsz valami fizikai behatás eredménye. Harci sérülés, baleset vagy merénylet. Egy dokfilmben olyanokat elemezgettek, hogy a tarkóján volt valam bevérzés. Aztán fene tudja, de járványos sztorit még nem hallottam.