Hunter
Mona Lisa pettyes mosolya
Több millió láthatatlan pettyben rejlik Leonardo híres műve, a Mona Lisa mosolya, állítja a UCLA Da Vinci tanulmányokkal foglalkozó Armand Hammer Központjának konzulense, Jacques Franck.
Leonardo technikája az elemzések szerint hasonló a 19. század végi francia neoimpresszionista festők pointillizmusához. Valójában a Mona Lisa számtalan pettyrétegből tevődik össze, amit az úgynevezett mikrofelosztás technikájával ért el a mester. Erre a technikára már az ókori Rómában is akadt példa.
Leonardo azonban a lehető legmélyebben aknázta ki a benne rejlő lehetőségeket, ahogy előtte még senki más, magyarázta Franck a Discovery News-nak. Módszere, a "sfumato", melynek elnevezését az olasz "fumo", azaz "füst" szóból képezték, majdhogynem háromdimenziós hatást kelt a vásznon a rendkívül finom ecsetkezelésnek köszönhetően, mellyel szinte észrevehetetlenül kapcsolhatók össze a fények, az árnyékok és a kontúrok.
Da Vinci soha nem fejtette ki bővebben, hogy hogyan tudta így, alig észlelhetően összekötni az árnyékot és a fényt. A sfumato technikára egyetlen utalást találtak eddig, miszerint a "fényt és az árnyat vonalak és keretek nélkül kell összekapcsolni, a füst módján".
Franck első lépésként egy másik Leonardo festményt, egy drapéria tanulmányt vett alaposan szemügyre, ami a Louvre-ban található, melyen felfedezte az aprólékos ecsetvonások alkalmazásával elért háromdimenziós hatást. Itt különösen jól követhető a technika, mivel a mester temperát használt, míg egy olajfestmény esetében ezeket a nyomokat elrejti egy finom velatura, egy erősen hígított, fátyolos festékréteg.
Franck, aki maga is festőművész és gyermekkora óta másolja Leonardo munkáit, Mona Lisa szemének hat pannón, hat lépésben történő újraalkotásával igazolta mikrofeloszlási elméletét. A művelethez, Leonardóhoz hasonlóan egy nyárfalapot használt, amit gipsszel és állati enyvvel kezelt, majd fekete krétával megrajzolta a szemet.
Ezután egy félig áttetsző, higított olajbázisú festékkel lágyított a kréta vonalakon, majd mikroszkopikus ecsetvonásokkal kiretusálta a részleteket. Jó pár pöttyréteget fel kellett vinnie, mire egymásba vegyültek.
Franck szerint több részlet is, mint például a szem, vagy a híres mosoly milliméterenként 30-40 ecsetvonást tartalmaznak, így elvileg egy négyzetmilliméter akár egy napot is igénybe vehetett, míg a teljes mű elméletileg tíz éven át készült. A végeredmény azonban elképesztő, hiszen Lisa di Antonio Maria Gherardini, azaz Mona Lisa a mai napig ámultba ejti a művészetet szeretőket, pedig valamikor a mester életének utolsó éveiben készült el.
A 16. századi művész és író Giorgio Vasari által "inkább isteni, mintsem emberi"-nek titulált mosoly megmagyarázására számtalan elmélet született. Volt, aki úgy vélte, hogy a nemes hölgy éppen boldog terhességét élte, volt, aki szerint asztma, mások szerint arcbénulás kínozta, de olyan is akadt, aki a fogcsikorgatás eredményének tulajdonította a mosolyt, éppen ezért Franck elmélete nem kis vitát váltott ki a történészek körében.
Bal oldalon a szem újraalkotása a parányi pettyek segítségével, jobb oldalon az utolsó rétegek is felvitelre kerültek, létrehozva a 3D-s hatást
A brit Martin Kemp, az Oxford Egyetem művészettörténelem professzora teljes egészében valótlannak nevezte Franck állítását, mondván, hogy ő maga nagyítóval is megvizsgálta az eredeti festményt, de egyetlen pettyet sem fedezett fel. Franck erre azzal vágott vissza, hogy tudományos lehetetlenség felismeri a pettyeket egy nagyító alkalmazásával. A fény minden pettybe behatol, visszatükröződést, elhajlást és szétszóródást hozva létre, ezért ha ránézünk a festményre a felülete homogénnek tűnik, nem látható egyetlen petty sem, magyarázta Franck, hozzátéve, hogy saját munkáiban ezek a pettyek három év alatt teljesen eltűntek, feltehetőleg a Mona Lisa esetében is ez játszódhatott le.
Röntgensugárral azonban már más a helyzet. Franck és Leonardo munkájáról készült röntgenfelvételek nagyon hasonló eredményt mutatnak, ugyanazt a füstszerű festék eloszlás figyelhető meg rajtuk. Az sem elvetendő, hogy Franck elmélete a Louvre laboratóriuma által a Mona Lisán elvégzett anyagvizsgálatok eredményeit is alátámasztja.
Leonardo technikája az elemzések szerint hasonló a 19. század végi francia neoimpresszionista festők pointillizmusához. Valójában a Mona Lisa számtalan pettyrétegből tevődik össze, amit az úgynevezett mikrofelosztás technikájával ért el a mester. Erre a technikára már az ókori Rómában is akadt példa.
Leonardo azonban a lehető legmélyebben aknázta ki a benne rejlő lehetőségeket, ahogy előtte még senki más, magyarázta Franck a Discovery News-nak. Módszere, a "sfumato", melynek elnevezését az olasz "fumo", azaz "füst" szóból képezték, majdhogynem háromdimenziós hatást kelt a vásznon a rendkívül finom ecsetkezelésnek köszönhetően, mellyel szinte észrevehetetlenül kapcsolhatók össze a fények, az árnyékok és a kontúrok.
Da Vinci soha nem fejtette ki bővebben, hogy hogyan tudta így, alig észlelhetően összekötni az árnyékot és a fényt. A sfumato technikára egyetlen utalást találtak eddig, miszerint a "fényt és az árnyat vonalak és keretek nélkül kell összekapcsolni, a füst módján".
Franck első lépésként egy másik Leonardo festményt, egy drapéria tanulmányt vett alaposan szemügyre, ami a Louvre-ban található, melyen felfedezte az aprólékos ecsetvonások alkalmazásával elért háromdimenziós hatást. Itt különösen jól követhető a technika, mivel a mester temperát használt, míg egy olajfestmény esetében ezeket a nyomokat elrejti egy finom velatura, egy erősen hígított, fátyolos festékréteg.
Franck, aki maga is festőművész és gyermekkora óta másolja Leonardo munkáit, Mona Lisa szemének hat pannón, hat lépésben történő újraalkotásával igazolta mikrofeloszlási elméletét. A művelethez, Leonardóhoz hasonlóan egy nyárfalapot használt, amit gipsszel és állati enyvvel kezelt, majd fekete krétával megrajzolta a szemet.
Ezután egy félig áttetsző, higított olajbázisú festékkel lágyított a kréta vonalakon, majd mikroszkopikus ecsetvonásokkal kiretusálta a részleteket. Jó pár pöttyréteget fel kellett vinnie, mire egymásba vegyültek.
Franck szerint több részlet is, mint például a szem, vagy a híres mosoly milliméterenként 30-40 ecsetvonást tartalmaznak, így elvileg egy négyzetmilliméter akár egy napot is igénybe vehetett, míg a teljes mű elméletileg tíz éven át készült. A végeredmény azonban elképesztő, hiszen Lisa di Antonio Maria Gherardini, azaz Mona Lisa a mai napig ámultba ejti a művészetet szeretőket, pedig valamikor a mester életének utolsó éveiben készült el.
A 16. századi művész és író Giorgio Vasari által "inkább isteni, mintsem emberi"-nek titulált mosoly megmagyarázására számtalan elmélet született. Volt, aki úgy vélte, hogy a nemes hölgy éppen boldog terhességét élte, volt, aki szerint asztma, mások szerint arcbénulás kínozta, de olyan is akadt, aki a fogcsikorgatás eredményének tulajdonította a mosolyt, éppen ezért Franck elmélete nem kis vitát váltott ki a történészek körében.
A brit Martin Kemp, az Oxford Egyetem művészettörténelem professzora teljes egészében valótlannak nevezte Franck állítását, mondván, hogy ő maga nagyítóval is megvizsgálta az eredeti festményt, de egyetlen pettyet sem fedezett fel. Franck erre azzal vágott vissza, hogy tudományos lehetetlenség felismeri a pettyeket egy nagyító alkalmazásával. A fény minden pettybe behatol, visszatükröződést, elhajlást és szétszóródást hozva létre, ezért ha ránézünk a festményre a felülete homogénnek tűnik, nem látható egyetlen petty sem, magyarázta Franck, hozzátéve, hogy saját munkáiban ezek a pettyek három év alatt teljesen eltűntek, feltehetőleg a Mona Lisa esetében is ez játszódhatott le.
Röntgensugárral azonban már más a helyzet. Franck és Leonardo munkájáról készült röntgenfelvételek nagyon hasonló eredményt mutatnak, ugyanazt a füstszerű festék eloszlás figyelhető meg rajtuk. Az sem elvetendő, hogy Franck elmélete a Louvre laboratóriuma által a Mona Lisán elvégzett anyagvizsgálatok eredményeit is alátámasztja.